Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-03 / 5. szám

leutette már egy magyar küldöttség ittlétét; az több evang. superintendentia tagjaiból áll, kik kérvényeket akarnak előterjeszteni a múlt évi sept. 1 ji császári nyiltparancs és sept. 2-ki miniszteri kibocsátvány tár­gyában. Köztük több főúr van. Tudomás szerint azon­ban azon testületek , melyeknek képviselőiül a jelenle­vők fölléptek, a császári rendelet által már föl vannak oszlatva, ennélfogva nincsenek feljogosítva kűdöttsége­ket küldeni. Egyes tagok azonban mindenütt nagy elő­zékenységgel és tekintettel fogadtatnak. Az „0. D. P.w -ban ez áll: Az itt levő magyar protestáns küldöttség egy része élén báró Vay, gr. Degenfeld , Dessewffy (Ottó) Balogh és Nagy reform, superintendensek s két luth. lelkész, a birodalmi tanácselnöke, ő cs. fensége Eainer főhercegnél ki­hallgatáson volt. A jelenlevő urak azt az utasítást nyerték, hogy mára, péntekre készen legyenek, mert 0 Felsége a Császár aznap őket alkalmasint magához rendelendi. Zimmerman (protestáns s a prot. ügyekben referens) miniszteri tanácsos úr, a vallás- s oktatásügyi minisztériumban, már többször tartott tanácskozmányt a küldöttség tagjaival. A küldöttség sajátképeni céljáról ezt olvassuk a „Wanderer" ben a küldöttség egyik tagjának közle­ménye szerint: „A küldöttség célje nem egyéb, mint 0 cs. kir. Apostoli Felsége elé bebocsáttatást eszközölni, a végett, hogy egyesült erővel s számosabban, mint va­laha a legközelebb múlt évtized alatt könyörögjenek a legmagasabb Irón zsámolyánál évszázadok óta mind ez ideig élvezett önkormányzatuk s törvényes jogaik visz­szaállításáért, mint szinte lehető rövid idő alatti zsinat tarthatási engedélyért." A „Fortschritt" ma is (jan. 27.) következő vezér­cikket közöl honfitársaink küldetéséről: Még teguap estig nem jött nyilvánosságra semmi­féle határozat azon kérdésre, váljon azon magyarország­ból ittlevö férfiak, a kik kérelemlevéllel akarnak já­rulni a trón zsámolya elé , bebocsáttassanak-e kihallgatásra Ö Felségéhez vagy ne? Az urak ma pén­teken délelőtt várnak választ folyamodványukra. Szán­dékosan élünk azon kifejezéssel „magyarországból ittlevö férfiak," mert felsőbb körökben azon nézet uralkodik, hogy törvényes választótestület nélkül küldöttséget nem lehet képezni. Ha tehát kihallgatásra bocsáttatnak, szó sincs másról, mint oly egyéneket hallgatni meg, a kik személyes viszonyaik által tüzetesen ismerhetik azon tartomány kívánalmait, szükségeit — a melyből jöttek, s legjobb orgánumul szolgálhatnak a nyerendő felelet elterjesztésére. — E tekintetből még mindig le­het élni ezen kifejezéssel „küldöttség," mert az egyhangúlag történt választás tettleg követségi jel­lemmel ruházta fel az elküldötteket, ha nem for­mális törvényszerű is az alapja. Különben is a fen­forgó esetben nem teljhatalom és annak gyakorlása mint inkább folyamodvány benyújtóiról van szó, a mely­hez — a Magyarországban történt legközelebbi esemé­nyekről Ítélve — nagyszámú sokaság járult beleegye­zésével. Ha most már az a kérdés, mily szempontból fogják fel ezen ügyet a birodalom egyéb tartományaiban: nem lehet eltitkolni azt, hogy a magyar küzdelmek, hogy ne mondjuk mozgalmak, egy része iránt, itt hangosabb, amott csendesebb rokonszerv nyilvánul. Az ügy tárgyát ugyau meglehet csak kevesen nyomozták s Ítélték meg alaposan, de Magyarország iránt élénk részvét ural­kodik , melyet történelmileg s lélektanilag könnyen meg lehet fejteni. A magyar néptörzsnek valami megle­pő férfias s dramaticus sajátsága van , a mely minden időben, minden helyen hatott s hat máig is a kedélyekre. Szinte nagy hatással bir azon körülmény is, hogy ezen törzs minden karai és rendei oly szorosan összetarta­nak, bizonyos gondolatokért, mintha csak egy ember volna az egész, úgy szállanak sikra; míg más részről kicsinyes perpatvar, s socialis széthasogatottság miatt szétforgácsolódik a társaság. Szinte nagy hatással van a Magyarország hőstetteiről való történeti emlékezet is az egész birodalomra nézve, mint szinte a huszárokróli hős mondák, sőt egyszerűen magok a huszárok, ezen, mondhatni, romanticus sereg, a kiknek formájára tes­tesül meg Ausztria népeinek képzeletében az egész magyar nemzet. A mi végre az ész emberét illeti, a világ mostani állá­sa mellett reszket ez a birodalom bensejébeni történhető szakadásnak még csak gondolatára is. Most, midőn a külföld Ausztria belső gyengeségére építi terveit, a poli­tikusnak semmi ár nem drága, mely Ausztria erejét egy­séges phalanx-szá alkotni képes. — Az ész embere azt képzeli, hogy a magyarok valami eszményképbe sze­relmesek, és azt gondolja, szerelmesekkel nem jó ki­kötni. — Csak egy esetben volna célszerű kificamlott képzelet irányában erőszakkal föllépni, ho^lia abból valóságos veszély származhatna az általános jóllét, a a megszeghetlen jog- és törvényekre nézve. Arról gya­núsították a magyarokat, hogy a birodalomtól való elszakadáson tervezgetnének, tehát idejében meg kell őket fosztani mind azon eszköztől, a mely őket ezen céljok kivitelében segíthetné; de elfeledték azt, hogy egy birodalomnak a másiktól való elszakasztása csak két okból történhetik meg. — Vagy az önállóság lehet­ségének, — vagy más államhoz való csatlakozás esz­méjének kell a háttérben rejleni. — Schleswig-Holstein, az olasz tartományok, a déli szláv és oláh tartomány­részeknél ily szempontból kell felfogni az eseményeket. De a magyarokra nézve állami önállóság lehetetlen a szláv elemekhezi viszonyoknál fogva, más országhoz való csatlakozás pedig csak az oroszhoz volna lehetsé­ges,— ez pedig oly gondolat, melynek alig akadna csak egy pártolója is. Azon veszély, mely Magyarország felöl fenyeget, nem abból áll, hogy az talán föllépni akarna a cselekvés terére, hanem abból, hogyha a biro­dalomra következhető nagy események alkalmával tét­lenségben maradna. Még csak az a kérdés, mennyiben jönnek összeütközésbe Magyarország specificus törek­vései az általános ország-törvényekkel. Kétségtelen, hogy előnyösebb volna az államra nézve, ha benne az intézmények egyformák volnának mindenütt. Ha ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom