Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-03 / 5. szám

kellene ezt a birodalmat megalkotni, kétségkívül a legszerencsétlenebb gondolat volna benne különféleségeket létesíteni, de midőn arról van aszó, hogy a fenálló alapon tovább kell építeni, — számba kell ám a fenállókat is venni. Nem lehet kétféle mértékkel s fonttal mérni és fontolni. A mit a magyar küldöttség — ezen illetékes kifejezéssel rövidség kedvéért élünk — megnyerni kiván, nem oly alapelvekből indul ki, melyeket Ausztria el nem ismerhetne, nem újítás vágyból, nem utánzási dühből ered ez, melyeket zabolázni kell, — hanem oly régi intézmény visszaállítása, fentarthatásáérti kérelem ez, a mely által épen nem érezte magát fenyegettetve az állam azon időben, midőn egy századnegyedig a francia forradalom ellen küzdött. — Ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy ezen régi intézmény reformálása nem volna előnyös, de ez még elébb vitatkozás, nyomozódás és szorgalmatos vizsgálódás tárgya. Egyelőre s rövideden nem lehet évek hosszú során keresztül törvényes alapon állott törekvést izgatásnak s ellenzési vágynak bélyegezni. Mindenesetre kevéssel ezelőtt oly törvények jelentek meg, melyek a magyarországi evang. egyház intézményeit megváltoztatták. De a törvényadás fogalmában nincs benne sem a csalhatatlanság, sem a változtathatlanság dogmája, mert különben minden reformálás utáni vágyat törvényszegésnek kellene bélyegezni. Miféle út lehetne pedig loyalisabb valamely törvény megváltoztatása iránt, mint a készszívvel hódoló előterjesztés és alázatos kérelem utja, melyet még érett megfontolás is előzött meg? Mi pedig nem tudjuk, hogy a magyar protestánsok más uton indultak volna eddigelé." A „Neust. Nachr." ugyan e tárgyról irja: „A magyar küldöttség, mely több nap óta itt időz, a magyarországi mindkét felekezetbeli evang. egyházközségek világi és egyházi képviselőiből áll. Közöttük lehet látni: Balogh Péter és Nagy Mihály superintendens; Török, Székács, Erdélyi, Révész lelkész urakat; továbbá: Tisza Kálmán, Egressy Samu, Dessewffy Ottó, Dégenfeld gr., Prónay Gábor b., és Vay Miklós báró urakat. A küldöttségnek, melyet Rechberg gr. ministerelnök ur több izben elfogadott magánál, alkalma volt magyarországi hitfelei nevében kimondani azon óhajtást és kérelmet, hogy az egyházi kérdés, a magyar protestánsok történeti alapokon nyugvó jogaiknak megfelelő módon rendeztessék. A küldöttség az iránt biztosíttat ék, hogy a kormány is Őszintén segédkezet nyújt, a mennyiben az általa választott uton lehetséges, ezen ügynek általánosan kielégítő elintézésére. A küldöttség oda utasítataték, hogy külön óhajtásait és nézeteit terjeszsze a cultusmiuister elé s értekezzék azokat illetőleg, a prot. egyházi ügyek referensével, Zimmermann ministeri tanácsossal is. tt Az 0 Felségétől nyerendő kihallgattatás iránti kérelmére nézve pedig — mint halljuk — úgy értesítteték a választmány, hogy ezen urak közül néhányan lesznek oly szerencsések Ő Felsége által elfogadtatni. Vay Miklós bárót Rainer főherceg ur, a birodalmi tanács elnöke fogadta magánál. A küldöttség még itt töltend néhány napot az általa képviselt magyar protestáns ügy érdekében, az illető irányadó helyeken kellő lépéseket teendő. A „Fortschritt" jan. 29-iki számában irja: „A magyar küldöttség azon pillanatban, midőn az olvasó e sorokat átfutja, már eltávozott Bécsből. Miután tegnap nem kaptak választ azon jelentés eredményére nézve, melyet — mint tegnap említettük — felsőbb helyütt tennie kelle Zimmermann ministeri tanácsos urnák, a küldöttség ülést tartott, melyben el lön határozva, a küldöttséget feloszlatottnak nyilvánítani, s holnap reggel hazautazui. A tanácskozást a választmánynak egy lelkész tagja imával zárta be. Ezután Vay Miklós b. ő exja, mint a küldöttség főnöke és Prónay Gábor b. Rechberg gr. ministerelnök úr ő exjához mentek, tudtára adni a küldöttség határozatát. A ministerelnök úr adott válaszában ismétlé már három nappal előbb tett azon értesítését, hogy Ő Felsége a császár a nevezett két mágnást maga elé paranesolá, s e szerint a kihallgattatás idejére nézve kell várniok a további parancsot. Vay Miklós báró ő exja, és Prónay Gábor ő msga e szerint tehát még a birodalmi fővárosban maradtak. Végezetül a „Pester Lloyd" ján. 30-iki esti lapjában ezeket olvassuk: „A protestáns küldöttség tagjai nagyobb részt oda hagyták Bécset. Szóbeli értesülés után az egész ügy folyamatját illetőleg a következőket közelhetjük: A mint a küldöttség Bécsben megérkezett, annak két elnöke báró Vay és báró Prónay bejelentette azt a ministerelnök gr. Rechberg-nél, kijelentvén, hogy szándékuk a magyarországi prot. egyház óhajtásait az egyetemes küldöttség által a legmagasb trón zsámolyához letenni. Erre krnyilatkoztatott a két elnöknek, hogy 24 óra alatt a választ megnye;ik; hogy azonban az egyház nagyobb képviselete is tanuja legyen a ministeri nyilatkozatnak, következő nap a küldöttség 9 tagja ment el gr. Rechberghez, s ott meghallották, hogy 0 Felsége a küldöttséget nem mint testületet, hanem csak mint magánszemélyeket fogadhatja. Egyúttal kinyilatkoztatta a ministerelnök, hogy a kormány kész a dolgot közvetíteni, és hogy örömmel fogadna el oly expedienst, mely mellett a nélkül, hogy az állam tekintélye veszélyeztessék, az egyház kívánalmainak elég tétethetnék. Erre a küldöttség egyik tagja megjegyzé, hogy épen ezen útmód feltalálásában fekszik a nehézség, miután itt a nézetek ellenkezése elvkérdésben gyökerezik. A minister ő exclja azonban abban a nézetben volt, hogy nem forog elvkérdés fen. Végre abban egyeztek meg, hogy a küldöttség egynéhány tagja a kormány férfiaival tanácskozást tartsanak. E felhívás következtében hat tagja a küldöttségnek, b. Vay, b. Prónay, Tisza Kálmán, Székács József Hegedűs László és Révész Imre elment a cultusministeriumhoz abban a hiszemben, hogy magával a minister úrral fognak tanácskozhatni, azonban ott Zimmermann miuisteri tanácsos urat találták. A felszólításra, hogy kívánalmaikat formulázzák, a protestáns követek azt válaszolták, hogy mint küldöttek mást és kevesebbet