Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-12 / 32. szám

KÜLFÖLD. Rövid ismertetése a szabad-vallási ^gyülekezeteknek Németországban. Oly országokban, hol a tudomány- és vallás mezején élénk mozgalom mutatkozik, e mozgalomból szükségkép oly irányok is fejlödnek, melyek valamely elvnek mereven egyoldalú felfogása által a legnagyobb felületességet s félszegséget törekesznek, mint egyedül üdvöst s jogosultat — érvényre emelni. A dolog természetében fekszik, hogy az ily túlzó s egyoldalú irányok közül mindig legalább is kettő majdnem egy időben merül fel, s erősödik meg, mert csak merev ellentétek által nyernek a különböző irányok határozott alakot s kifejezést, s így nagyon nehéz meghatározni, melyik irány idézte elő ellenhatásképen a másikat. Igy áll a dolog az úgynevezett szabad-vallás iránynyal is, melynek követői ezelőtt valami 15, vagy 20 évvel Németország több helyein gyülekezetekbe állottak össze, s jelenleg valami 100 gyülekezetet képeznek, melyek a legújabb időben, különösen Poroszországban, szabad-vallási gyülekezetek neve alatt államilag is el vannak ismerve. Mert noha egy föemberük, Uhlich : ,,HandbüchIein der freien Religion" cimü könyvecskéjében azt állítja, hogy a szabad-vallási gyülekezetek ellenhatáskép keletkeztek az államférfiak, s lelkészeknek az utolsó évtizedekben nyilvánuló azon törekvései ellen, hogy a régi keresztyénséget minden egyházakban s iskolákban visszaállítsák; mégis megemlíti a mondottakat megelőzőleg azt is, hogy ujabb időben az ismeretek mindinkább való terjedése által, az ész a vallást is mindinkább és inkább át kezdte hatni, minél fogva szintoly határozottan állíthatjuk , hogy az államférfiak s lelkészek nevezett törekvései ellenhatást képeztek, a mindinkább felmerülő — vagy inkább a rationalismus idejéből még mindig fenmaradt s még nagyobb tulságig vitt — szabad-vallási eszmék ellen, mint a szabadvallási gyülekezetek alakulása, ellenhatása volt, a nevezett, sok tekintetben túlságos törekvésnek. De akár mikép álljon a dolog, annyi bizonyos, hogy a szabad-vallási gyülekezetek iránya, merő ellentéte, és pedig a másik túlságba eső ellentéte azon tulbuzgó hitpredikálók irányának, kik a tiszta keresztyén vallás nem csekély kárára, oly elveket elevenítenek fel, melyek nemcsak az észszel és vallási érzéssel, de a reformátorok elveivel is ellenkeznek. A tulbuzgók nem ritkán vakhitet követelnek, a szabad-vallásuak minden hitet elvetnek, — a tulbuzgók majdnem minden súlyt a vallási titkokra fektetnek, a szabad-vallásuak csak kézzel fogható igazságot fogadnak el, — a tulbuzgók nemcsak vallási dolgokban, de minden más tudományokban is helyre akarják állítani a szentírás csalhatlan tekintélyét, a szabad vallásúak a szentírást s általában semmi tekintélyt sem ismernek el, a vallási dolgokban sem, — a tulbuzgók nem tűrnek semmi eltérést a megállapított tanoktól, sőt azon tanoknak az ö felfogásoktól eltérő felfogását sem, a szabad-vallásuak egyáltalán nem akarnak tudni semmi meghatározott tanokról, — a tulbuzgók a vallási cselekvényeknek, s az egyházi hivatalnak varázserőt tulajdonítanak "*), a szabad-vallásuak minden szertartást, minden külső cselekvényt semmisnek nyilvánítanak. Mindenki láthatja ebből, hogy míg a nevezett tulbuzgó theologusok a középkori keresztyénségnek sok tévtanait is visszaállítani törekesznek, addig a szabad-vallási elvek hirdetői s követői nemcsak a keresztyén vallást semmisítik meg — a mit nem is igen tartózkodnak bevallani — hanem általánvéve minden vallást, úgy hogy ügynevezett vallásukat teljes joggal a vallástalanság vallásának lehetne nevezni. Csak fontolóra kell venni, miben áll a vallás lényege, s ezt azután összehasonlítani a szabad-vallás föelveivel, azonnal át lehet látni állításom igazságát. A vallási öntudat nem külső, hanem belső okokra alapított öntudat a léleknek legbensőbb élete, mely a míg valami által el nem liomályosíttatik, a legtisztább boldogsággal tölti el a vallásos ember kebelét, s akaratát folytonosan a jóra s nemesre irányozza. Ezen benső okokon alapuló öntudatot lehet támogatni észokokkal is, s lehet és kell is főkép megtisztítani minden babonától s álhittől; de hogy az észokok vagy kiilsö tapasztalás által nyert ismeretek szintoly kevéssé tehetik a vallástalan embert vallásossá, mint a szépészet tanulmányozása a művészi tehetséggel nem biró egyént müvészszé, — hogy továbbá — habár a vallási érzet tökéletes mellöztével is el lehetne jutnunk a legfelsőbb igazságok tudatához, ez még sem volna soha vallási öntudat, hanem hideg, száraz metaphisika, s hogy ennélfogva végre az ily metahpisikai igazságok a szent érzelmeken alapuló s szent életet szülő vallást semmikép sem képesek pótolni, s nem is érdemlik meg, hogy összeségük vallásnak neveztessék; — azt úgy hiszem mindenki nagyon könnyen átláthatja. Hogy lehetne tehát a szabad-vallási gyülekezetek irányát jogosan vallásnak nevezni, midőn minden vallásnak föelvét, a hitet, annak legtisztább, legészszerübb felfogása szerint sem akarják elismerni ? midőn körükben a vallási érzésnek szintoly kevés jogot engednek, mint bármily érzéki ösztönnek s kívánságnak (lásd ,,Das Gefühl" Sonntagsbuch von Uhlich, 353-ik lap) vagy tán még kevesebbet, a mennyiben arról soha említést sem tesznek, valószínűleg azért, mert azt nem is ismerik, hogy lehetne vallásnak nevezni egy oly irányt, melynek föelvei általánvéve mind tagadó jellemüek, positiv tanaik pedig egészen kiesnek a vallás köréből? Valóban majdnem lehetetlen felfogni, hogyan tarthatja maga Uhlich azt vallásnak, mit a már nevezett *) Saját füleimmel hallottam egy hálái lelkésztől, midőn a szószéken azt vitatta, hogy a szentségek, ha világi embertől szolgáltatnak ki, bármily derék, erényes ember legyen az, nem lehetnek üdvösek; ellenben, ha azokat bármi erkölcstelen, sőt hitetlen lelkész szolgáltatja ki, azok üdvös hatásokból nem vesztenek el semmit.