Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-07-15 / 28. szám
kai is , mely nyilatkozatban felmerült bizonyos kitétel mintegy kényszerít engem, hogy az örségi egyházmegye világi hivatalnokai nagy bölcsen hallgatását még egyszer megdicsérjem; mert ügy látszik, hogy ezen tisztelt urak igen ovatosak és előrelátók voltak, és ismerték azoknak gyengéd lelkiismeretét, kiknek, ha ellent mondanak, ezeket törhetlen hűségi esküjök kegyeletes fogalmában botránkoztatják meg; pedig tudjuk a szent könyv szerint: „jaja botránkozónak, de jajabb a botránkoztatónak." Haragusznak végtére a rendezett egyházak lelkészei tulajdon gyülekezeteikre is, — különösen azért; mert mint mondják, „alólról a gyülekezetek részéről semmi ellenmondást nem tapasztaltak,-' és azérl; mert „ezen féktelenségre úgyis nagyon hajlandó, és az egyházi ügyekben hozott végzéseket s rendeleteket fel sem vevő népet ellenszegülésre nem ösztönözhették," miután ekkor „az ördög elszabadult volna láncáról." — Mit mondjak ehhez ? Megvallom, hogy midőn a rendezett lelkészek idézett szavait olvasám, elborzadék, „steteruntque comae, voxque faucibus haesit." — Hogy így nyilatkozhassanak lelkészek tulajdon gyülekezeteikről nagy közönség előtt, nem képzelhetem.— Ments meg uram Isten! a keresztyén gyülekezetek, azaz, a szentek egyességének ilyen fogalmától!! Láttuk, hogy a rendezett lelkész urak sokakra neheztelének, — azt azonban bámulattal említjük meg, hogy az örségi egyházmegye kőszirtjén épült felső-őri egyházra ,s ennek tántoríthatlan lelkületű, lángbuzgalmu Jánosára, a helybeli lelkész tisztelendő Gueth Sándor úrra nem haragvának meg, vagyis inkább mint gyanítom neheztelésöket ellenében azért nem merék nyilvánítani, mert ö — mint példájával is bemutatta — cáfolhatatlanul képes volna okadatolni, hogy mind azon vádaskodások, méltatlankodások és keresztyéntelen nyilatkozatok dacára is, melyeket a rendezett lelkészek részint a ft. az egyházkerület, részint az őségi világi hivatalnokok, részint tulajdon gyülekezeteik ellen felhoztak, — nem kellett volna olly nagy herkulesi erő ahhoz, hogy az ö példáját kövessék,— ki mindazon veszedelmes következésektől, melyektől a rendezett lelkészek tartottak,— bár maga elkülönözve egyedül állott, — menten marada. — De nem volna tanácsos a jövőre nézve is, tiszt.Gueth Sándor urat legkevésbé is provocálni, —valamint félek tőle, mikép dacos fellépésökkel a főtiszt. Egyházkerületet felingerelték; s nem látom célravezetőnek, miszerint az örségi világi hivatalnokok irányában lenézőleg nyilatkoztak. — Azt azonban legeslegveszedelmessebbnek tartott, hogy tulajdon gyülekezeteiket pelengérre állították.— Mindezeknek rájok nézve — hacsak kellően s illendően elejét nem veszik— rosz következései lehetnek.— Azonban én ugyhiszem, hogy azon tartalék-gondolattal, mely szerint becses személyöket a magas kormány előtt továbbra is bisztositani óhajtják, célt érni nem fognak, mert a tapasztalás tanúsítja, hogy bármiilyen nézetben legyen is valamely kormány az elvkérdéseket illetőleg, de az mégis örökösen áll miszernit az illyes bifronsu Janusokat nem kedvelheti-e. No már édes Barátom! én megvallom, hogy nagy mesterünk urunk Jézus gyönyörű példabeszédeit tisztelve, miben tőlem telik, ezekben feltűnő szabályokat követni törekedném, s igy megtévedt de töredelmcsség buzgó érzetével hazatérő gyermekemet ajtóm előtt tárt karokkal fogadnám s atyai gyönyörrel szorítanám szivemhez, — de ha az eltévedt fiu dacosan s engemet méltatlan szemrehányásokkal terhelve lépne át házamnak küszöbét, az illyen fiút én csendes lakomból kitaszítanám s nehogy atyát s a házi békét tisztelő testvéreit rosz példaadásával megrontsa, tulajdon kereste sorsára bizva, örökre eltávolitanám.— Én mint jó pásztor nyájamból elveszett juhomnak keresésében, hegyet völgyet, rengeteget összebarangolnék s ezt megpillantva, az általa ösmert hangon magamhoz hívnám,— ha nyájasan hozzám közelednék, valamire venném s örömmel, térnék vissza fárádtságos utamrol, mitse törődve az érte tövisbokrok és kövek által sérvezett lábaim sebeivel; de ha ellenben ez,—ki elölt én járék, s az én szavamat ez ösmerni tartozik vala;— öklelésrc feszitett fővel törekednék sújtani sebzett térdeimet; akkor én tőle távozom, öt a rengetegben hagyván a vadak prédájára. Én barátom! azt hiszem, az örségi rendezett egyházak lelkészei nevében irott cikk, nem volt közölve ugy mint kiadatott a 11. elesett lelkészszel, és meggyőződve vagyok, hogy midőn ilyen tiszta lélekből fakad okokkal fel lesznek világosítva; nem fogják magokénak valiami az egész magyar helv. hitvallású egyházra nézve botrányos őrségi nyilatkozatot.— Azon lelkészek fölött pedig, kik még ezután is ezt magukénak és meggyőződésük szerintinek vallanák én minden habozás nélkül Istenem előtt tiszta lelkemismeretére hivatkozva, pálcát törnék.— Mit fog tenni a főtiszt. superintendentia,— ám lássa, — itt a többség akarata legyen határozó. Sárközy József s.-gondnok. Felső -Bar anya. Becses lapjában oly ritkán olvasunk egyházmegyénkről — a felső-baranyai egyházmegyéről—, hogy ki nem ismer bennünket közelebbről: hajlandó a kistükörnek megyénk fekvését jelző szavait: „Barauyavármegye vagyon utoljára", reánk egyházmegyénkre a szó legteljesebb értelmében alkalmazni, s felölünk azt hinni, hogy mi tán az ébredés jelen dicső korszakában is alszunk, tespedünk, a világgal épen nem haladunk, szóval minden tekintetben, honfiaink úgy, mint hitünk sorsosi közt leghátul állunk Pedig épen nem úgy van. A felsöbauyai egyházmegye, ha nem is legelöl hordja a korszerű haladás zászlaját, de mindenesetre — kérkedés nélkül mondhatjuk — a hátsó sorban sem kullog. A restauratió elvét kimondtuk, s az által, hogy ujabb időben elválasztott e.-megyei hivatalnokaink, ki hosszabb, ki rövidebb, előre meghatárzott, s 3 éven túl nem terjedő időre vállalták csak el illető hivatalukat, azt tényleg életbe is léptettük. A tanitói testületet presbyteri úgy, mint egyházmegyei hivatalokra végzésileg képesítettük, s az iskoláikra