Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-15 / 28. szám

felügyelést — a körfelügyelőséget — vele tényleg megosztottuk. Papi s tanítói özvegy-árva-gyámintézet — melynek már is több ezerekre menő tökéje van — állítottunk. S most terveztetik annak mikéntje, hogy a legroszabb esetben is, legalább 120 osztr. forint lehessen egy-egy ily gyámintézeti évi nyugdíj. Esperességi könyvtár alapítását már csaknem egy évtizeddel ezelőtt elhatároztuk, s e célra azonnal szép összeget be is adtunk. Hogy azonban itt az ige mindeddig is meg nem testesülhetett, s a beadott pár száz pengő forintnyi öszszeg mindekkorig is rendeltetése helyére s céljára nem fordíttathatott : okai nem mi vagyunk; mert a magas kormány kívánsága szerint egész a legapróbb minutiákig már negyedszer is átdolgozott alapszabályaink, mindekkorig is meg nem erősíttettek. E közösen ohajtott esperességi könyvtár hiányát némileg pótolja azonban egy kisebbszerü, egyes pap s tanitó részvényesek által alapított szépirodalmi könyvtár, valamint az e.-megyei tanítói nagy értekezlet könyvtára is. Tanítói értekezletek egyházmegyénkben szinte tartatnak, az egyes iskolai körökben évenként kétszer, nagy értekezlet egyszer, mindenkor a tavaszi e.-megye gyűlés helyén, ezt megelőző napon. S örömmel mondhatom, hogy ez értekezletek jótékony eredményei tanítóinkon, s iskoláinkban már is szembetünöleg mutatkoznak. A schlendrianismns vastag kérge csak űgy pattog le egymásután legkonokabbjainkról is, s még ott is, hol egy évtized előtt a hangoztató módszer máglyára kárhoztattaték Antediluvianus nreg uraink által, s hol a remegtető cathedrán, az összefaragott invalid padokon, az összekarcolt talányos szinü táblán, s a mind ezek legföbbikén a néhány római lictor felszerelésére elégséges pálca csomagon kül más iskolai bútorzat feleslegesnek, sőt tán eretnekségnek is tartatott: most Orom hallani, élvezet látni, mily értelmesen olvas, mihelyt a betűket ismeri az iskola falain függő Indali-féle táblákról a szelíden oktatott, s lélekölő syllabizálással nem butított gyermek, mily értelmesen felel, mennyire érti azt, mit tanul. — Nem rég szerencsém volt egy szomszéd közvizsgára meghivatnom. A derék tanítót haliám dicsértetni sokaktól, kivált papjától; de magam — megvallom — iskolája állását nem ismerém. Mégis, mert igen haliám öt dicsértetni, s mert maga is azon körben körfelügyelő, megvallom sokat, igen sokat vártam tőle. Azonban sokat várásommal szégyent vallottam, mert az eredmény sokat várásomat is sokszorosan felülmulta, űgy hogy nem átallom bevallani, miként ily népiskoláról fogalmam is alig tudott, alig mert lenni. Gyönyörűség volt e közvizsgán jelen lenni. Az a készség, az az ügyesség, az az értelmesség, mely itt általános volt, meglepő, elragadó vala; pedig mennyi, s mily sokféle, mit nem mondom tanultak, hanem a legjobban tudtak a növendékek. Vallás, szent történet, hazai történet, természettan, földismeret, földleírás a földabroszoni bámulatos jártassággal, statisticai, szép versek szavalása, irás, olvasás, számvetés, szabályos éueklés, s tudja Isten mi minden nem Es ily jeles iskola egyházmegyénkben nem nem egy van. Ezt eredményezik az értekezletek, és — a körtanitók. Azt, hogy a legközelebbi válságos időkben is, ha volt igazán protestáns szellemű egyházmegye, az a felsőbaranyai volt, tán felesleges is mondanom, álltunk, mint Sión hegye. 63 egyházunk közöl alig tántorgott egy pár, és el — csak egyetlenegy esett. Pedig mi is zaklattattunk, sőt tömegesen idéztettünk is. Azonban hitünk nem csüggedt, állhatatosságunk nem lankadt, kötelességünk érzete nem ernyedt. A megyénkben rendezett országos ünnepélyek főtényezöi is egyházmegyénk papjai s tanítói valának. A Siklóson tartatott Kazinczy s akadémiai dálidók részvényesei többnyire ref. papok s tanítók voltak. Ök szavaltak, ők concerteztek legnagyobb részben, sőt a beküldött összegek nagy része is egyházmegyénk papjai- s tanítóitól került. S mindemetlett az akadémia palotájára föesperesünk nt. Fodor Fdl ur által még külön is másfélszáz osztrák forintnál többet küldött be egyházmegyénk. Mind ez úgy-e nem azt mulatja tehát, hogy egyházmegyénk „vagyon utoljára." De hát miért olvasunk mégis oly keveset egyházmegyénkről még a prot. egyh. s isk. lapban is, holott erről bizony eleget lehetne időnkint közleni? Azért, mert tán kissé túl szerények vagyunk , s félünk hogy Baranyát nem ismerők, s azért ezt azon osztályba sorozok, melybe édes hazánkat az ágostai agg néne et comp. szeretik sorzani — a cannibálok osztályába , az eféle közléseket idétlen kérkedéssé méltóztatnának bérmálni. Ezért nem olvasunk mi egyházmegyénkről. Pedig ez nem jól van igy. Épen azért kellene nekünk gyakrabban felszólalnunk, hogy az előítélet végre némúlna el. S én ép ezért fogtam most tollat, s fogok — ha élek, s ha nagytiszteletü szerkesztő úr irkáimnak olykor becses lapjában kis-helyet engedénd — többször is tollat fogni. (Szívesen vesszük. Szerk.) Végül még egy egyszerű, de szívélyes ünnepélyről teszek az ünnepélyek jelen korszakában említést, egy egyszerű, de szívélyes ünnepélyről, mely egyházmegyénkben, a fürdőjéről hires Harkányban tegnap tartatott. Volt ez N. t. Szabó Péter egyházmegyénk nyugalmazott főesperesének, és a harkányi egyház 32 év óta közkedvességü 77 éves agg lelkészének jubilaeuma, 50 éves papságának ünnepe. Az ünnepélyen a jubiláló agg lelkész úr rendes hallgatóin kivül több fürdői vendégek, egyházmegyénk kebeléből számos lelkészek és tanítók, söt a szomszéd belső somogyi egyházmegye küldöttei is jelen voltak. Megható volt az agg lelkész iljui tűzzel Solt. 73, 17, 18 alap-igékről tartott alkalomszerű templomi beszéde, melyben lefolyt élte gyermek-ifjú-közép-s aggkorára visszatekintve, az illető korbelieknek édesatyai tanácsokat, intéseket adott. Könyeztünk mindnyájan , midőn érzékeny szavakban lefesté Az itt említett jelea tanitó névszerint: Tóth Gábor szaporcatésenfai tanitó, és az ormányi iskolai kör egyik körfelügyelője. B. S.