Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-08 / 27. szám

Vannak kik e boldogságot a külső rendbe és az ezáltal elérhető látszatos csend és békébe helyezik; de minthogy külső rendet csak ott képzelhetnek, hol ők az urak, mások az alárendeltek, elég következetesen azt hiszik, csak legyen rendben az ő szénájok. s akkor minden jó lesz. E gondolkodás , mely egynémelyekre nézve igen kényelmes, sok mások előtt, kik közé mi is tartozunk. épen azért igen gyanús. Nem mintha mala fides-t akarnánk e nézetűeknél feltenni, hanem csalárd az emberi szív, mely többnyire azt, a mi önérdekünknek kedvez, a meggyőződés fénykörébe emeli, vagy a mint a közbeszéd tartja; ki mit óhajt, azt örömest elhiszi. Részünkről mi az emberi, de különösen az egyház-boldogság netovábbját,csak a szabad rnozoghatás, természetes fejlés utján hiszszük elérhetőnek és csak azt a rendtartást becsülhetjük, mely a szabiid mozoghatást minden ember számára biztosítja s más utat nem ismer, mint a közakaratot. Mind a két rész egyformán téved, ha azt a mi magában véve forma — habár nélkülözhetlen forma is — lényegnek tartja. Kétségkívüli dolog ugyan, hogy a mi az egészség a testben, az a helyes alkotmány az egyházi életre nézve. A jó egészség bizonyosan lényeges befolyással van a szellem működésére a latin példaszó szerint: vmens sana in corpore sanou

azonban nagyon tévedne, ki e célból minden figyelmét csak a test ápolására fordítván, szellemét elhanyagolná; s ugyanez áll a vallásos élet s annak formáira nézve is. Oly lényeges azonban a jellemzett két pártbeliek közt a ktilömbség, hogy még a tévedés is mindegyiknél más-más alakban és eredménynyel nyilatkozik. Innen az egyház rendezése ügyében legközelebb is felmerült nagy eltérés a kettő között mind a mellett, hogy — akarjuk hinni — egy se kivánt csorbát ejtetni örökérvényű alaptörvényeinken , még felötlöbb ez eltérés a küszübön álló teendőkre nézve. Azok, kik minden áron külső rendet sürgetnek és fokozatos hivatali tekintélyre fektetik a fősúlyt, nézeteikben kizárólagosak s azon hiszemben vannak, hogy ha a külső egyháziasságot helyreállíthatják, vagy a kiilönködö kegyeskedést (pietismus) az egyház életébe beoltják; azzal a kor minden baját megorvosolták s minden igényét kielégítették. Azzal keveset vagy épen semmit sem gondolnak, hogy ha az egyház külső állása a lélek szabad fejlődéseinek nem kedvező; — ők a világ ügyeivel nem bíbelődnek és a mi nem szorosan lelki dolog, azt reájuk nem tartozónak állítják, ők csupán a lélek jövendő üdvét akarják biztosítani, a többi nem az ő dolguk. A pietismus e kizárólagosságának kétség kivül nem megvetendő alapja van, mert az apostolokra s az egyház fényesebb korára hivatkozik, arra támaszkodik. Az apostolok egyszer mindenkorra szakítottak a világgal s követőiktől is hasonlót kívántak. „Nem tudjátok-e, hogy a világnak barátsága gyűlölséges Isten előtt? Valaki azért akar a világnak barátja lenni, Istenuek ellenségévé leszen. Jakab 4. 4. Es Pál a görögök roppant miveltsége és tudományával szemben, közelgő diadala érzetében buszkén kiált fel: ..Nemde bolondsággá tette Isten a világnak bölcsességét?" S ha meggondoljuk, hogy az apostolok idejében, a mindent elnyelő, központosító római nagy birodalomban az államélet erőszakon, a közjog elnyomáson alapult; a tudomány minden reális alapot nélkülözve (a természettudományok épen nem voltak kifejlődve) az állam erőszakoskodásait igazoló sophistikává aljasodott; a művészet a hatalmasabb szolgálatában a feslettség eszközeül szegődött; akkor épen nem csodálkozhatunk, ha az isteni tan, ha a Krisztus által hirdetett egyedül igaz, mert öntudatunkban egyedül igazolható, mennyei tudomány egy oly romlott világnak kérlelhetlen harcot izent, államügyeirŐl, tudományáról s művészetéről tudni sem akart. A pietismus tehát a keresztyénség azóta tett törekvéseinek vívmányait ignorálva oda igyekszik az emberiséget vissza vinni, hol ezelőtt közel két ezer évvel állott s ebben áll az ő félszegsége, mely feltűnését a jelen korban oly visszataszítóvá teszi. Az apostoloknak a pogány romlott állam, elfajult tudomány és művészetre vonatkozó nézetét alkalmazni akarja a jelenkor keresztyén szellemű társadalmi életére. A miért is. — tisztelet becsület a kevés kivételeknek, kik az ujabb kor miveltségétől érintetlenül hagyatva, a pietisticus irányt tiszta meggyőződésből követik, a legnagyobb rész vagy ámító, vagy ámított. Ha Hengstenberg kétségbe esik egy