Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-29 / 26. szám

családi életéről; szükséges, hogy a lelkész híveinek tulajdonságaival megismerkedjék, mert csak úgy gyakorolhat reájuk hathatós erkölcsi befolyást. Továbbá , nálunk az egyházi beszéd az istenitisztelet főrésze; tudjuk, nagy templomban úgy papolni hogy azt mindenki érthetőleg hallja, a legjobb szónoknak is mily neliéz, hacsak rendkívül erős mellel és tüdővel nem áldatott meg, a kiabálás pedig csökkenti a hatást; azután nagy gyülekezetekben sokkal több a nézegetni való, a szórakozás , semhogy nem tekingetne á gyarló ember, lia már a szónoklatot úgy sem értheti; messze is van a templom sokak lakásától, különösen az alföldön, hol hála Istennek — még most — majd minden család egy maga, vagy másodmagával lakik tulajdon házikójában, mi az udvartelkek és kertek közben esésével igen terjedelmessé teszi a magyar város és község fekvését; csakugyan nagy buzgóság kell ahhoz, hogy esős időben, téli zivatarokban, classicus sárban, egy fél, de egy órányi távolságra is gyalogoljon a templomba a szegény ember, a mellett még ünneplő gúnyáját is rontsa, inkább honmarad és olvassa a zsoltárt — ha olvassa. Én igen célszerűnek látnám ott, hol nagy egyházakban megürülnek a lelkészi állomások, „a fentebbiekre tekintettel," a várost járásokra osztani, úgy hogy 400—500 családnak külön imaháza és lelkésze volna, és ott, hol nagy szőlőkertekben vagy dohánytelepekben százakra menő kertész-családok laknak, részükre is kint iskolákat és imaházakat építeni, és lelkészeket vagy legalább is levitákat rendelni. „Azért még nem szükséges az egyházat szétszakgatni," egy nagy testület maradhat az tovább is, közös világi felügyelővel , korlelkészszel , pres .yteriummal stb. megtartván szellemi és anyagi kötelékeit. Például, így szeretném az ügyet rendezni. Kőrösön, mint mondja W. J. úr 3,000 család van, ebből hat templomgyülekezetet alkotnék, felosztanám a mostani lelkészi jövedelmeket (a stólát ide nem értve) hét egyenlő részre, a korlelkésznek, ki az egész felett állana, adnék két részt, a többi öt lelkésznek egy-egy részt, stb. A mit Warga János ur a vénekről, erkölcsi törvényszékekről mond, hogy t. i. azoknak csakugyan „véneknek kell lenni, ismerjék ki a családi viszonyokat, erkölcsi Ítéleteket hozzanak" stb. azokban, megvallom, nem osztom W. J. úr nézeteit, nem hiszem azt, hogy az erkölcsösségre szükséges 50 éven túl lenni, — hacsak úgy nem okoskodunk, miként^ 50 éven túl minket hágy el a bűn, — az erkölcsösség elérhetlen példánya 33 éves volt, mikor a földet elhagyta; én „minden kémkedésnek" és hívatlan beleavatkozásnak eogesztelhetlen „ellensége vagyok;" ja hol nincs panaszos, ott a magán és családéletbeni vizsgálódásnak és beleavatkozásnak sincs helye, a hol pedig létezik baj és meghasonlás, azt legelőször igyekezzék a lelkész erkölcsi befolyásánál fogva, keresztyéni szeretettel kiegyenlíteni, s ha ez nem sikerül, ott vannak rendes egyházi törvényszékeink, ítéljenek azok. A kémkedés, mindenbe avatkozás, csak tettetésre, szinlésre és kijátszásokra tanítja az embereket, és kivetkezteti népünket ős magyar nyiltjellemébol, mely erkölcsi kártételt „nem szabad előmozdítani az egyháznak" is. Farmos, jun. 16. 1860. Ivánka Imre. Testvéri megjegyzés. „Lelkész testvéreinkhez" cim alattt e lap 24 ik számának élén nt. Szeberényi Gusztáv úrtól megjelent becsületes fölbivás sokkal nemesebb, az egyház bármi színezetű tényezőitől sokkal inkább méltánylandó ügyszeretet fényében láttatja a fölszólaló csabai lelkész urat, semhogy ő maga is jó néven ne vehesse, ha ezen nel hasonló ügyszeretetből útját óhajtom vágni, egy mérges félreértésnek, vagy tény ferdítő magyarázatnak, melynek ott az ö megnyitó szavai minden bizonynyal számítatlanul engednek tért, mintha t. i. a békési esperesség minapi közgyűlése „recriminatiók és szemrehányások közt" volt volna lefolyandó, hacsak az e miatt „töprenkedőknek örvendetes csalódására." „a béke olajágával kezeikben" meg nem jelennek b.Podmanicky Frigyes és Ivánka Imre urak körünkben", kiknek kiengesztelődő nemes szándéka azonnal viszhangra talált jobbjaink közt. A békési esperességnek — mondhatni — egész egyeteme igen szerencsésnek érzi magát, hogy oly szellemekkel, minőket a nevezettekben tisztel, a bonyodalom kezdetétől e percig mind elvre, mind eljárásra nézve egy értelemben lehetett és lehet; de bír azon erkölcsi s értelmi önállással, hogy tényeinek rugóit folyvást saját keblének meggyőződésében hordozá, függetlenül küllökésektől. És épen a megnevezett köztiszteletü férfiak tapasztalása és szerény önérzete is hiteles tanúságot tehet e belönállóságról, melynek egyik nagy értékű vívmánya maga méltóságos báró Podmaniczky urnák akadályok közt sikertilt majdnem egyhangú megválasztatása s megnyeretése. Sőt most oly nemesen fölszólaló test-