Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-29 / 26. szám

vérünk maga évek óta s különösen utóbbi hónapok folytában bőven kitapasztalhatta, miszerint ez esperességben lakik annyi férfierő, melynél fogva, ha az utóbbi gyűlésen az egyház közüdvében járónak látta volna a törvényszerű szigor útját követni, e részbeli meggyőződésének — minden közbeszólás dacára — kifejezést is ad; és ba mégis tényleg nem így tőn, hanem himezetlen készséget mutatott felejteni és kölcsönösen engesztelődni, s ekkép mindenesetre közkedvességü felügyelő urunknak is békülékeny szellemében osztozni: ugy ez nem körünkbe hozott olajágról hulló gyümölcs egyedül, hanem annak bizonyítványa, hogy nagykoruan gondolkodó esperességünk gondjai nem apró személyes, és helyi bibék piszkálására, hanem a megszaggatott egyháztest egységének és ép állapotának visszahozatalárairányozvák, és midőn erre a testvéri engesztelet és kéznyujtás útját találta legbiztosban rávivönek, akkor a drága perceket múltba való tények miatti torolgatásra fordítni bűnnek, szentlélek elleni bűnnek ítélte. E védelemmel esperességünk képviseletének tartozám nem ugyan Sz. Gr. ellenében, hanem hogy az ö legtestvéribb szándoku nyilatkozata egy nem szerencsés öszszefiiggésü kifejezés miatt testvérietlentil valahogy ki ne zsákmáuyoltathassék. Szarvason, jun. 17-én 1860. Tatay István. Lelkészválasztás és nem a 71-dik statútum. E lapok 21-dik számában „Lelkészválasztás és a 71-dik statutum" cím alatt, qp.-tól becses értekezés jelent meg. Ki elolvasta, fogja tudni, hogy <p. a gyülekezetek lelkészválasztási jogaikat, szép védvek mellett, feltétlenül szabadnak nyilvánítja; s így megengedi, hogy a lelkészségek, nemcsak az egyházmegyei vagy kerületi rendes, hanem segéd vagy helyettes, sőt helyben működő káplánok vagy administrátorok közöl is, töltethessenek be. Egyike levén a legkényesebb, legtöbb érdeket gerjesztő, s bizonyára nem legkönynyebben megoldható kérdéseknek e tárgy, jónak látom, hogy minden oldalról, jó eleve megvitattassék, mely szempontból terjesztem elő, nem ugyan tüzetes válaszszerü, hanem idézett cikk irányában, vagy ha tetszik ellenében, úgy is tekinthető jelen nézetimet. Sokkal inkább tisztelője vagyok a szabadságnak, melyért a prot. ev. egyház csak közelebb is oly nemes s határozott harcot vitt, mintsem csak legkisebbé is óhajtanám egyházi életünk bármely orgánumaiban is csonkítni azt: de kérdem mindazoktól, kik valaha gondolkoztak felette, avagy a gyakorlati életből megismerték, mit tartanak ők szabadságnak? Azt-e, hogy ember mindent tehessen, nem józan eszének sugallata s benső nemesb erkölcsi érzete, hanem a test és vér önkénye szerint; az akaratnak oly szerű realisalását-e, mi nem indokolható egyébbel, mint a „sic volo"-val ?... Mindenki tudja, hogy ez féktelenség, korlátlanság, independentismus, oly elv, mi a kőzegyháztest most egyik majd másik életmüveszetébe behozatva, ama gonosz lélekként megszaggatná azt. Mindenkitudja, hogy ez azon szabadság, melylyel Ábrahám magvai kérkedtenek Jézus előtt; vagy sajátkép a testiség, elíogultság, előítéletek, bűnös hajlandóságok szabadsága, mi saját nevén szolgaiság ; valódi szabadság ellenben az, mi ezen rabkötelékek alól kifejtődött lélek öntudatos meggyőződésén alapszik, mit üdvözítőnk így fejez ki: „az igazság szabadokká teszen." Jan. VIII. 32. Ha szabad intézményeket akarunk, jól körül kell tehát tekintenünk, hogy intézményünk bensőleg szabad, minden kül idegen reábatás békóitól, előítéletek, elfogultság, érdekek, szóval a test és vér polip karjaitól mentesített legyen, nehogy szabadság neve alatt a szolgaságnak nyujtsunk akaratlanúl is táplálékot! Azt mondám, tisztelője vagyok a szabadságnak, kifejtém, hogy nem az önkény szolgai szabadságának, hanem a jézusi ama szabadságnak, melynek gyökere az igazság. Tisztelnem s tisztelnie kell hát minden józan keresztyénnek a jogok szabad gyakorlatát is; s így természetesen a gyülekezetek lelkészválasztási szabadságát nem kevesbbé. De kérdem, avagy csak akkor szabad-e a lelkészválasztás, ha e joggyakorlatnak sem köre, sem föltétele nincs; s megszűnik-e, ha az egyházegyetem által, józan szempontokból, a célszerűség sőt szükségesség megdönthetlenűl indokolt szempontjaiból, csak a vészt kizáró korlátokon belől történhetik? Miként az emberi organismusban egyik erő s tehetség a másikat, közűdv tekintetéből korlátozza; mint a természetben a vonz-és lökerőknek, a f és — hatványoknak egymást saját feltételeikként ellensulyozniok szükséges; s valamint átalábau mindennek magát viszonyítania, egy másiktól feltételeznie kell: úgy az emberi polgári társalomban tehát a ker. egyházban is, meg kell lenni a kölcsönhatásnak, tehát a korlátoltságnak, a test egyszervének, az egész közcéljáhozi alkalmazkodásnak, mely nélkül a résznek sem lenne élete. A mint az egyes társadalomba lép, azonnal megszűnik annak teljhatalmú joga, előáll a közcélnak szolgálat, miért viszonydíj fejében egyéb, az ő erejét fölülmúló nagyszerűbb szolgálatok nyújtatnak az egyesnek. Ha csak azért adunk másnak, hogy hasznosabb kölcsönt nyerjünk , panaszkodhatunk-e veszteségről? . .. Ha tehát az egyetemes egyház közüdv szempontjábóljózan feltételekhez szabja a gyülekezetek lelkészválasztási jogát: panaszolkodhatik-e akármelyik gyülekezet, hogy ő lelkészválasztásában nem szabad ? Szomorú volna, ha ily gyermekileg fognák föl gyülekezeteink a lelkészválasztási szabadságot. Legyen szabad joggyakorlat, ha úgy tetszik verseny, a gyülekezetek lelkészválasztásaik körül, de épen hogy lehessen, távolíttassanak el mindazon nyűgök, korlátok, akadályok, melyek a szabad versenynek útját állják. Nézetem szerint pedig a szabadversenynek ily nyűge, korláta, a helyettes vagy segédlelkészeknek ugyanazon gyülekezetek által, melyben közvetlenül