Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-22 / 25. szám

Tudom én azt, hitfeleim, milyen nehéz feladatról beszélek én most, tudom, hogy ezen ügy a milyen fontos, épen olyan kényes. De én a kényes helyzeteket alá szoktam rendelni a közügy jó útbaigazítása s annak abban való megtartásának. — Előttem nem egyes emberek elélhetése módja a szempont és a cél, hanem a serdülő nemzedék jövő boldogsága. — Nem igazságos, nem becsületes ember az, ki egy percig is tétováz, nem követelni, minden lehető eszközökkel ki nem vívni azt, hogy a cél felé vezető útból minden akadály el legyen hárítva. Azt is tudom, hogy filléreinket nem egy könnyen fordítjuk olyan helyekre, melyekre eddig a mértéken fölül nem szoktuk meg az adást, — ismerem én már ezen mértéket is. — Es mert mindezeket jól tudom, addig is, míg az Ugy utat tör magának, ismét javaslattal állok elő, mely mostani, de jövő körülményeink között is iskolai ügyünk kifejlődésére befolyással lehet, s ha akarjuk, lesz is. A hitfelekezet azt állítja mindig , hogy nincs pénzünk. Hogy mink nincs, már érintettem, ahhoz még azt adom hozzá; hogy nekünk tanáraink sincsenek. Nem a mostan működő tanárainkról szólok, mert mint meg levőket, hogy is mondhatnám azokat meg nem levőknek, — szólok én a tanári succrescentiáról. Ilyen tanáraink nincsenek nekünk. Hogy és honnan is lehetnének ilyenek, mivel a tanárképzésre, hazánkban eddigelő semmi gondot nem fordítottunk. A tanár nálunk eddig csak történetből vált. Hányszor meg nem esett, hogy a tanárságba lépő egyén majdnem azon órában határozta el magát pályájára, midőn másnap tanítani ment az iskolába. Menynyi bajnak fenakadásnak, de menynyi hátramaradásnak vált ezen körülmény kútforrásává. A legújabb időkben kezdenek ugyan keletkezni nálunk tanítóképző-intézetek, de ezek is csak a népiskolai tanitók képezésére vannak rendeltetve; arról, hogy középiskoláink számára is nevelnénk tanítókat, még nem is gondolkoztunk. Gondolkozzunk tehát ilyenekről s csakhamar határozván ez ügyben, tegyünk meg előállásukra mindent. De mivel nekünk nincs pénzünk, vagy legalább nem akarjuk, hogy legyen, segítsünk ez ügyben magunkon pénz nélkül, vagy a lehető legkevesebb pénzzel. Minden elnépesedett elemi (és nép) iskolába, valamint gymnasiumba fogadjunk fel olyan ifjakat, kik iskoláik bevégeztével magokat a tanári pályára szánják, s az ilyen ifjak a rendes és már gyakorlott tanitó oldala mellett állván, tanulják meg, miképen kell a gyermekeket erkölcsileg vezetni, miképen kell sikeresen tanítani. Elvitázhatlan igazság az, hogy a tanitás tudománya, a nevelés fogásai, mint minden egyéb gyakorlati foglalatosság, csak gyakorlatból, azaz, tapasztalásból tanulható meg. A csupán elméletileg tanult tanitó, sok próbálgatás és rontással juthat el a kellő ügyesség megszerezhetése s a sikeres munkaeredmény előállítására. Mily könnyű a gyakorlott tanitó mellett forgott egyénnek , állandó hivatala kezdetén a tanitás elemi experimentálgatása nélkül kezdeni meg pályáját. Az iskolát végzett s magokat tanítóvá képzendő iíjakról a tantárgy tudását már fel kell tennünk, s így a gyakorlott tanitó körében nem lehet más feladatuk, mint agyakorlat megszerzése. Épen úgy mint a lelkészségre menendő papjelölt káplánkodása alatt papfőnökétől nem az elméleti papi tudományt, hanem a papi foglalatosságok gyakorlati vezetését tanulja. A hol ilyen gyakornok tanitókat fogadnak fel, jele, hogy ott népes iskola s bizonyosan jól honorált tanitók vannak, kiktől megvárjuk, hogy képességök is van másokat jó tanitókká tenni. A népes iskola megint jelül szolgál annak megítélésére, hogy ott sok család kiván az iskola jótéteményével élni — ; tehát sok család vonja magát a kötelességek azon körébe is, melyeknél fogva a tanitósegédül felfogadott ifjaknak legalább tápláltatása- s ruházatáról gondoskodnia kell. Hiszen az ilyen ifjak, jóllehet, a magok jövőjét mozdítják elő, egyenesen az iskola, s az által a családok jólléteért munkálkodnak, egyszersmind pedig, habár közvetve is, egyházi s polgári életünk jövőben való biztos fejlődhetésének előoiunkásai. Olyan figyelmet érdemlő okok, melyekért minden egyes ember, de kivált a községek együttesen áldozni kötelesek. Az így felfogadott ifjak gyakorlati képeztetése következőleg mehetne véghez : Az elemiiskolai tanítóságra készülők az első évben az I. és II. osztály tanítási óráin jelennek meg, ott hallgatnak, íratás-, olvastatás- s általában a mecbanicai foglalatosságokban, a főtanitó rendeletére, segítenek. A népes osztály egy részével correpetálnak, vagy kikérdezik a gyermekek leckéit. A hét bizonyos óráiban, mivel a főtanítón sok tekintetben könnyítenek, ugyanaz a nevelés és tanitás tudományában elméletileg is oktatja őket s így mintegy kölcsönös szolgálatot tesz nekik. Gyakorlati tanítások második évében ugyancsak így gyakorolják magokat az elemiiskola III. és IV. osztályaiban. Kétévi gyakorlat után, mely közben elméletileg is képezték magukat, ha szükséges a helybeli iskolában, alkalmazást nyerhetnek, ha pedig ott nem volna nyílás számunkra, a superintendentiában vagy a haza bármely részében nyerhetnek alkalmazást. A gyakorló tanitósegédek száma egy-egy ilyen helyen 2—4 egyén lehetDe egyszerre. Enynyinek lehet foglalatosságot adni egy népes iskolában, s ha csak 10 iskola volna is, e hazában, melyben ilyen gyakorló elemi tanitósegédek képeztetnének évenként, meglehetősen volna segítve a tanítói szükségleten , s állandó gyakorlott tanitói succrescentiával bírnánk. Ezen eljárás nem zárná ki a tanitóképezdék fenállhatását, sőt az ilyen tanitósegédnek mindenkor az olyan egyén volna jobb, ki a tanitóképezö-intézetben futott pályát. A gymnasiumi tanitói pályára szándékozókról előre felteszem, hogy nemcsak a gymnasiumot, hanem 25