Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-22 / 25. szám

állam és egyház közötti súrlódások korszaka, két óriás oly küzdelme, kik közül egyik az anyagi, másik a szellemi erőnek nagyobb mértékével birt, s a győzelem mérlege több századon keresztül hol egyik, hol másik részre hajolt. Az eredmény tudva van. Keleten a világi hatalom győzött; nyugaton pedig az egyházi hatalom emelkedett oly túlsúlyra, hogy az állam és egyház közötti jogviszony teljesen megszűnt, s az egyház külön állam lett az államban. A világiak már a IV-dik században elvesztették minden befolyásukat a:c egyházigazgatásban, midőn a zsinatok azon hitet tudták érvényre emelni, hogy határozatai azért kötelező erejűek, mert a sz. lélek által inspirálva vannak, s a püspökök csalhatatlanok; minek következtében a zsinati végzések elvesztették a törvények természetét, s orákulumokká lettek, melyeknek a világiak kénytelenek voltak feltétlenül engedelmeskedni, ha átok alá nem akartak vettetni, s Isten elleni lázadókul tekintetni. A hierarchia már létezett, de még egyházi fő nélkül. Azonban minden körülmény közreműködött a római pátriárcha azzá leendésében. Eltekintve attól, hogy Róma a birodalom fővárosa volt, melynek nagysága és fénye a püspököket is körülsugározta, s a hagyomány e gyülekezet eredét Péter apostolnak tulajdonítá, kihez az isteni alapító ama nagy fontosságú szavakat intézte (Máté 16: 18), melyekre alapítják a római pápák az egész keresztyén anyaszentegyház fölötti főnökségüket (primátus), mi már kezdetben varázsszeriileg nevelte tekintélyöket és hatalmukat — : eltekintve ettől, nagy mértékben mozdította elő a római primátust azon kedvező viszony, melyben püspökeik Bonifacius által, a német egyházzal jutottak, mint mely legelőször ismerte el ünnepélyesen a római püspököt az anyaszentegyház egyedüli főnökéül azáltal, hogy annak püspöke] a VlII-ik század közepén a római püspök iránt engedelmességet fogadó hódolati okmányt irtak alá, s egyszersmind neki tántoríthatatlan hűséget esküdtek1

). Ezt követte csakhamar azután a gallikán egyház, miután a németek példáján tapasztalá, hogy Róma igen erős védpaizs a fejedelmek és oligarchák zsarnoki Önkénye ellen ; mit, az akkori körülményeket figyelembe véve, tagadni nem is lehet. 2) Rettberg: Deutsche Kirchengesckickte. Gottingen 1846—48. 1.2. 1.412. Nevelte a püspöki tekintélyt és hatalmat, a IX-ik század közepén megjelent Pseudo-Isidorféle, oly egyházi törvényeket és rendelvényeket, kánonokat és decretumokat tartalmazó gyűjtemény, mely kiszámításból a pápai tekintély nevelésére adatott ki, s melynek koholtsága noha kétségbe vonhatlan a későbbi századi iratokra történt számos hivatkozások által, mégis az akkori sötét századokban, midőn a lelkészek közül találkoztak, kik „in nomine Patria, Filia, et Spiritua Sancta" kereszteltek; s egy másik lelkész e helyett „sumsimus Domine" ezt olvasta: „mumpsímus Domine", s midőn valaki figyelmezteté, hogy így nem jól olvassa, még azt felelte, hogy mindig így olvasta ő azt harminc év óta, és vén pap létére most már uj szokást nem kezd, s az uj sumsimusért a maga régi szebb hangzású mumpsimusát el nem hagyja, — a tudatlanság ezen sötét századaiban nem csuda, ha a fogás észre nem vétetett, s e gyűjtemény eredetinek tartatott mindaddig, míg a reformátió által a tudományok uj hajnala felderülvén, koholtsága a tudós ref. lelkész Blondel által oly alaposan kimutattatott '), hogy az a katholikus tudósok által is azóta ilyenül ismertetik. — Miután tehát a fogás kezdetben észre nem vétetett, s ezen egyházi törvények és rendelvények következő tételeket tartalmaztak: „hogy az áldozári rend (sacerdotium) a Krisztus által rendeltetett a világ kormányzatára, melynek teljessége a római pápában folyik össze, ki Istennek és Krisztusnak földi helytartója az egész keresztyénség fölött, s oly egyedüli főpüspök, hogy más püspökök csak helyettesei (vikáriusai), s tőle nyerik a hatalmat. O egyedül birája a püspököknek, minélfogva a clerus és világi törvényszékeknek nincs alávetve, s világi állású egyén sem mint vádló, sem mint tanú nem lépliet fel lelkész ellen, s ki ezt tenni merészelné, Isten ellen lázadóul tekintessék és büntettessék" stb.; s miután azon korban a zsinatok végzései és pápai rendelvények némi büverőt gyakoroltak a keresztyénségre: a szó alatti rendelvényeket a pápák ildomos kiszámítással lassanként érvényre kezdték emelni. Ezen cél elérését a pápáknak rendkívül könnyítette a római világi uralom végromlásának nagy eseménye, s ennek következtében több idegen népek berohanása, úgyszintén a frank ') Blondellus: Pseudoisidorus et Turianus vapulantes. Gc néve. 1621. 1635. *