Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-27 / 4. szám

ferdeségnek jobb irányt adni, s nem boszü s viszgzataszítással vagy megvetéssel végképen rontani ott, hol még építeni is lehetséges; kötelességünk őket felvilágosítani gyűlésben és gyűlésen kivül arról,— hogy vallási ügyünkben senkinek nyelve nincs veszélyeztetve; hogy mint egykoron Jézus apostolai minden nyelveken és minden népeknek hirdették szent vallása igazságait, hirdessék ők is, tiszta tannal és élettel bármi nyelven — azt gátolni úgyis senkinek szándoka vagy kedve; de vallásunk ügyében mellékes célokból az összetartó egységet áldozatul ne vigyék. 5. Némelyek visszataszító gőge is ront egységünkön, mert ha vannak is tekintélyes állású férfiak, kik lelkészöket illően kitűntetni szeretik; de vannak viszont, kik benne csak, részben tolok is függő fizetéses hivatalnokát az egyháznak, fel sem veszik. De engedjék meg ezen urak, hogy mi papjainkat többnek nézzük, mint magasabb rangn egyházfiaknak, s liigyék el, hogy egyházunk érdekében jó szolgálatot tettek, ha családi és társadalmi téren is megmutatják, hogy tisztelik és becsülik azokat, kik Isten országának építői. 6. Az előbbi okkal némi rokonságban áll az is, hogy némelyek nemtelen indulatból, uralomvágyból, gyűlölségből, irigységből félrevetve a keresztyén jámbor, szelíd jellemet, ármánykodnak, másokat elámítanak, eszközül felhasználnak. De nemcsak világit értünk itt, hanem papot is, mert tudomásunkra vannak példák, hol a lelkész nagy fontosságú ügyekben is egyházától meghatalmazást sem nyervén, úgy tolta fel magát esperességi gyűléseken, mintha az ő személye volna az egyház. Ily eljárás, ha már sem erkölcsi, sem jogi szempontból nem helyeselhető, annál károsabb ott, hol sokszor veszélyeztetett állásában, csak egyetértő szilárdság tarthatja fen az egyházat. Mért nem tartják ők szem előtt erkölcsi maguktartásában Idvezítőnket, ki bármi körülmények között is, nem szűnt meg Isten országát terjeszteni ? mért nem gondolják meg, hogy testvérek vagyunk az úrban, kik egy keresztvíz, egy úrvacsora, egy evangyéliom elve mellett csak úgy leszünk erősek, ha lesz közöttünk méltányosság és tiszta szándék, és „in omnibus charitas?" 7. Valljuk meg végtére egyenesen és őszintén, — mert szomorú tapasztalásból ismerjük — hogy egyházunk Összetartó egységének nagy akadálya az, hogy vannak egyházunkban lelkészek, kik hivatásuknak azért nem felelnek meg, mert kellő kiképeztetésnek hiányával vannak, mit annak tulajdonítunk, mert akár candidaticumi, akár a papi vizsgálatokon, különféle mellékes érdekek- és befolyásoknál fogva átcsúsztattatnak, s hivatalos állásra jutnak, melynek kellőleg megfelelni tiszttársaik Ítélete szerint is, sehogy sem képesek. ítélje meg bárki, kit evangyéliomi buzgalom tölt be, mint építhetne nyája között az oly lelkileg tehetetlen pásztor, ki aztán lelki ürességét vajmi sokszor botrányos úton iparkodik betölteni ; miként fog ő gyülekezetében buzgóságot, áldozatkészséget, szellemi erőt kifejteni, ő a nem bibliai értelemben lelki szegény ? De annál magasabban állnak aztán a lelkészek, kik alkalmatos lelki eledelt nyújtani képesek, kik fáradatlan buzgalommal építenek Isten• nek országán, hivatalukban nyájasak és komolyak, szelídek és erősek, s körülményeinket szem előtt tartva — tegyük hozzá — honunkban magyarhoni protestánsok. Tiszteljük őket, háladatos elismeréssel. — Általában pedig papjaink állását emeljük mi, s míg ők egyházunk szellemi tökélyét nevelik, mi világi szilárd állását segítsük elő szóval és tettel, és karöltve velők járva mondjunk le minden suprematiai törekvésekről , melyek úgyis csak más rendszerbe valók, nem a mienkbe. Erősek leszünk, ha a két rend elválhatlan kapcsolatban szem előtt fogja tartani egyházunk javát, ápolni valódi evangyéliomi szellemét, erősíteni és gyarapítani egyházunk éltető forrásait, a nevelő és tanintézeteket. Akkor fognak az életben is erősebb gyökeret verni az elvek, melyeket hirdettek egykoron az apostolok, s eredeti tisztaságra visszavittek nagy reformátoraink; lesz közöttünk jogaink hű megőrzése mellett is, hűség Felséges uralkodónk iránt, s lesz egyházunknak elleneinknél és irigyeinknél is kellő elismerése, mint intézetnek, mely tiszta erkölcs-vallási elvekre építve keletkezésétől máig, számtalan viszontagságok között is, a társadalom javára megállott. Csak mi éljünk összetartó egyetértésben, gyakoroljunk tettleges felebaráti szeretetet, nyújtsunk egymásnak nem színlésből, de őszinte érzéssel kezet, karoljuk fel egyházaink és tanintézeteink összes törekvését, legyünk valódi protestánsok, hitben és tettben erősek, akkor elmondhatjuk: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Kelt Rozsnyón, dec. 27. 1859. Zabovi Szontagli Lajos.