Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-27 / 4. szám

székről azon nyelven vagy nyelveken, melyen vagy melyeken az egyházi szónoklatok tartatni szoktak, küzöljék. Gr. Thun S. k. Mi az oka, hogy kivált az ág. evang. egyházban nincs kellő egyetértés és összetartás ? „Viribus unitia!" Ferenc József Felséges Császárunk jelszaAr

a. Lesznek tán, kik a feltett kérdés felvilágosítására általunk felhozandó nézeteket helyeselni nem fogják, vagy mivel hogy nem szellemi törekvést, hanem vagy mulandó hiú fényt, vagy mellékes érdekeket tűztek magoknak célul, velünk egy véleményben nem lesznek: de mégis megkísértjük elsorolni az okokat, melyek egyházunkban az egyetértést és összetartást zavarják. Eleire kell bocsátanunk, hogy az egyházat erkölcs-vallási intézetnek nézzük, mely idvezító'nk tanait az o szellemében törekszik valósítani, mit ha nem tesz az egyház, nem lesz többé egyház, a vallás nem vallás többé; a templom nem Isten háza, a pap nem lelki atya többé. Csak akkor, ha józan hitnek ihletésével erkölcsi téren fognak hatni, lesz nyugalmas meggyőződésünk, hogy családunk s a társadalom érdekébe)! leróvtuk tartozásunkat, s érdemet szereztünk, melyet mind a jelen-, mind az utókor hálával fog elismerni, s alászállhatunk azon öntudattal, hogy nem önzés, hanem magasabb érdekek dobogtatták keblünket. Csak ily magasabb szempontból lehet társadalmi és egyházi téren egyetértést és békét fentartani, s megelégedést eszközölni j e szemponttal ellenkező magatartás pedig különösen egyházunkban felbontja az egyetértés és összetartás kötelékeit. Az okok, melyekből ez utóbbi történik, tapasztalásunk szerint következők: 1. Sokan részvétlenséggel viseltetnek, egyház-iskolai ügyeink iránt, állásunkat alig ismerik. De ha olykor mégis tanácskozásainkban részt vesznek, kellő tapasztalásnak hiányával vannak, s ha előterjesztéseik, mert ellenkeztek a körülményekkel, el nem fogadtattak, elkedvetlenednek, a gyűlésektől elvonják magukat, testületünk nagy kárára, mert akár társadalmi állásuknál, akár kitűnő elmebeli tehetségeiknél, akár vagyoni állapotjuknál, akár jellemszilárdságuknál fogva, tömérdek jót eszközölhettek volna. A hiúságnak ezen eltévedése kebelünkben sok bajnak forrása. 2. Sokan közöttünk, azon ferde nézettel vannak, hogy a papot az egyházban, — tán csak szerényebb jövedelmeihez mért szegényebb állás illeti; de viszont a lelkészek között is sokan találkoznak , kik azt hiszik, hogy mivel ők Idvezítőnk tanainak hirdetői és magyarázói, egyedül vannak arra jogosítva, hogy az egyházban felsőséget gyakoroljanak. Mind a két rendbeli balvélemény, váljon javára lehet-e egyházunknak, melyet csak szoros kapcsolat a világi és egyházi elem között, csak collegialis rendszer s minden egyes tagnak tehetsége szerinti hozzájárulása, az egyház nagy közügyéhez tarthat fen. Ne vitázzunk az uraságról, ne romboljuk szét nagyravágyó hajlamok fegyverével az alapot , melyen magyarhoni egyházunk épült, melyet sem pap, sem úr fentartani nem fog, de csak szilárd összetartás. Oh, a hierarchiai és kyriarchai törekvések testünknek mély sebe! 3. Egyházunkban az egyetértést és összetartást — szomorú tapasztalásból tudjuk — az is akadályozza, hogy tanácskozásainkban az ellenkező vélemény iránt sokszor nem vagyunk kellő türelemmel, annyira, hogy olykor meghallgatni sem akarjuk. Minthogy azonban, bármi eltérő vélemények mellett is, célunk nem lehet egyéb, mint egyházunkat mindennemű intézeteiben nevelni, s azon lenni, hogy hit és erkölcs erősödjék; legyünk méltányosak mások eltérő nézetei iránt is, hallgassuk meg béketűréssel, igyekezzünk szelídséggel őket jobbról meggyőzni s azokat, kik tán ferde irányban buzgók, elveinknek, helyzetünknek, jogainknak, félelmeinknek, nyugalmas higgadt megfontolására birni, s a jó ügynek megnyerni. 4. Nagyban akadályoztatja egyházunkban az egyetértő összetartást a nyelvkülönbség. Szláv, német és magyar, egyházi térre viszi a nyelvtusát, s nem gondolták meg, hogy nem a nyelvre, de az evangyéliomra van fektetve szent vallásunk, hogy állásunkat nem nemzetiségi súrlódások fogják biztosítani , de testületi szilárd állás ama fundamentom, melyet vetett a Jézus Krisztus, melyen kivül mást nem vethet senki. Azért fájdalmas érzéssel kell, a vallását és egyházat szívből és őszintén szerető protestáns kebelnek eltelni, ha hallja, hogy szent hitünknek ferde irányban eltévedt némely hirdetői nem irtóznak olyanokra is kifakadni: „Pereat religio, maneat lingva!" De annál szentebb kötelességünk ily kábaságig menő *