Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-15 / 24. szám

állítani ezen föltétel alól, bármiként okoskodjunk, ki nem bújhatunk. Mert azon emberek okoskodása, kik azt mondogatják, „hogy az ő tanuló- és tanitó-korukban egy ember, egy osztálynak képes volt megfelelni," akkor is csalódás volt, most sem lenne egyéb önámitásnál. — Ahhoz pedig kinek van kedve, hogy csak névszerint legyen meg az iskola, mindegy az, akár jó akár nem. — Olyan elbizakodott embert pedig, ki egy maga egy osztály vezetését a tudomány minden ágában magára merné vállalni, képzelni sem tudok, ha pedig akadna ilyen, az ilyennek már épen ezen hetvenkedő dicsekvésénél fogva, nem lehet hitelt adni. Az ilyen oly lehetetlenséget hisz magáról, melynek betöltésére phygicai erejénél fogva nem képes sem ő sem senki. Bontakozzunk ki tehát hitfeleim a régi jó idők minden előítéleteiből, vessünk számot a megkezdendő dologgal, azután erszényünkkel, és ha ez utóbbi üres, nem halt még mibelőlünk ki a buzgóság szent tüze, ennek melegénél iskoláink a kor kivánatai szerint felvirágozhatnak. — Tegyünk le azon nyomorúságos hiúságról, mely szerint minden kis városkában gymnasiumot tartunk, tartunk azért, mert ott lakik a lakosság nagy tömegében, úgynevezett, egy-két nadrágos ember, kiknek jól esik, ha fiacskájokat nem kell távolabbra küldeni hazulról. — Ezek kedveért aztán gymnasiumnak kell lenni mindenütt! Öszpontosítsuk erőinket* anyagi és szellemi téren! — Mi, kiket a gondviselés épen azért tarta meg anynyi időn át ép erőben, mert magánk erejére támaszkodánk, ezen erővel való helyes gazdálkodásra vagyunk utalva. De ezen erővel nem tudunk ám gazdálkodni, mihelyt a partiális önzés üti fel közöttünk, itt is, ott is, ügyünknek legalább is zsibbasz tására, makacsfejét. —Mit ér az a közügy előmozdítására, ha egyik város csak azért, mert nem akar alábbvaló lenni,— mint balgatagúi hiszi, —- a másiknál, olyan iskola tengetésén erőlködik , melynek fentartását nem bírja, s mely teher alatt meggörbed s iskolája is csak ugy teng leng. Igenis minden városban, sőt faluban is kell lenni iskolának, de olyan legyen azon iskola, melynek fentartása terhét a község el is bírja könnyen hordozni, és a mely főleg a lakosság legnagyobb része igényeiért áll. A mi hazánkban és hitfelekezeteiuk gyülekezetei na gyobb részében pedig nem lehetnek más iskolák, mint az elemi iskolák fölébe emelkedett nemzeti (polgári) iskolák, melyek az egyháziasság, értelmesség terjesztésén kivül, a gazdasági pályára készítik elő a növekedő nemzedéket. — Itt-ott egy egy ipar-iskolát lehetne felállítani. — Mindakét hitfelekezet részéről hazánkban és a testvér hazában 8—10 jó gymnasiumnál nem igen, lehet, de nem is szükséges, több. Ennyinek fentartásával birunk. Mert fel kell gondolnunk, hogy egy gymnásium fentartása, feltéve, hogy épülete van, évenként 12—15 ezer forintba kerül. — Ne rettenjünk ezen összegtől vissza, — egy-egy kerület ennyi pénzt képes összeszedni. A mezei gazdaság, ipar avagy kereskedelmi vállalatokba ki merne belefogni, vagy benne egy lépést is tenni előre, ha befektetendő tőkével nem rendelkezhetik. Mennyivel inkább áll ez szellemi avagy tudományos vállalatokra nézve! — Míg azonban amaz anyagi vállalatok egyesek anyagi boldogulására vannak intézve, és ennélfogva nem szükségképeuiek: addig a szellemi s tudományos törekvések az összes felekezet, sőt a nemzet jövő vagyonosodása, erősödése s dicsősége megörökítésére célozván, halaszthatatlanok, s ennélfogva olyan természetűek, melyekért kerüljön bár erőnk legnagyobb megfeszítésébe, minden áldozatot meg kell tennünk. Hogy ezen akarat felekezetünkben él, él azóta, mióta a protestautismus e haza szent földén megtelepedett, mutatja iskoláink történelme, mutatja azon részvét s áldozatkészség, melyektől apáink eleitől fogva ez Ugy iránt lelkesülve voltak. De hogy boldogult őseink akkoriban alkotott iskolái a kor igényeitől elelmaradozni kezdettek , hogy az elmaradozottságból származott szükséget érezték s érezzük : tanubizonysá got tesznek e mellett iskolai fejlődésünk mezején felfelkerült mozgalmaink. Vájjon mi ok indította a helvétvallásúak négy egyházkerülete 1840. sept. 9-én Pesten tartott egyetemes gyűlését arra, hogy Pesten a kor igényeinek megfelelő reform, főiskolát állítson, hanemha ezen szükségnek mély érzete. Ezen bajnak nem égető érzése hozta s tartotta-e élénk mozgalomban 1850-tŐl mind ez időig hitfelekezetünket ? — Nem töprenkedtünk, nem próbálgattunk e már eleget, a bajok miképen való elháríthatása felett? Nem tétovázunk e még most is, mondván: Atyámfiai, férfiak! stb. Itt az idő, vessünk véget már egyszer ezen kínlódásnak. Mit remélhetünk mi iskolai ügyünk biztos kifejlődésére nézve, ba az ügynek csupán megindítására busz vissza idézhetetlen évet vesztegetünk el? Mikép s mivel igazolhatjuk magunkat az utókor előtt, menthetlen mulasztásunkért ? — Nem fog-e bennünket a história, ha legsze lídebben birál is meg, a Fabius Cuntator nem épen hízelgő címével róvni meg, s nem fog-e jogosan ítélni el bennünket, hogy sem egyházi, sem hazafiúi kötelességünket, nem teljesítettük ? — Nem futja el még életünkben a a szégyen pirulása orcánkat azért, hogy korunk avagy csak egyetlen-egy vezért sem mutathat fel, ki tekinté lyes állása, megtörhetetlen türelme s kitartásával, életkérdésünk legelső feltétele, iskoláink Ugye felkarolásá hoz látott volna, s nem tágított volna mindaddig, míg azok örvendetes kifejlésnek nem indultak. Igenis, fog e téren az utókor gyermeke tarlózni oly cselekményeket , miknek érzete minden jóravaló protestáns kebelt méltó fájdalom- és boszankodással tölt be. — Annak tudatát, hogy voltak községeink, testületeink, egyes kortársaink, kik iskoláink autonómiáját nemcsak nem védették, hanem könnyelműen az ellenfél kezére játszották ! Mit itél rólunk amaz utókor, ha majd olvasni fogja, hogy találkoztak közöttünk elegen, kik ama filléreket, melyeket az ájtatosság szent heve- s buzgóságtól ihletett apáink gazdagabb s szegényebbjei, talán nélkülözéssel, hordtak össze iskoláink oltáraira, elég vakmerőek voltak meghiányositani, s így életünk erét Öngyilkosmódra megmetszeni? — Nem sok jó kilátás ez, hitfeleim, a jövőbe! Azért tegyük jóvá