Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-08 / 23. szám

dókból csak a Károly maradt meg Osterlamm vezetéknévvel, külsején a eim szegélyvonalai megsoványodtak, papirosa vékonyabb, de egyszersmind fehérebb, tartalmaz 18 egyházi beszédet, ezek közöl 12 alkalmi, 6 közönséges. Tárcájában találtatik 10 vasárnapi s ünnepreggeli ima, 3 házasságkötéskori beszéd, 1 halott feletti s egy betegért mondott ima. Az egyházi beszédek sorát megkezdé egy az I. füzetben még nem ismert szerző Fábián Dánieltől Ján. 15: 1—11 alapige nyomán, ezen főtárgyról „Szellemi kapcsolatunk Jézussal" készített adventi beszéd. Kár hogy a különben oly ügyesen választott alapige az alkalommal, maga a beszéd az alapigével oly kevés összeköttetésnek örvendhet, az előszóban s a 4-dik részben látunk egy-egy kis ráhivatkozást. Az előszó, ismertető szerint, nehézkes, benne két főeszme találtatik, köziilök egyik is elég lenne annak, kivált közelebb vive az alapigéhez; így az első igen messze túl van azon, a másik nagy ugrással annak csak szellemi igazságát kapja meg. Egyébiránt a részeknek a föfogalom alá illése, élet- és bibliából vett s a tárgyhoz hümaradt kidolgozás, szabatos nyelv e müvet a használható és tanúságos beszédek közé emelik. Hanem különösen hangzik szerző azon állítása 2 1. 6. s.: Jézus „szellemi kapcsolatot is állított fel maga és követői között," melylyel rokon tartalmú a 4.1. utolsó sora is. Hogy két sakramentomot szerzett és állított fel idvezítőnk, azt tudom, de hogy szellemi kapcsolatot szerzett volna, melyről mint valami kültárgyról szólni lehetne, nem ismerem ; ez csak létesíti magát és származik, mint tanulandóról, eszünkbe jutandóról hasztalan beszélünk. Az 1-sö rész feladatán túlmegy szerző, midőn e helyett „Jézussali szellemi kapcsolat erősíti a keresztyén bitét," átment azon tételre, „hit által állotok," innét ismét egy harmadikra, a hit szükségességére s ez lett tárgyalandó. Nem értek egyet szerzőnek a 7-ik lap utolsó bekezdésében, a hol ugyanis azt állítja „nem a mindennapi élet foglalkozásai közt edződik a jónak cselekvésére szükséges erő", hanem stb. biráló Köleseivel tart „magányban fejlik a talentum, társaságban az állandó karakter," komoly pillanatokban születik, az élet foglalkozásai közt pedig edződik a cselekvéserő." A 10-ik lap második bekezdését megnyitó hasonlatban „nec pes neccaput uni redditur formae." Nyelvtani szempontból bátorkodom megemlíteni a 3. 1. 5 s., hol ez van : „reméli" s 15. s. hol „reményli" olvasható, a 25. s. pedig korinthusi melléknév feleslegesen iratik nagy betűvel. A 2-ik egyházi beszéd végén ismét egy az I. füzetben nem látott névvel Székács József pesti ág. ev. lelkész nevével találkozunk. Müve, közönséges egyházi beszéd, alapigéje Luk. 15, 1—7, főtárgya „a bűnösök iránti szeretet." Idvezítőnk egyik legszebb jellemvonásából, ellenségcink iránti szeretetről, jól választott, tárgyához, alapigéjéhez hü, felosztásában kimerítő, tárgyalás s bebizonyításban kiegészítő s ker. hit- és erkölcstan kívánalmainak megfelelő munka. Kerekdedségét szerinten némileg mégis sérti az első rész utolsó bekezdése, mely a feladattal t. i. miben áll a bűnösök iránti szeretet, semmi összefüggésben sincs, ép ily öszhangzatlan a legutolsó bekezdés, hol szerző ellenségeink szeretetére már nem is Jézus példájából lelkesít, a mi volna peüig e dolgozat feladata és legfőbb érdeme. Szónoklattan! szempontból e mű nyelvére nézve megjegyezhetni 1-ör a ragok megválasztása iránti kevés ügyeletet, p. 12 1., 3. s. „lehel e komolyan rosz néven venni a farizeusoknak , ha feltűnőnek hiszik, hogy Jézus a bűnösökkel Összeelegyedik," — hol az an, en, nak, nek, szik, dik ragok szép hangzatellenesek; továbbá ugyanazon hangzónak összehalmozását, p. 15. 1., 32. s. „lássuk már vár-e áldás reánk," hol az á betű hatszor, az ár szótag kétszer fordul elő, — 18. 1. 3. s. „az a ki a," — 19. 1. 23. s. „ha itt néha hanyagabbul," a „ha" háromszor, az „a" ötször jő elő; végre hogy a mondatok nemegytagu szón végzésére semmi figyelem sem fordíttatott, p. 11. lap alsó pontja, 13. 1. 12. és 17. s., 14. 1. 23. s., 15. 1., 18. s., 16. 1., 4. és 29. sor. Igen szép fokoztatási alakzattal gazdagodott volna e muuka, ha a 14. lap látható ismétlések közül a 2-ik és 3-dik helyeiket kicserélik. Egy pár helyesírási észrevételt is bátorkodom feljegyezni, p. 18. 1. 23. sor „akarni" után, helyesebb a pontos vessző, a 25. s. pedig az „emberek" után mindenesetre kettős pont kell. 3-dik. Ha a harmadik egyházi beszédre vonatkozó szavaimat így kezdem: „venio nunc ad fortissimum virum" : remélem az olvasó mindjárt gyanítandja, hogy itt kiről, t. i. a debreceni ref. lelkész K. I. úrról van a szó, kitől is e füzet 3-dik száma alatt, Rom. 1. 16. alapige nyomán „az evangyéliom hathatós voltáról" egy közönséges prédikációt olvasunk. Szerző azt mondja, e mű vázlatát Cellerier-től vette, következőleg a felosztást is. Nem állítom, hogy ily átvételekkel annyira megköttetve volna a szerző, miszerint a felosztást alkalmasabb rendbe ne alakithatná. Mennyivel szebb és a természeti renddel összhangzóbb lett volna, az evangyéliom hatását azon rendben mutogatni, hogy az 1. megvigasztal az élet szenvedéseiben , 2. megszabadít a bűnöktől és azok büntetésétől, 3. kibékít bennünket az Istennel, mintsem megfordítva. A kegyelem munkája is ezen reudet ajánlaná, mert elsőbb fáradtsággal eszsziik kenyerünket, azután eltöröltetik a bün, végre az atya kegyelme befogadja a hivőket. De nézzük a kidolgozást. A mi az első rész második bekezdésében mondatik, az csaknem az egcsz második részt feleslegessé teszi, mert itt már megmutattatott a bünöktőli megszabadítás. A második rész pedig feladata utó felének, t. i. hogy az evangyéliom hathatós volta a bűnök büntetésétől is megszabadít, lanyhán tesz eleget, s a bebizonyítást csak pár szóval odavetve végezi 25. 1. 7. s. Hihető ez azért van, mert szerző maga is