Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-05-25 / 21. szám

sítása után is megengedni látszott legalább a lelkész lialála vagy más helyre változása esetében a helybeli káplánnak rendes lelkészül megválasztathatását: az 1828. és 1835-diki consistorium a már hihetőleg régebb idő óta érlelgethetett intentiónál fogva az eddigi megszorítást egy fokkal fölebb emeli s határozatilag kimondja , hogy „senki azon ekklésiábau, melyben káplánkodott vagy interimáliskodott, három esztendők elforgása előtt rendes prédikátorrá ne lehessen," s hogy valami módon a nevek közti különbségtétel által e megszorítás ki ne játszassék, az 1840-dik évi consistorium kijelenti, hogy „a káplánok és administratorok között semmi különbség nem ismértetik." Igy nőtt ki apránként a 71-dik statutum mostani egész alakjára. A statutum 1798. és 1817-diki szerkezetének ok alapját a rendes lelkész ellen lehetséges „supplántálás" meggátlása képezte; de annak 1828. és 1840-ki szerkezetében, miután ekkor már az évenkénti lelkészmarasztás megszüntettetett, a ratio legisnek másnak kell vala lennie, s nevezetesen annak, hogy a helybeli káplánok vagy interimalisok lehető „korteskedése" meggátoltassék. Hogy azonban a statutum ezen ujabb módosítása a lelkész fiát ne sújthassa, „a 72-dik statutum szerint ez " rendeltetett: „A prédikátoroknak maguk mellett káplánképen szolgáló fiaik azon superintendentiale statútumnak, mely szerint a káplán azon ekklésiában, melyben káplánságot viselt, 3 esztendők előtt rendes prédikátor nem lehet — kötelező ereje alól kivétetnek, minthogy ezen esetben a supplantatiónak —mely az említett statutumra alkalmat szolgáltatott, — helye nem volna. Cons. 1831-diki nro 30. Ki ne láthatná már itt e két statutum belső organismusában , hogy többet ne mondjunk, a törvényalkotási következetlenséget, sőt ellenmondást ?! Ugyanis: Az eddig mondottakból tudjuk, hogy a 71-ik statutumnak a helybeli káplánok supplantálása ellen intézett (1798. és 18 17-diki) szerkezete ma már jelentőséggel nem bir, miután a lelkészek állandó, élethosszig tartó hivatalnokok levén, a gyülekezetben lelkészválasztás esete a lelkésznek csak vagy halálával, vagy más helyre változásával, vagy pedig akkor állhat elő, ha azt az egyházi felsőség kanonikus hibák miatt itéletileg elmozdítja. A 71-dik statutumnak ma már csak 3 828. és 1840-ki szerkezete szerint lehet és van jelentősége , melynélfogva a helybeli káplán, interimalis vagy administrator a rendes lelkész halálával vagy másuvá mozdulásával sem választathatik meg a gyülekezetbe ottani szolgálatja után számítandó három év leforgása előtt rendes lelkészül; — s micsoda okalapnál fogva ? nem a supplantálásnak, — mert hiszen itt rendes lelkész nem levén, az az elleni áskálódásnak lehetősége sem forog fen, — hanem a maga részére való korteskedésnek lehetőségét feltevő ok alapnál fogva. S most nézzük a 72-dik statutumot. Ez a lelkészek fiait a 71-dik statutumnak nemcsak 1798. és 1817., hanem 1828-diki szerkezete kötelező ereje alól is feloldozza azon okalapon, mivel azokról a fiu és apa közt létező viszonynál fogva a supplantatio föl nem tehető. Ha ezen 72-dik statutum a 71-diknek csupán 1798. és 1817-diki szerkezete ellenébe volna felállítva: akkor annak legalább logicai helyességét belátnék; de midőn az csupán azon okalapon, hogy a fiúról a maga atyja elleni supplantálást feltenni nem lehet, a 71-dik statutumnak 1828-diki megszorító rendelkezése alól is fölmenti a lelkész fiát: akkor annak még logicai helyessége is elesik. Mert a 72-dik statutum, ha azt a 71-diknek 1828. 1840-iki szerkezete ellenében is kívánjuk állítani, ilyenforma szerkezetben birna logicai helyességgel : „mivel a lelkész fiáról nemcsak az atyja elleni suplantálást, hanem azt sem lehet föltenni, hogy az az atyja hálála vagy változása esetében megürült lelkészhivatal megnyerésére bármely korteskedést vihetne véghez: ennélfogva bár ő azon gyülekezetnek káplánja legyen is, oda rendes lelkészül megválasztható." Azonban mivel ily indokolás mégis nagyon kirívó lett volna, tehát elég jegyzői ügyességgel, de veszedelmes rosz logikával a lelkészek fiai az egész 71-dik statutum kötelező ereje alól a supplantatió lehetetlenségének okalapján felmentettek. Nem csalódunk, ha azt mondjuk, miszerint a 72-dik statutum alkotóinak nagy részét bizonyosan nem a törvényhozói tudat, hanem az apai érzés vezette; pedig ha a törvényhozás műtételébe ily és ehhez hasonló személyes érzések irányadólag befolynak: akkor az ily módon megszületett