Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-05-25 / 21. szám

intézett figyelemből származhattak: de azon meggyőződésben vagyunk , hogy e megszorítások a szabadválasztás lényegének megcsonkításáig sohasem terjeszkedhetnek ki, s a mennyiben a tett megszorításoknak már cél- és korszerűsége sem forogna többé fen, annyiban azok közhatóságilag is egyenesen megszüntetendők. Ily cél- és korszerűségét leélt s ennélfogva közhatóságilag is megszüntetendő lelkészválasztási megszorításnak véljük a „dunamelléki helv. hitv. egyházkerületnek 71-dik statútumát," mely ekként hangzik: „A rendes prédikátoroknak magokat beszínleni szokott káplánok és interimálisok furfangosságának meggátlására az „ 1798-diki cons. 6-dik sz. a." azon rendelés tétetett, hogy senki ezek közül rendes prédikátori hivatalra abban az ekklésiában teljességgel elő nem mehet, melyben interimáliskodott vagy káplánkodott, hanemha különös talentoma és magaviselése által arra rendkívül való engedelmet nyer a consistoriumtól. — A tapasztalás tanítván azonban idővel, mely sok rendetlenségre adott alkalmat az 1798-diki statutumhoz tett azon záradék, mely szerint a eonsistorium fentartotta magának, hogy attól bizonyos sontica okokra nézve elállhasson, — meghatároztatok, hogy ezen záradék eltöröltetvén, a statutum minden kivétel nélkül szorosan megtartassák. „Cons. 1817. nro 5." és senki abban az ekklésiában, melyben káplánkodott vagy interimáliskodott, három esztendők elforgása előtt rendes prédikátorrá ne lehessen. „Cons. 1828. nro 47. és 1835. nro 28." A káplánok és administratorok között semmi különbség nem ismertetik. Cons. 1846. nro 44." S hogy az ezen statutumra vonatkozólag kijelentett nézetünk a merészségek sorába nem tartozik, mutatja ezt azon körülmény is, miszerint a legközelebb tartott kerületi gyűlés ezen statútumot, — hogy álljon-e az továbbra is vagy szüntettessék meg? — ujolag a gyülekezetek szavazata alá bocsátja, és így legalább annyit ezáltal kijelentett, hogy ezen annyiszor lapis offensionis gyanánt szolgált statutum életrevalóságát maga is kérdéses dolognak tekinti. így állván jelenleg ezen statutum sorsa, méltó hogy ahhoz, mint nemcsak nyilt, de egyszersmind oly tárgyhoz, a mely a lelkészválasztás közérdekű kérdésével szorosan összefüggvén, a lelkészválasztás körüli alapeszmék nyomozását is szükségessé teszi, maga a lapirodalom is hozzászóljon, miután úgy véljük, hogy minden ily hozzászólások csak a nézetek tisztítására s a lappangó igazságnak annál biztosabb kiderítésére szolgálhatnak. A nevezett statutum legelső keletkezése 1798-ra, és így azon időre esik, midőn még a dunamelléki helv. hitv. egyházkerületben is az évenkénti lelkészmarasztás volt szokásban. Ekkor nehogy a rendes lelkész állását a mellette szolgáló káplán vagy interimalis ingadozóvá tehesse s netalán mesterséges kegyvadászat által aláássa, kor- és célszerű volt a statutum óvó intézkedése; de még akkor is a szabadválasztásra való tekintetből méltányosnak tartatott ezen mérséklő záradék odatétele: „hanemha különös talentoma és jómagaviselése által arra rendkivülvaló engedelmet nyer a consistoriamtól." A lelkészmarasztás gyűlöletes szokása idővel megszüntettetett s a lelkészek állandó s maradandó hivataloskodása lépett annak helyébe. Most már következetesen azt lehetett volna várni, hogy a statutumba foglalt megszorítás, miután az annak alapul szolgált ok megszűnt, végkép hatályon kívülivé tétessék. S mégis épen ellenkező történt! Az 1817-diki eonsistorium már a fentebb említett záradékot, azon indokolással, hogy az sok rendetlenségre adott alkalmat, kihagyta s így a statutumot minden kivételt kizáró categoricus imperativussá tette. Ezen intézkedés, mint egy részről kemény megszorítás vala a gyülekezetekre és káplánokra nézve ; úgy más részről az 1798—1817-ig tartott eonsistoriumok eljárására — hallgatag némi kárhoztató Ítéletet is ejt. Mert azon záradék kihagyása, a mint indokolva van, azt előföltételezi, hogy a eonsistoriumok az 1798-diki statutum záradékában fentartott birói joggal nem a legpéldásabb részrehajlatlansággal s nem a leghelyesebb tapintattal járhattak el. De váljon méltányos vala-e a bíráknak gyarlósága miatt a gyülekezeteket és káplánokat is büntetni s őket a záradékban részökre biztosított kedvezménytől megfosztani? s még inkább, méltányos vala-e a megszorítást azon időre is kiterjeszteni, midőn a lelkészmarasztás megszűnvén, a káplánra vagy interi malisra nézve a megválasztás esete már többé csak a rendes lelkész halála- vagy másuvá mozdulásával állhatott elő? Minthogy a statutum még 1817-diki módo-