Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-01-20 / 3. szám
(len melódiát az eredeti olvasómód szeriut adua ? Riiter, az új porosz karénekeskonyv szerzője is, kinek művét pedig általánosan dicsérik, kénytelen volt magát a hazájában szokásos éneklésmódhoz alkalmazni s számtalan variánsokat adni. Vagy azi hiszi G. úr, oly könnyű a népet a régi szokásaitól eltéríteni? Mi szerencséseknek fogjuk magunkat vallani, ha sikerülend fáradozásainknak, egy házainkat, bár évtizedek múlva odavinni, hogy azt, a mit énekelnek, szabályszerűbben énekeljék ; hogy mindent az eredeti mód szerint énekeljenek, azt nem is követeljük tőlük. De meg nagy feladat is volna meghatározni mindegyik melódiánál , melyik annak eredeti olvasásmódja? A legismeretesebbek is, mint „Eine feste JBurg" — „Kommt her zu mii" — stb. igen számos, egymástól kevésbé vagy inkább eltérő szerkezetben léteztek, már azon korban, melyben szereztettek, s azok mindegyike eredetinek mondatik. Maguk a szerzők változtattak már saját szerzeményeiken azok többszöri leírása alkalmával, s az egyik karénekeskönyv szerkesztője az egyik, a másik más kiadás után vette fel azokat gyűjteményében, a nélkül, hogy szemére vetették volna, hogy az eredetit eléktelenítette, vagy mással cserélte fel. Kifogászt tesz G. úr hatodszor új énekzöngelmek felvétele ellen. Számszerint, húsz egynéhányat említ, melyekkel „a régi, tisztességes karénekek helyébe kedveskedünk" — G. úr saját szavai szerint, „sokat tanulmányozott, búvárkodott és észlelt," s ennek folytán sikerült is neki Koch könyvében némely melódiák forrására rábukkanni. Hanem édes G. úr! csak folytassa szolgai matosan tanulmányait, búvárkodásait és észleléseit, s majd az Isten talán rásegíti, hogy azon húsz egynéhány melódiák forrására is rátalál, melyeket mi „hívatlan avatatlanok, mint saját csinálmányainkat ültettünk — nézete szerint — a régi tisztességes karénekek helyébe," s rá fog jönni, hogy azok közül a legtöbbet már másfélszázad előtt énekelték. Mert mi legalább saját csinálmányaink közül nem vettünk fel egyet is azon 86 melódiák közé, melyeket kis gyűjteményünkben közöltünk, útasításunk levén, az egyházainkban használatban leveJ szokottabb melódiákat kiszemelni. Hogy ezek közt vannak „nehéz felfogású zöngelmek," arról mi nem tehetünk. Hogy a 30., 75 és 58. számok alattiak G. úrnak nem tetszenek, az ízlés dolga. Hogy továbbá az 53., 46 és 55. számok alattiak „a legkiáltóbb ellenmondásbau vannak az énekszöveg tartalmával," ez iránt vegye kérclére az elsőre nézve Hintzét, ki ezen énekszövegre „Gieb dich zufrieden und sey stíllé," épen ezen melódiát készítette; a másik kettőre nézve pedig Miskei Ádámot. Hogy végre a 72. számú melódiában „csenést" vesz észre, meglehet igaza van ; de mi, Isten látja lelkünket, nem követtük el azt, hanem adtuk úgy, a hogy találtuk. Nem hagyhatja végül szó nélkül G. úr a könyvecske függelékében feljegyzet két utolsó melódiát sem, melyek ellen egyébiránt más kifogása nincs, minthogy Alldörfer Keresztéig, soproni német zenekar igazgató által szereztettek, s hogy a magyar eredetűek közé soroztattak. Hát olyan égbekiáltó vétek korunkban egy karénekmelódiát szerezni ? Ilyformán tehát Székácsékat is „az egyházi felsőbb hatóságok elé kellene idézni, hogy merészelte azon énekszövegeket írni, melyekre AlldÖrfer a megrótt melódiákat szerezte, mert hisz vannak nekünk régi erőteljes énekeink?! — S mit akarunk ezen új szerzeményekkel ? Csak azt, hogyha valamikor Székács ezen gyönyörű énekei egyházi énekgyűjteményeinkbe felvétetnek, énekelni fogjuk őket egyházainkban; addig is használjuk legalább iskoláinkban. S hogy csillaggal jegyeztük őket? Azok közé csak nem sorozhattuk, melyek német egyházainkban is használtatnak. Mindezek után így kiált fel G. úr vészjósló hangon : „Hová fog mind ez vezetni ?" Csak oda, édes G. úr, hogy rövid időn lesz egy új magyar karénekeskonyvűnk, melyet a dunántúli superintendentia már előre is gyűlésileg elfogadott; s ha G. úrnak nem fog tetszeni, hatalmában áiland egy jobbat szerkeszteni. S most már én kérdem, mit akart G. úr ezen bírálatával ? Egy gyermeknek a síri megásni, még mielőtt megszületett? Sovány dicsőség!—Vagy tanulmányai, búvárkodásai s észletei eredményeivel oktatólag föllépni ? 0 — vvíe kurz ist doch euer Gedarm ! — mondaná Göthe, ha élne. — Vagy nekünk, soproni atyafiaknak leckét adni, a karének-zenészetben ? Bizony, drága uramöcsém! ha képezdei növendékeim nem tudnák mindazokat, melyeket ön itt nekünk elmond, becsüle tesen megmosnám őket. Szóval: igazságos bírálatot, habár kernéuy legyen is az, ügyszeretetből származott figyelmeztetést, söt útbaigazítást, habár pirulnunk kelljen is miatta, mindenkor köszönettel fogadunk ; de minden alap nélküli gyanúsítást, megrovást., megdorgáiást, idétlen, pökhendiskedő megleckézést visszautasítunk. Ezzel Isten velünk. Pálfy József, soproni ev. képezde-igazgató. Sárospatak, jan. 9. Folyó hó 2-án a kassai cs. kir. helytartóságtól 'i39 0 %u8 r sz. alatt, a sárospataki ref. gymnasiumhoz superintendensi úton, múlt év september havában küldött havi tudósítására, következő észrevételek küldettek: „A cs. kir. vallás és oktatásügyi ministeriumnak november 28. 1859. ,794 7 /í2 iö- s z * a la ^ kelt parancsa következtében, a sárospataki gymnasium october 16. 1859. 616. sz. alatt fölterjesztett tanácskozmányi jegyzőkönyvének tudósítására megjegyeztetik : hogy ezen felterjesztett jegyzökönyvet, a magas ministeri rendelet november 22. 1853. 1,!>4 0 /i e o7 . sz. a. értelmében, vagy német vagy latin nyelven kellett volna szerkeszteni. Ez csak magyar nyelven van szerkesztve, és ezzel azt mutatja, hogy nem alkalmazkodik a rendszerű tanácskozmányhoz; azért a tanáritestület felszólíttatik, hogy a fentebbi magas rendeletet annál pontosabban teljesítse, minél biztosabban fel kell tenni, hogy a tanárok mindkét nyelvnek teljesen birtokában vannak, mert ezek alapos ismerete nélkül semmi tudományos képzés nem gondolható. Különben a tudósítások és jegyzőkönyvek egyszerűen visszaküldetnek.
