Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-12 / 7. szám

ő erős lendületet a tudományos s erkölcsi élet kifejlődésének, általában az uj világosságnak , mely öt s munkakörét körüllengette. Nem hiában hasonlíták őt Mózeshez s Eliáshoz, kik a néphez az Ur nevében szólottak: ö is az Urneve által hitte magát arra hivatva, a mit érzett, tanított és cselekedett. — Az állam autonómiáját Kálvin tiszteletben tartotta. — De épen oly, féltékeny volt ő az egyház önkormányzatára nézve is. 0 kárhoztatta, mint fölebb is érintve volt, a fejedelmek jogtalan beavatkozását az egyház dolgaiba: „et si magistratus primum in mundo o btineat locum; tamen debet revereri iura ecelesiae. Ne ergo ineompetenter rebusdivinis se immisceat, quae a Deoipso ecelesiae suntcommissae. Imo manibus tenens verbum Dei procuret, ne huic contrarium eveniat et doceatur." — Különösen kárhoztatta, midőn az állam itt-ott bevonta az egyház fekvő birtokait, világos és erős meggyőződése volt az, „hogy a mi egyszer szent célokra adatott, azt szentségtörés az egyháztól elvenni." így szintén a dogmák feletti határozó hatalmat Kálvin nem adta az államnak, ezt egyenesen és kizárólag az egyháznál kivánta meghagyni: „incompetentem iudicemnonadmittunt res sacrae." A honnan mindannyiszor az ő akarata ellen történt, valahányszor a genfi tanács hittani dolgokba bocsátkozott. Azt azonban kivánta az államtól, hogy miután ő egyházat állam nélktil nem képzelt, — ugy nézessék az eretnekség az állam által, mint nemcsak egyházat, hanem az állam nyugalmát is sértő, s a polgárokat botránkoztató tény: ugyanazért az állam által büntetendő, az egyház határozza meg azonban, mi legyen az eretnekség'? — Erre vonatkozólag mondja: „ne idololatria, ne in Dei nomen sacrilegia,neadversuseius veritatem blasphemiae, aliaeque religionis offensiones publice emergant — religionis curam ad hominumpolitiam refero, q u a m extra hominumarbitrium posuissesupra videór. Si quidem nihilo hic magis quam antea leges, de religione ac Dei cultu hominibus suo arbitrio ferre permitto, quum politicam administrationemprobo, quae in hoc incumbit, ne ver a religio, quae Dei lege contiuetur, palam, publicisque sacri légii s i napon e violetúr ac conspurcetur." Innen akarják sokan kimagyarázni, miszerint Kálvin tanaiban levan alázva az egyház az állam irányában, menynyiben a maga tanait megvédeni sincs elég ereje, hanem e tekintetben az államhoz kell folyamondnia. De ez jól értelmezve, nem ad az államnak egyházat lealázó jogot, hanem inkább kötelességet fektet az államra az egyház irányában, mennyiben azt fejezi ki, hogy a jól szervezett államban a vallás legelső és legszentebb dolog, melyet az államnak fentartani kötelessége: „primum quidem hoc diéta r e natúr a e sensum, ut in omni politia beue composita, principium teneat religio, et legum praesidio integra servetur." Ugy látszik, hogy midőn Kálvin a vallásbéli el vkülömbség, vagyis a bevett confessiotóli elszakadás miatt, a fegyvert az állam kezébe adja, prot. ellenes utat követ, s a saellemi szabadságot korlátozza, mint C e 1 s u s is gondolkodott , az eretnekség büntetése ellen irt munkájában. De meg kell jegyezni, hogy Kálvin nem ily értelemben veszi azt, hogy t. i. az eretnekség egyszerre fegyver által irtassék ki az állam által, — hanem ugy, hogy miután a prot. szervezet szerint, képviseleti synodus által értesíttetik az állam arról, hogy veszélyes tévtanok hirdettetnek a Krisztus igaz evangyélioma ellen, s a hívők nyugalmát veszély fenyegeti, a keresztyén, azaz iustus, pius. pr u d r n s, államfő hivatva vau a tévtanok kiirtására: „p i u s a c p r u d e n s magistratus s c r i p t u r a e o r a c u 1 i s, ac praeceptis edoctus, non igni autferro, sed omni saevitiaexutus, Christimansvetu-dine ind u tus, fidei errores sanae doctrinae gladio, ab eis quieumgestantnecandosprocurato." Bullinger, Musculas, Wiret, Far el, ily értelemben adták a fegyvert az állam kezébe. Hogy Kálvin ily értelemben volt, abból is megtetszik, hogy ő a büntetendő hittani tévelyekre nézve különböző fokozatokat állít fel. Első helyre teszi a levis superstitiot, inscitia simplicium-mot, kik ellen a legszelídebb eljárást a felvilágosítást ajánlja. Majd felveszi a makacsságot, mely ellen inediocris severitast ajánl. Végtére megrögzött eretnekség (dogmata impia et pestif'era), — midőn valaki az igaz Isten tiszteletétől elszakad, s azt lábbal tapodja, ez ellen mondja: „ut in aliis omnibus peccatis laudabilissit elemen ti a, severe impietatem,quaeDei cultum evertit, sanctis iudicibus ulcisci necesse est." Midőn Kálvin az államot ily értelemben hatalmazza fel az eretnekség ellen, — confessionalis térre szorítkozik, meghágy minden más vallásfelekezetet hitelvei szabad gyakorlásában: az hát ő nála sem,túlszigor, sem az egyházat az állam kezébe nem játsza. Ő épen ugy nem akart caesaropapiát, mint clerocratiát, hanem hogy az egyház és állam egymást áthatva tartsák fen, — az állam őrködjék az egyház felett, — az egyház az államot, mint a lélek a testet éltesse, s midőn nincs az egyháznak elég ereje, hogy az őt háborgató elemet megzabolázza, az államtól kérjen segítséget. Ez a Kálvin theocratiája. Ha már ezen nézeteket összeállítjuk, szervezkedésünk egyik lényeges sarkpontja, az egyház és államviszony körül, az egyházalapító elveit következőkben kell szemünk előtt tartani: 1. Az állam és egyház, isteni rendeletből eredt intézmények, s egy ugyanazon célra egyesült testvérek, bár működési térök különbözik is, — egymásmelleit, s egymást támogatva állhatnak fen, s érhetik el a célt. Azért az államnak az egyház — az egyháznak az állam iránt bizalommal kell viseltelniök. Ezen bizalom kívánja, hogy mely téren, melyik erősebb a kettő közül, azon téren fogadja el a másik segélyét, s gyámolítását; de mindenesetre saját élete, állása, s tekintélye csorbítása nélkül. 2. Minthogy az állam külsőkép erősebb, az egyház pedig bensőleg vagy erkölcsiképen, el kell ismerni, hogy az egyház csak az állam védszárnyai alatt létezhet, tehát annak oltalma, és segélye az egyház által igénybe veendő (ius advocatiae); viszont az állam, a mennyiben az egyház erkölcsi erején kivül máskép nem hathat rá, az egyház erkölcsi működésének szabad tért tartozik engedni, hogy céljában ne hátráltassék. (Vis fidei et doctrinae.) 3. Az egyház, mint tisztán erkölcsi téren létező intézet, magát az állam dolgaiba nem avathatja, — ha tanácsa kikéretik az állam által, meggyőződését Isten igéjéhez hűn ragaszkodva bátran kimondhatja, — e mellett mind abban, mit az állam Isten igéjével egyezőleg rendel, parancsol, — vagy annak nem ellenére intéz, a mennyiben azt Isten igéjével összhangzásba tudja hozni, magát annak alárendelni köteles. „Nec fert evangelium no vas leges de statu civili,sedpraecipit,utpraesentibus legibus obtemperemus, et hanc obedientiam caritate exercere iubet." Apol. a. c. VIII. p. 215. Egyedül azokat nem tartozik elfogadni az egyház, melyek Isten igéje ellen rendeltetnek. „Necessariodebentchristiani obedirelegibussuis et magistratibus: nisi cum iubent peccare, — tunc enim magis debent obedire Deo, quam hominibus." Instit. De az állam sem avathatja magát az egyház beldolgaiba (in spiritualibus); in temporalibus megkívánhatja, arra joga van, — hogy rend, illedelem, s fegyelem törvény legyen, — s ha az egyház nem elég erős magától ezeket eszközleni, arra az egyházat szoríthatja. —- És így 4. a mennyiben az egyház az állam oltalma alatt álló *