Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-12 / 7. szám

fér, — ne legyen kéntelen gyakorolni. „Non enim iu s gladii liabet eeclesia, quo pnniat, non impérium ut cogat, non carcerem, non poenas alias, quae solent infligi a magistratu." Instit És igy Kálvin azt a szempontot találta fel, az eg/ház és állam közti viszonyra nézve, melyet Zwingli s Luther irataiban hasztalan keresünk, t. i. hogy mind a kettőnek viszonylagos önállását őrzi, megadván mindeniknek a magáét. Az állam képviseli a törvényt, s a külső társas rendre ügyel. Az egyház az isteni kegyelem s váltság kiérdemelhetésére segít. Azért mindeniknek megvan saját köre, hol egymás körébe nem avatkozhatnak, s ha bár külön téren is egymás céljaira dolgoznak. — Csalárd nézet azért az, hogy a két hatalom csak egymásmelleit állhat meg, a nélkül, hogy egymást áthatnák : mert mindkettőnek egyformán szüksége van a másikra , egymásban kell ezeknek élni. Innen , következik Kálvin szerint, hogy mihelyt az állam az egyházat evangyéliomszerli útjában, fejlődésében akadályoztatja, az egyháznak van joga „vetőt" mondani s a kegyelem eszközeinek kiszolgáltatását megvonhatja : viszont, mihelyt az egyház világszerint, s erőhatalommal akar uralkodni, szabadságát veszélyezteti, s mint célt és irányt tévesztett intézmény, az államhatalom által útba igazittathatik. E szerint mindkettőnek van egymás irányában joga, — a hol pedig jog van, ott kötelesség is van. Az egyház joga megkívánni az államtól, hogy ez neki, mint test a léleknek szolgáljon, céljaiban elősegítse: kötelessége pedig az egyháznak, hogy mint az erkölcsi megigazulás iskolája evangyéliomi szeretet által igyekez zék az állam nyersebb hatalmát s erejét, erkölcsivé átalakítani, nevelés, intés, tanítás által keresztyénállammá tenni, megszilárdult egyházi rendtartás s fegyelem által példát adni az engedelmességre , az állam köztörvényeinek s intézményeinek tiszteletben tartására. Az állam joga megkívánni, hogy az egyház evangyéliomi feladatát mindenben híven teljesítse, hatalmat az állam ellen ne emeljen, társulata, — mennyiben polgárokból áll az, — az államhalalomtól függjön s magát bekebelezze. Kötelessége pedig, hogy az egyháznak jogos evangyéliomi működésében szabad tért engedjen, azt óvja, védelmezze, s minden az egyház irányában teendett lépéseiben keresztyéni legyen. „Prima cura debet esse statui religionis Ckristianae, acverepietatisconservatio." Instit. 1. IV. c. XX. 9. Látni való, hogy Kálvin theocrátiája nem akar uralkodni az államon, de az államot sem engedi uralkodni az egyházon. A lélek üdvét, az emberek erkölcsi jóllétét tekinti ez mindenben, ezt akarja előmozdítani a rend, törvény s igazság által. Állítják némelyek, „hogy ezen nézetek szerint, az egyház és állam igen fliggö állásban vannak egymás irányában, s mintegy lealázott szerepet visznek, mert az állam csupán ugy nézetik az egyház által, mint annak szolgája, végrehajtója, mást nem akarhat ezek szerint az állani, mint a mit az egyház végez, s így az egyház független az államtól. De az egyház is levan alázva az állam irányában, mert nem levén az egyháznak fegyvere, végrehajtó hatalma, az állam k ényj é t ő 1 függ, az állam ugyanis azokat hajtja végre, melyek céljaival megegyeznek, még tanai épségben való fen tartását is az államra kéntelen biz ni az egyház. Mely lealázó viszony ez egymás irányában."?! Csalárd nézetek! hiszen épen abban van ellensúlyozva bölcsen az egyház s állani viszonya egymáshoz, hogy egyiknek a másik iránt jogai s kötelességei ievén, ezekre lelkiismeretesen figyelmezni tartoznak, ezen viszonyos jog s kötelességérzete által egymástól némileg függenek^ ezen függés nem engedi, hogy egyik a másik felibe emelkedjék. Az államnak csak akkor nyilik tér az egyház dolgaiba avatkozni, midőn arra az egyház által felszólittatik, —vagy midőn jogérzete hivjaerre, látván, hogy az egyház céljától eltért, tehát az általa útbaigazítandó.— Az egyháznak sem lévén fegyver kezében, ha akarná, sem hajthat végre olyanokat, melyek az állam érdekét sértik, azzal összeütköznek; és így a kölcsönös kötelezettség, s jogosultság által nemesítik, tökélyesítik egymást. Mindé niknek megvan önkörü autonomiája, s egyik a másik felett autocratai szerepet nem vihet. —• E mellett a nézet mellett ép ugy nem támadhat államegyház, melylyel a hierarchia karöltve jár, mint egyházi independentismus, — Kálvinnak pedig ezek voltak főtörekvései. 0 nem helyeselte, midőn a világi fejedelmek mindjárt a reformátio kezdetével magukhoz ragadták az egyházi főhatalmat ugyanannyira, hogy midőn VIII. Henrik angol király, mint autocrata kezdte igazgatni az egyházat, s Németországon consistoriumokat alakítottak a fejedelmek, ő presbyterialis igazgatásmódról gondoskodott, és pedig mint Henry mondja: „ugy, hogy nem a nép sou v e r a i n i t á s á b ó 1, n e m azon eszméből indult ki, hogy a szentlélek lakozván minden hí vőben, tehát minden egy ház tag egyszersmind pap is, *) mely eszme az állam irányában élesen áll,— és igy nem alól r ól felfelé, hanem felülről lefelé szervezett, s felvilágosodott, hívő s erkölcsös tagokat tevén képviselőivé a népnek; és így aristocratiai, n e m democratiai volt az ő szervezete, ake resztyén vallása nalogiája szerint, mely felülről lefelé, a megromlott népnek hozta meg az üdvöt és váltságot." Kálvin ebben bizonyosan arra tekintett, hogy a reformált egyház oly szer vezetet nyerjen, mely minden államban az anarchia gyanúja nélkül s bármely polgári igazgatás mellett megállhasson. — Azért nyilatkozik így az aristocratiai igazgatásmódról, j — mcl^üfc a prooby toriali a igaagatáemódlicv/. hasonlítva mond: „libenter fateor, nullum essegubernationis genus isto beatius, ubi libertás ad eam quam decet, moderationem est composita, et ad diuturnitatem rite constituta, sic et beatissimos censeo, quibus hac conditione frui licet." Ép s tiszta értelemben véve, a presbyterialis igazgatásmód, valóban nem is más, mint aristocratiai igazgatásmód a vénpk, értelmesebbek, s kegyesebbek igazgatása. — Ily bölcsen gondoskodott a nagy reformátor, hogy egyházszervezetében semmi államellenes ne vétessék fél, nem feltételezte ö azt, a polgári igazgatásformától, hanem azon elve lévén , hogy a keresztyén ember, bármely polgári hatalomnak tartozik magát alávetni, — ugy igyekezett szervezni az egyházat, hogy az a külső forma, melyben a keresztyénség nyilatkozik, bármely polgári igazgatásmóddal megférjen, — s hol ez a prot. egyházakban máskép történt, mint Angliában, Franciaországban, Skotiában, sőt magában Genfben is , ott túlhajtottak az ő eszméin, s gyakorlati szervező tehetségeit nem fogták fel kellőleg. Azért mondják sokan Kálvin felől, hogy ő az egyház institutioját mintegy összeházasította az államéval, s maga nemcsak pap, de államkormányzó is levén, elvilágiasította azt. Igaz, hogy a genfi tanács sokszor kikérte az ő tanácsát polgári dolgokban is, de Kálvin ezekbe tettleg sohasem avatkozott, ö ugy kivánt állni a világi hatalomhoz, mint az ószövetség tanítói, kik mindenhez az Ur nevében szóltak, — a nélkül, hogy döntő hatalmuk lett volna; s ez az ószövetségi szel! lem annyira össze volt fonva Kálvin geniéjével, s ugy öszsze tudta azt forrasztani az újszövetség lelkével, hogy az ő intézményeiben a régi kor nyomai, s az átlépés uj egyházi életre teljesen egyesülve lépnek elő. Ez által adott *) Noha ő ezen eszmét magáévá tette valódi józan értelmében, mint ezt adandó alkalommal látni fogjuk. K. B.