Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-29 / 5. szám

pezdére s más prot. intézeteinkre több mint ezer pfrtra rugó s évenként nyújtani szokott segedelmi összeget, a gömöri tót-ajku egyházak szellemében megtagadják, és ilyén modorban működnének a magyar prot. egyház felvirulásán.— A jelenlegi presbyteriumot törvénytelennek nyilvánítják ; tehát a papok választása, mely a presbyterium által történt, szinte törvénytelen, s így, a mint az indítvány történt, lépjenek vissza, és a nép válassza újra a presbyteriumot és a lelkészeket is , — az eredmény kétségtelen, a presbyterium ráállt, s ugy hiszem, ma is rááll, — de a lelkész urak nem igen állnak rá. — Még más igen fontos és nagyérdekü tárgyat kell említenem, t. i. a nyíregyházi tanítóképezdét. Tiz éve, hogy a politicai viszonyok miatt, a képezde működésében megakadt, — és az utolsó években nem annyira az anyagi, mint a szellemi erö hiánya akadályoztatta működésének folytatását. — Nem kis feladat oly igazgató tanárt találni, ki prot. szellemben, keresztyéni buzgósággal és lelkesedéssel teljes lélekkel ez ügynek szentelje magát, s ritka tudományos kiképzettségén kivül, még a kerületben divatozó nyelveknek is birtokában legyen, — a prot. érdek igényli, az igazság követeli, hogy a tanító azt a nyelvet bírja, melylyel az iskolában tanítani kell, s e szerint a tanitóképezdében gondoskodni szükséges, hogy a kerületben és hazánkban divatozó anyanyelvekben gyakorolhassa és kiképeztethesse magát; ez mind megtörtént, a kerület és nyíregyházi egyház gondoskodott arról,—minden méltányos igényeknek elég tétetett,— és mégis találkozik egy párt, mely nincs megelégedve. Az a magyar szabad prot. szellem, mely a nyíregyházi híveket, különösen pedig a presbyterium tagjait átlengedezi, roppant gerenda egy pártnak szemeiben, — nem tudnak azzal a gondolattal megbarátkozni, hogy Nyíregyházán ez az intézet működjék, szeretnék azt inkább Nagy-Rőczén vagy más ilyen helyen felállítani. — A separatismus daemonja nyilt, de sokkal több ellenséget titkon fegyverez, kik az intézet létrehozatalának vagy inkább folytatásának, a hol csak lehet, akadályokat gördítsenek. — A felemlített cikkek nem egyedül a nyíregyházi presbyterium, a hegyaljai esperes ellen vannak irányozva, hanem leginkább az ottani tanítóképezde ellen, — mely által folytatását, működését akadályoztatni reménylik. — Ugyanis a legnagyobb erélylyel folytatott működés következtében, az egyh. ker. választmány minden akadályokat elhárított, igazgató tanárt a ker. consistoriumnak felterjesztett, — az esperességekben ez köröztetett, s a választás a Nyíregyházán tartandó ker. gyűlésre kitüzetett, — a vevezett ker. gyűlésen az esperességek általános többséggel t. Noszág János urat igazgató tanárnak választják , — a megnyitási időt bel- és külföldön hivatalosan tudatta a választmány, — akkor, midőn már mindent rendben lenni látott, Jeszenszky László, nyíregyházi lelkész ur, mint hegyaljai követ, az esp. utasítás ellenére, a fen tisztelt tanár ur keresztyéni vallásossága ellen, mit kollegájától , ki jelen nem volt, hallottnak állított, — oly megjegyzéseket tett, melyek ugyan a 16 városi, kárpátaljai s más esperesség lelkészei által tökéletesen megcáfoltattak, — de Noszágh János tanár urat mintegy erkölcsileg arra kényszerítették, hogy a meghívást el nem fogadta; és így az intézet megnyitása ismét elmaradt. A kérdés jelenleg már ki van egyenlítve, és az utolsó levele szerint, t. Noszág János tanár ur kész a meghívást elfogadni,-—de egy hosszú évet ismét elvesztettünk. — Ha Nyíregyházán aféketlenség, önkény, igazságtalanság, törvénytelenség és anarchia felütötte tanyáját, — akkor oly helyen a tanítóképezdét az összes egyházi érdek veszélyeztetése nélkül, felállítani nem lehet, a rothadásnak magvait elvetnők a leendő tanítók keblében , és ezek szétvinnék, — az egyház véghetetlen kárára, — széles e hazában. — De hála a teremtő Istennek, hogy nem u^y, de ellenkezőképen áll, — és ez szolgáljon megnyugtatására mindnyájunknak. Ez a kulcsa a titkos zárnak , — és innen megértheti t. szerkesztő ur, miért zaklattattak fel oly hatalmasan nemcsak Nyíregyházán, de az egész tiszai kerületben is a kedélyek, — és lehet-e rosz néven venni a nyíregyházi uraknak felhevülését a Némpresbyter ellen, midőn már kétrendbeli cáfolatait a szerkesztőség ki nem nyomatta? — A megtámadásoknak hely adatik, a védelemnek pedig nem ? — A közönség nem ismervén, nem tudván közelebbről a dolgot, szentnek hiszi az újságban irt dolgokat, et, qui tacet, consentit; — tehát egyoldalú eljárás által a közvélemény előtt megbélyegeztetnek oly férfiak , kik a prot. ügynek Coripheusai, oszlopai. — De lehet e csodálkozni, hogy azok, kiket ez ügy közelebbről illet, tűzbe jöttek, mikor t. szerkesztő ur is az utolsó cikkében szokott higgadt komoly s hidegvérüséggel kiszámított modorától eltért. Engedjen meg, de nyíltan kimondom, hogy az utolsó, a nyíregyházi ügyre vonatkozó . cikkében felállított elveket és véleményeket nem pártolom, mert: 1. Testületet személyek nélkül gondolni nem lehet, és midőn e testületnek tagjait, vagy épen a mint a Nenipresbyter cselekszi, e tagoknak egyeseit polgári chavakterével felemlíti, — azokat, kiket a nélkül is ezen leirás után, nemcsak Nyíregyházán, de a hegyaljai esperességben s kerületben mindenki ismer,—jobb lett volna neveikkel megnevezni,— ez kérem nem elvbeli, általánosságban nevezett vitatkozás, hanem egyedül és kizárólag személyeskedés.— ; Nem pártolom, mert 2. Az egyházi ügyekben, az egyházi hatóságok hozhatnak egyedül gyökeres orvoslást és segíthetnek a bajon, és ezek a törvényes orgánumok az egyház terén, — az egyj házi lap, ámbár kiszámíthatatlan jót eszközölhet, — in fine finali mégsem tribunál, mely egyoldalú vagy rosz akarattól vezérelt nyilatkozatokra, a másik fél kihallgatása nélkül oly férfiak, s oly egyháznak tagjai felett pálcát törjön, kik az egyházi téren tett számtalan érdemeikért, köztiszte! letben állanak. — Nem pártolom, mert 3. A titoktartási szentség, ha ez minden óvatosság nélkül alkalmaztatik ott, a hol a legvastagabb személyeskedések kerülnek szőnyegre, — bátorításra szolgál a rágalmazásnak, s így egyenetlenséget, súrlódásokat idéz elő, melynek ez a rosz következése van, hogy az indiferentismust, mely ellen oly nagy panasz merül lel, — az egybáái ügyek iránt, növeljük, és azon kevés számú buzgó prot. férfiaknak működését zsibbasztjuk, sőt visszavonulásra indítjuk , mivel senkisem szereti magát, terhes hivatalának viseléséért, jutalomképen, alapos ok nélkül, a világ-pelengérre kitenni. — Vannak esetek, a hol a titoktartás nem árt, — de, meggyőződésem szerint, igaz ember, igaz ügyben nem kerüli a világosságot, hanem, ha szükséges, leveszi álarcáját, — a ki azt nem teszi, — igen, igen gyanús, — és eljárása nem lovagias. — Én mind azokat, melyeket most irok, soha a nyilvános térre nem hozom, ha a Nempresbyter és ez évi 3. sz. szerkesztői cikk meg nem jelen, de az igazság tőlem azt ugy követelte, és én mindenkor hivatalos adatokkal készen állok állításaimat bebizonyítani, és a világosságot nem kerülöm. Nem pártolom, mert 4. A tisztelt szerkesztőségnek nemcsak hogy meggyülik a baja, — hanem buzgósága, lelkesedése az ügy iránt, állása s nagy tudományos képzettsége, nem gyakorolhatja azt a határozott befolyást az egyházi közügyre,— nem eszközölheti azt az áldásteljes hatást, melyre oly anynyira hivatva van és melyre lelkes igyekezete törekszik, ha névtelen álarcos vitézeknek hasábjait megnyitja, kik keresztül kasul mindent, tekintet nélkül lepocskondiáznak, — és midőn neveik felett tudakozódnak az illetők, — még jó leckét kapnak. — A közönség gyanús szemekkel olvasandja majd orgánumát, — és idegenkedést, hidegséget idéz elő, mely nem annyira az erszényre, de a közügyre igen is káros leend. . . A felebb elmondottakból mindenki átlátandja, hogy miért sietett mind a két lelkész a t. szerkesztőségnél a Nem-presbyter cikk ellen reclamálni, —mert a ki közelebbröl ismeri a helyzetet, az tudja, milyen vészteljea e cikk, az annyi gonddal s fáradsággal helyreállított egyetértésre, békességre és nyugodalomra nézve, mely nem régen a lel-