Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-29 / 5. szám

vasárnapi iskolákban még valami olyan kínálkozik, melyet ! sem a templom, sem az iskola nem nyújthat, ez az isteni igazságok felett való szives és bizalmas beszélgetés egyenkint minden gyermekkel, s ez nagy mértékben pótolja a családi életnek hiányát, nevezetesen az atyának és anyá- j nak gyermekkel való beszélgetését, az ö lelki üdvössége felől. S valóban felette kedves és gyönyörűséges látvány szemlélni, hogy igen tiszteletes, jó képzettségű urak és nők mint ülnek szegény tudatlan gyermekek kicsiny körében, ; kik nem tartják magukat oly nagyoknak, vagy előkelők- ' nek, hogy ezekkel közel érintkezésbe ne jöjjenek. Valóban a gazdag, a mívelt, — kinek szive érez valamit Jézus irgalmából s szerelméből, melylyel minket szeretett, — ezen nton közeledhetik szegény feleihez, vigasz, bátorítás szavaival csak ez uton járulhat közvetlen hozzájok, tanok és ; példák sokkal nagyobb fontosságú s. becsesebb jók , mint i minden ő aranya, ezüstje. Természetesen maguknak az i előkelőbb családból való gyermekeknek is szükségök volna ily vasárnapi iskolákra, s vannak is némely országokban (Anglia, Skótia, Amerika) ilyenek, melyek előkelő gyermekektől is látogattatnak. A hol már valódi értelemben, s hitben ily szeretetmunka követtetik el, ott a megáldott működés kedves bizonyítványai nem is maradnak el, ha szinte itt legnagyobb részben csak „jó reménység fejében" kell is vetnünk. De üdvözítőnk a buzgó és imádkozó munkásnak az ő bátorítására, hitbeli erősítésére, Isten dicsőségére, mindig ajándékoz munkája után némi zsenge gyümölcsöt. Isten gyakran ott is, hol az egyház és vallás iránt ellenszenv, Isten igéje és az imádság ellen rosz indulat uralkodott, csodálatos uton képes a sziveket és érzelmeket igazgatni. Egy különös példa erre nézve még most is élénken van emlékezetemben. Bizonyos vasárnap egy régibb leánytanítvány egy uj leányt hozott fel s vezetett be magával, s a mint a következő hét folytában némely házi látogatásokat tettem, s ekképenazon uj tanítványhoz is betértem, anyja felette elbámult, midőn fogadott, s még jobban elcsodálkozott, amint megtudta, hogy leánya a vasárnapi iskolában való járást, az ő tudtán kivül akaratja ellen elkezdte, mert a vasárnapi iskolába való menetelt leányának a legszigorúbban megtiltotta. Kitudtam, hogy a nő tudatlansága a vallás iránt nagy előítéletekkel van eltelve, azért megkisértém az anyát helyesebb nézetekre hozni, s rábirni, hogy leányát a vasárnapi isko- j lába járni továbbra is engedje. Az első akkor nem sikerült, hanem az utóbbiba beleegyezett, ekkor így szólottam: mi- ] után megtiltotta leányának a vasárnapi iskolába való me- j netelt, s ő mégis ezt tette: tehát most már büntetésből min- j dig járjon a vasárnapi iskolába és sohase maradjon el!--- Valószinüleg az emberi természet helyes ismerete szerint ugy gondolkodott, hogy ha a tilalom nem használt, a parancs majd meg fogja gyülöitetni a leánynyal a vasárnapi iskolát. De egészen másképen történt. A leány hü és szorgalmas látogatója lett a vasárnapi iskolának, s az ott j vett tudomány csendes befolyása a háznál is észrevehetőbb lett; az anya előítéletei s ellenszenve lassanként eltűntek, I sőt maga is elkezdé bibliaóráimat s az istenitiszteletet látogatni, határozott, buzgó keresztyén nő lett, örömmel járult áldozathozólag a jó munkához, s tekintélyes lett a gyülekezetben. E nő özvegy, kertésznő volt, főzelékkel keres- j kedett, ritkán láttam oly szorgalmas és oly fáradhatatlan munkásságot, mint a milyet e nő bizonyított az által, hogy magát, leányát tisztességesen táplálta s a mellett még egy j testvérét gyámolította, ki részegségnek adván magát, tehe- ! ként gyermekek számára predikátiokat tartana k. Mindenki ki tudja, mily belső romlottság fejlődik ki már a gyermeki szívben, más felől az ifjú kedély mily ; gyenge s fogékony az isteni dolgokra, az velünk együtt elismeri , hogy mindenütt szükséges volna az Ur Jézusnak Péterhez való amaz intésére megemlékezni, melyben neki nemcsak juhairól való gondoskodást ajánlá, hanem határozottan , hozzá tette. „Legeltesd bárányaimat." tetlen volt kenyerét megkeresni. E mellett a vasárnapot lelkiismeretesen megülte, munkájától ekkor megszűnt s az istenitiszteleten mindig jelen volt. Egypár év múlva meghalt a Jézus Krisztusban való hitben, s bizton hihetjük, hogy ő most, miután a vasárnapi iskola látogatása következtében leányával együtt az üdvözítővel megismerkedett, most az ö kebelén nyugszik. A szegény és elhagyatott árváról is az Ur gondviselése által jelcsen lön gondoskodva. Az én kedves hivataltársam vette saját házához, kinek nővére ezt, és egy másik hasonlóan árvát felfogta, sok munkával és gonddal derék gazdasszonynyá s házgondviselönévé növelte. Minthogy pedig valaki kérdhetné, kik voltak azoa egyének, kik ily vállalatnál közreműködni készek és képesek voltak ? álljanak itt e néhány vonások. Először is azon ifjú kereskedőt nevezem, kihez benső Ietenben való bizodalomra, Krisztushoz való szeretetre, mint szintén a tüzes buzgalomra nézve, az Úrhoz lelkeket teríteni csak kevés hasonló lehet. Felette érdekes és vonzó ; mívelt tekintélyes családból való egyéniség, mind a mellett a helyett, hogy a vasárnapi társaságokba vegyült, vagy pihenést, nyugalmat keresett volna, nemcsak rendesen jött a gyermeksereg közé, tanította és intette a nagyobb gyermekeket, Isten i., éjéből, hanem hétköznap is — a mikor csak idejét ejthette, — elment a szegények lakába, hogy tanítson, tanácsoljon, vigasztalja s ezenkívül a hol kellett, földi javaival is segített. Majd egy kis kört fogott magának a külvárosban , melyben ö rendesen házi látogatásokat tett, s bárha ő szeretetbeli jótéteményeiről soha nem beszélt is, mégis tudom (a jótéteményt elfogadóktól), hogy ő nevezetes anyagi segélyeket közlött, még pedig nemcsak abból, mit nélkülözhetett, hanem jóval ezenfelül, ugy hogy saját szükségeit ezért szűkebb körre szorította és ezt örömmel tette! Minden személyes szolgálattételre a legjobb indulattal s a legnagyobb önmegtagadással kész volt. Fáradhatlan volt abban, hogy szegény embereknek elhelyezést és munkát kerítsen, valamint, hogy a betegeknek segélyökre legyen. Tudom például, hogy egyszer egy igen beteg öreg és szegény asszonynál, ki elhagyatva feküdt, egész éjen át virasztott, s azt ápolta. Ha ezekhez gondoljuk, hogy neki, mint kereskedőnek, sok és fontos munkái voltak, hogy neki kereskedési ügyben gyakori utazásokat kellett tennie nem győzünk rajta eléggé csodálkozni, hogy ily terjedelmes szeretetbeli munkásságra miképen jutott elég ereje, ideje. Hanem az ember sokat tehet, ha akarja, különösen az igaz keresztyén, s nem fog előttünk különösnek tetszeni, — midőn oly hatalmas ösztön volt benne, hogy ö hivatási utazásaiban is azon működött, hogy Isten országát minden lehető módon terjessze. Akárhol volt, vasúton, postakocsiban vagy gőzhajón, mindenütt keresett és talált alkalmat, hogy más utasokkal hasznos és üdvösséges beszélgetésekbe ereszkedjék, hasonlót téve mindenütt, a hova ért, fogadókban ugy mint egyhivatásu barátjai látogatásánál. Valóban ritka ember jött vele valaha személyes érintkezésbe a nélkül, hogy az örökkévalóság valódiságára, s a Krisztusban való személyes részvétel szükségességére ne lett volna barátságos, de nyomatékos szavakkal emlékeztetve és sokan szivök első vallásos moccanását neki köszönik. — Őt Krisztus szerelme ösztönözte, s ennek ő engedett! Isten áldása legyen e bensőleg szeretett testvéren \\ És most egy igen kedves segédtársnőre, nevezetesen egy ifjú, felette szeretetre méltó izraelita családból való nőre kell emlékeznem, kinek anyja már kegyes, határozott hitű keresztyénnő volt; s a leányt már keresztség alkalmával anyja az Ur Jézus szolgálatára szentelte. Valahánysxoi róla megemlékezem, mint ült a vasárnapi iskolában egy csapat gyermek közt, kik a szó teljes értelmében csüggöttek ajkain, míg nekik oly rendkívül vonzó s tiszteletteljes módon a bibliai történeteket beszélte s az azokban foglalt igazságokat szívökre kötötte: mindannyiszor egy kellemes kép merül fel emlékezetemben. Majd mint nevelőnő egy nemes