Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-20 / 51. szám

viszonyban állana a reáliskolák száma, mint áll Poroszhonban (15,170,000), akkor az osztrák birodalomban 235 reál- ! tanodának kellene lennie, miből honunkra a népesség (k. 8 mill.) aránya szerint 79 esnék. De az egész birodalomban nincs több 30-nál *) és így mondanom sem kell, hogy a honi reáltanodák száma a kellő számnak felét sem üti meg. E tekintetben a ref. egyházkerületek majdnem leghátrább állanak. A tiszántúliban napjainkig egy sincs, a tiszáninneniben volna egy. E hiány a honi gymnásiumok tekintélyes számával (1854-ben 90) szemben valóban komoly megfontolásra méltó. Mindenki tudja, hogy a gyakorlati életben a puszta gymnásialis képzettség „nehézkessé," ideállissá tett bennünket. A kor intő szózata ifeális (jó értelemben véve e szót) nevelésre sürget **). Miért ne haladhatnánk e korszellemmel, midőn igen sok okunk van belátni, hogy a régi iskoláztatási rendszer az elpusztuláshoz vezet közelebb?— Némely főiskolát egész seregestül veszik körül a szomszéd városkák 3—4 „latin iskolái." Nem jobb volna-e, ha ezen imígy-amugy élő latiniskolákra tett költség a környékben felállítandó egy vagy két rendezett reál- [ tanodára fordíttatnék ? Nem hiszem, hogy nagyobb dicsőségünknek tartanók még most is „büszkélkedni" a latinban inkább, mint e drága hon jólétét gyökeresen munkálni. Mert nem az a mi főrendeltetésünk, hogy egész életünkben szolgai utánzás-vágyból egy kihalt nemzet hagyományait — bár becsesek legyenek is e hagyományok — őrizgessük, miben nekünk, ezer éves tapasztalás mutatja, sem hasznunk, sem üdvünk, ellenben felszámíthatatlan kárunk vagyon, mert az alatt en-életünk, fenmaradásunk és boldogúlásunk eszközeit nem veszszük kellő figyelemre! A classicus nyelvek és irodalom azért honunkban megtalálandják a „tehetősbek" közt tisztelőiket s búváraikat, nálunk nél- j kül is megtartandják örök elévülhetetlen becsüket. Az lesz részünkről az igazi előmenetel, a szép és kötelességszerű fáradozás: ha a helyett, hogy mindég csak „papokat és tanítókat" akarnánk képezni: — gondoskodunk már valahára azon középosztály neveléséről is, mely főtámasza iskoláinknak, s melynek tűzhelye századok óta szolgál nemzetiségünk s ev. vallásunk mondhatni egyetlen biztos menhelyetil! Szeremlei Samu. ISKOLAÜGY. A badeni népiskolák állása. (Vége.) Igen nagyfontosságú az 1810-ben kibocsátott rendelet „vegyes községekben a különböző hitfelekezetek roszul díjazott iskoláinak egyesítése," mely mintegy első lépés volt az evangélicus egységre. Ezen rendelet így szól: 1. §. Minden vegyes községben, hol két evangélikus felekezetűek laknak, bármelyik felekezet iskolája, ha az iskolatanító fizetése, szabad lakás és tandíjon kivül száznegyven forintra nem rúg, megürülés esetében megszüntetendő; ezen iskola növendékei a más hitvallásúak *) E számvetésnek Falknak id. müvében található adatok szolgáltak alapul, melyek jobbára 1854-rol szólnak. Sz. S. **) Lásd e kérdést nagy ovatottsággal tárgyalva Gralgóci müvében: „Mire növelje a magyar ember gyermekeit?" Sz. S. iskolájába utasítandók, s ez nem irgalomból, hanem kölcsönös testvérszeretetböl tartozik azokat felfogadni éa saját hitvallása sorsosival egyenlő jogokban részesíteni. 2. §. A roszúl díjazott iskolák külső s belső helyzete javítására szolgáló szabályok alkalmazandók, hol a) az így egyesített iskola növendékeinek száma a százharmincat nem haladja meg ; b) nincs mindegyik felekezetnek saját egyháza, saját papja, ahhoz szükséges tanítója s egyházfia. 3. § A közös tanító az addig divatozott tandíj, iskolafa, vagy fapénz mellett húzza a megszüntetett tanitó egész fizetését, díjait, jótéteményeit, bár miben álljanak s bár honnan eredjenek, úgy hogy,az egyesített két iskola jövedelmének kétszáz forintot meg kell haladni. 4. §. Azonban mindegyik felekezetnek magán alapítványai-, adományaihoz való jogai s igényei sértetlenül s csonkítatlanúl hagyatnak, hogy jövőben, ha magát máskép kivánná rendezni, azokat azonnal átvehesse, mert az egyesítés s a tulajdon közös birtoklása nem ad jogot egyik vagy másik felekezet tulajdonához. 5. §. A közös használatra, nem közös birtoklásra átengedett iskolaház a két felekezet költségén tataráztatik s tartatik fen. Közös új iskola építése és így közös birása csak azon esetben engedtetik meg, ha mindkét felekezet ünnepélyesen kijelenti, hogy örök időkig egyesült evangélikus iskolává kiván olvadni s magánalapítványait is közös s egyenjogú birtoklásra oda engedi. 6. §. A valláskönyvek, melyek könyvnélkülözésre használtatnak, továbbra is megtartandók a külön felekezetű gyermekeknél; ugyanez értendő az énekes-könyvekről is, ha kivált külön isteni tiszteletet gyakorolnak a gyermekek. Bibliai történeteknél nincs különbség a felekezetek közt. 7. §. A gyermekeknek egyik iskolából másikba útasítása, s ottani felvétele a gyülekezeteknek nem engedtetik meg, mivel ez nem kegyelmi tény. Mivel ezen egyesítés a két felekezetek érdekében történt, fontos okok következtében csak az egyházi kormány engedheti meg az elválasztást, s minden visszaélést s háborítást, mely a szakadásra okot szolgáltatott, részrehajlatlanul büntet. Ezen rendeletből kiviláglik, hogy a népiskolákat igazgató akkori szellem a népiskolák emelése tekintetében minden vallásfelekezeti színezetet mellőzött, és csupán a népnevelés érdekét tartotta szem előtt. Legszembetűnőbb haladást tett a badeni iskolai nevelés 1821-től, midőn az addig különvált két protestáns hitfelekezet, „evangelico protestáns egyház" név alatt egygyéolvadt, 1834-ig, mikor egész nagyhercegségben új rendezést nyert az összes tanügy, a karlsruhei tanítóképezde helyreállíttatott s az iskolatanitói tanácskozmányok elrendeztettek. Minthogy ezen intézetek szoros összefüggésben állanak a népiskolaügygyei, s hazánkban is most kezdenek tanitóképezdéket állítani s tanítói tanácskozmányokat tartani; célszerűnek látjuk ezekről is említést tenni. A karlsruhei tanítóképezde még 1823-ban visszaállíttatott, de kötelező erejűvé csak 1829-ben lett, a midőn egy miniszteri rendelet ezt parancsolta: „minden protestáns, ki iskolatanitói pályára szánta magát, utolsó képeztetését valamely tanitó képezdében tartozik megszerezni" sat. Egy 1831-ben kelt miniszteri rendelet meghatározza a tanitóságrai előkészület, képezdébei felvétel s tartózkodás módját. Röviden így szól: I. A képezdei növendékek közé való felvétel feltételei: A ki beavatás (confirmatio) után tanítói pályára kívánja magát szentelni, köteles vizsgát állani ki, mely illető tanitó, helybeli lelkész s meghívott szomszéd tanitó jelenlétében történik. A kiállott próbáróli bizonyítvány mellé irás- és számolásminta, ezenkívül keresztlevél csatolandó, mely az egyházi tanácshoz azon kérelemmel útasítandó;

hogy