Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-06 / 49. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTŐ ES KIADÓ HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 42, egész évre 6 fr. 83 ujkr. Vidéken, póstán szétküldéssel félévre 3 fr. 68 kr., egész évre 7 fr. 35 ujkr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. I1IRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 30 ujkr. A magyarprotestáns kérdéshez. Ama hódolatteljes feliratok iránt, melyekben a kerületi konventek, ugy mint e hazában a két evangyélmi egyháznak természetes és illetékes sáfárai, — a békekötéseken, törvényen és törvényes gyakorlaton alapuló , de egyszersmind hitelvbe átment belügyi autonomia mellett a provisorium hatálybaléptetése ellen óvágt emeltenek : ugy látszik, egyelőre az égi jelek nem egészen kedvezők. De azon nemhazai közlegek, melyek nem értik, miszerint a fenforgó kérdés in concreto nem protestáns, hanem magyar protestáns, kik nem akarják látni, miszerint e kérdés egyházunknak tisztán házi ügyét, nem valami államügyet tárgyaz, el ne hamarolják tapsaikat, mert ha a költő a százados tölgyrűl azt énekelte, hogy nem vihar dönti meg, hanem rendesen „önnön keblének hitvány férgei" szokták megőrölni: akkor oly ügyre nézve, mely bensőleg vallástársulatunké, és mind elveiben, mind következményeiben vallásosságunk minden szálaival össze van fonva, csak ugy eshetünk kétségbe, ha az egyház maga akarna hűtlen lenni magához, történelmi énjéhez. — Hadd mondogassák ők, hogy azon testületek, kik a jelen kérdés megoldása körül közvetlen örökösi jognál, s a legmélyebb kegyeletnél fogva érdekelvék , s kik e kérdés szálait nevelés , gyakorlat, ősi hagyományok révén mind eszükkel mind szivükkel értik, — hozzá csak világi, nem egyházi érdekből birnak szólani, hogy ellenkezőleg ugyanahoz nem világi, hanem tisztán egyházi érdekből épen azok szólnak, kik egyházunk keblén - kívüliek: — a logika ily képtelensége maga veri meg magát. Mi kiknek ősei a keresztyénhit védelmére s a vallásszabadságért többet vérzettek mint irtak, eldődeink élő hitének is örökösei lévén , hiszünk még az igazság azon istenerejében, hogy valamint magához birja vonni a közvéleményt, ugy fel fog hatni a magasabb regiókba is. — Egyébiránt „akár siker akár nem," mi oly kérdést, mely nem csak vallástársulatunk belkérdése, hanem épen ennélfogva lelkiismeretünké, tanulmányozni, egyoldalú felfogás , s egyoldalú megoldási kísérlet és „festinatio" ellen óvni tartozunk. Mert a midőn első tekintetre mindnyájan láttuk, hogy a provisorium az ő „ideiglenes" határzataival egyházunk összes beléletének átalakítását célozza, és mégis nem belakaratra, hanem egyházonkivülire alapszik, midőn továbbá a „kérdés eleje és veleje" szerzője oly velősen meggyőzött bennünket, miszerint eddigi bár rendszertelennek látszó egyházi öncselekvőségünk egy életerős önmozgási szervezet, mig a hatalmilag támogatott bureaucraticus egyházalkotmány egy gépies mozgattatásnak rendszere: ily nagy elvek ennyire merev ellentéte mellett nyujthat-e megnyugtatást azon biztosítás ^ melynek őszinte és hiteles voltán kétkednünk egy percig sem szabad, miszerint a provisorium csak jóllétünkre irányzott szent szándékból fakadott? hiszem sem cél nem szentesít feltétlenül eszközt, sem személyes kegy nem kárpótolhat elejtett objektív elvekért, sem századunk a „cogite intrare" tanának nem követője. De aggodalmunk a vágyott megnyugtatást nem találja fel a provisorium önvallotta ideiglenességében s a szerinte életbeléptetés után tartandó zsinatban sem, mert azideiglenes életbeléptetés is már a status-quonak megmásítását, és vele az autonomiai elvnek félretételét teszi fel előzékül, s a provisorium rende szerint az új kerületek által, új tényezők befolyásával s a gyűlési szóihatástól elütött protestáns értelmiség befolyása nélkül alakítandó zsinat már maga is oly elvet és szellemirányt lehelne, mely aggodalmaink szülőoka. Meg vagyok azonban győződve, miszerint mind a sajtó tájékozása, mind a hivatalos felszólalások a legmagasb kegyes indokoktól vezetett körökben ugy, mint a közvélemény rétegeiben hamarább víszhangra találnak, ha igyekszenek felfejteni azon csomót, mely a nélkülünk ennyire elbonyolított protestánsmagyar kérdés szálait leginkább tartja elbonyolítva. Én a jelen positiv kérdés körötti bonyodalom okát főkint ott látom, hogy az egyházi törvényhozásra nézve az állami törvényhozás illetékességi (competentiai) köre nincsen mindkétoldalróli világos és szabatos tudomásig tisztázva, meghatározva, és így vagy jóhiszemmel átléphette azt az állami törvényhozás vagy az egyház nem ismeri fel ezt (a 1 világi törvényhozót) a maga megillető szerepében. Mi elvhüséggel, de egyszersmind tiszteletteljes komolysággal óhajtván a kibonyolítást könnyitni, azon kérdésre : ha illetékes-e az állami törvényhozás egyházunk számára belügyi törvényeket alkotni? következőkkel gondolnánk megfelelhetni: Az érdeklett felekezet kihallgatásának s lambeli vallásfelekezetek közti jogkölcsönösségnek ^lapján alkothat ugyan az állami törvényhozó oly törvéuyjt,