Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-22 / 47. szám

hajtók világboldogító álmaikban mindent inkább ]áiwa mint a valóságot, sem történelmi előzmények, sem nemzeti hajlamok és sajátságok, sem más fenálló viszonyokkal nem töröd ve, a társadalmat mint valami matéria vilist csak arravalónak tartják, hogy azon az ő theoriáikat megkisértsék, semmit nem gondolva azzal, hogy hakisérleteik által millióknak természetes életlejlése megakasztatik, az egyéni és közbőldognlás alapja megingattatik. Ha aztán mi, kik oly szerencsétlenek vagyunk ama világboldogító utópiáknak tárgyai lenni, önálló életjelt adni merészelünk, vagy épen a ránk tukmálni szándékoltatott quasijótétemények ellen felszólalunk, felszólalásunk oka ama fellengó'sek nézete szerint soha j nem a tárgyban, hanem mindég személyünkben, | szűkkeblüségünkben, fogékonytalanságunkban rejlik, sőt itt is nem a nemzet egészében, hanem a kortól elmaradozott, néhány megrögzött pártvezérek önzésében. A jámborok nem is sejtik, hogy mindent öszvezavaró törekvéseikkel szemben a nemzet pártviszályai rég elhallgattak s a lehunyt idők sírja felett az ellenfelek összeölelkeztek. O Felsége jelszava szerint egy értelem egyesíti leikeiket, egyesíti azon bizalomban is, melylyel Ő Felsége honatyai indulata iránt viseltetünk, hogy loyalis kívánalmainkat csak fel- í ismernie kell, hogy azonnal teljesítse. Azonban semmi sem képesebb e nemzet és Fe- i jedelme közti loyalis kapcsolatot jobban meglazítani, 1 mint ama túlzóknak jobb ügyhez méltó állhatatossággal ellenünk folytatott szutyongatásai, melyek annyival bántóbbak, miután szerzőik magukat folyvást a közhatalom legmagasb kezelőivel identificálják és elbizakodásukban se látva, se hallva derűre i borúra gyanúsítanak, rágalmaznak, sértegetnek. Sok ezer ember kiáltása — mondá egy angol szónok — hatalmas kiáltás, mely a legkeményebb fűiig is elhat. De ők a kiáltást csak távolból hallják, a távolságot pedig számba nem vévén, a fülökbe érkezett hang erőssége után Ítélnek; így elhitetik magukkal és el akarják másokkal is hitetni, hogy azok csak egyeseknek önzésből vagy értelmetlenségből tett felszólalásai. Itt aztán, hogy a vélt magánfelszólalások egész absurditását megmutassák, jőnek a külföldre való hivatkozások, a külföld véleményének latba vetése. Mintha bizony mind annak reánk nézve is szükségkép jótékonynak kellene lennie, mit a külföld a maga körülményei között olyannak ismer. Ha én kabátot készíttetek, azt kívánom, hogy az én testemhez illő legyen; ha nem az, ha itt szorít, ott ráncot vet, s testemet meg nem fekszi, igen csekély vigasztalás rám nézve az, hogy szomszédomnak testére az igen dicsőén áll. Legyen valamely rendszabály az elmélethez mérve kevésbbé tökéletes, kevésbé jó, csak nekünk legyen tökéletes, nekünk jó, mindég többet ér, mint a világon legtokéletesb theoria, de mely, minthogy viszonyainkban alapja nincs, reánk nézve nem üdvös. A chinin igen tökéletes orvosság a hideglelés ellen; de vedd be ama baj nélkül, a hideg kilel tőle. E felületes, a kérdés józan felfogását elhomályosító előföltételekből okoskodó ellenbeszédek mellett a dolog törvényes oldalát fejtegető szózatok is hallatszottak és oly megtámadások merültek fel az egyház ellen, melyek a komoly megvitatásra már csak annálfogva is nagy mértékben érdemesek, mert kiindulási pontjuk helyes és a kérdést kellő vágásába visszaviszik. Ugyanazon 179%-iki sarkalatos vallásügyi törvényhely egyházunk közjogi állásának alapja,melyet mint örökérvényű egyezményt O Felsége is tiszteletben megtartatni kiván, ellenünk fordíttatik, mint olyan, melynek ellenében minden követelésünknek el kell némulnia, miután a törvény szavaiból megmutathatni hiszik, hogy a magas kormány újabb eljárása nem egyéb, mint ama törvénynek pontos betöltése és életbeléptetése. E fordulat által a kérdés egyszerre az elvvita teréről a törvénymagyarázat! térre tétetett át s most már nem elég bebizonyítanunk, hogy a törvényt ugy is érthetni a mint mi felfogjuk, mert akkor a kormánynak mindenesetre szabadságában áll, azt a maga értelme szerint végrehajtani, hanem be kell nekünk bizonyítanunk, hogy azt máskép mint mi felfogjuk, érteni nem is lehet. Ha a törvény idevonatkozó részének puszta betűjét nézzük, 0 Felségét igenis illeti a jog arról gondoskodni , hogy az egyházban bizonyos rend megállapíttassék, de minthogy e jog körülírása világosan kimondja: „eura stabilire ordinem, qui communivirorum ejusdem religionis tam secularium,quamreligionis ministrorum consensione maximé congruusreputabitur:" a rend megállapítása világosan az egyház közmegegyezésétől tétetik függővé, csak az a kérdés, hogy e communis consensio mikép eszközlendő? s itt kezdődik tulaj donképen a nézetek gyökeres elágozása. A magas kormány szerint e consensio az egyháznak különböző időkben esetleg nyilvánított óhajtásai nyomán egybealkotható; „E consensióra, így szói a ministeriumnak november 2-ki kibocsátványa, minden a mi jelenleg lehetséges megtétetett, midőn az 1791-iki zsinati előterjesztvények, a magyarországban azóta tényleg foganatba vett intézmények, az ág. h. evang. generális conventje által 1845-ben egy egyházi rendezet kidolgozására kiküldött bizottmány véleménye, végre az egyházmegyei conventek által a kezdetben említett tör vény tervre tett észrevételek annyira tekintetbe vétettek, a mennyire csak a certus ordo lehetlenné tétele nélkül lehetséges volt;" — az egyház ellenben a kebelében törvényesen fenálló rend szellemében a közmegegyezést ily nagy fontosságú, az egyház egyetemét illető kérdésben csak egy tüzetesen a végre összehívandó egyetemes zsinat utján tartja eszközölhetőnek. Jelen esetünk mindenesetre azt mutatja, hogy az első úton nyert eredmény nem kielégítő, mert a nevezett úton megállapított rendtartás nem csak hogy közmegegyezéssel nem találkozott, hanem inkább