Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-10-18 / 42. szám

Az „Osterreicliisehe Zeitung" azon fonák állítására, liogy a sept. 1-sői nyiltparancscsal a viMgi protestánsok meg vannak elégedve és csak a papság egy része elégületlen, melyet ,,messzebb nyúló célok látszanak az oppositióhoz csatolniu

egymást érik a világiak részéről hozzánk beküldött nyilatkozatok, illetőleg cáfolatok. Minthogy a koronként, egy laicus, <A, idősb Kandó József, Ujfahisy Miklós és más mindenféle pseudonymok s jegyek alatt beküldött nyilatkozatok abban megegyeznek egymással, hogy az 3,Ost. Zeitung" pesti levelezőjének említett cikkét alaptalannak, körülményeinkkel ismeretlennek, rosz forrásból mentettnek állítják, tagadják, hogy a protestáns papságnak bármely parányi töredéke is volna, melyet messzebb nyúló célok vezetnek; állítják, hogy a császári nyiltparancsra nézve a világi és egyházi elem közt semmi értelemkülönbség nem létezik s ezen két testnek egy a szive, egy a lelke, egy a gondolata s messzebb nyúló cél nem lelkesíti, minta vallás szent érzete s az ahhoz való hü ragaszkodás; kijelentik, hogy az ország minden részében nyugtalanok a kedélyek, ele erősen meg vannak győződve, liogy ő Felsége s bölcs kormánya látva a lelki hánykódást, szelid módokat fog keresni, hogy azok régi nyugalmukat mielőbb visszanyerhessék; teljes bizalommal várják a császári legmagasabb jóakarattól, hogy három millió hű alattvaló vallásszabadságán nem fog sérelem követtetni el s eljő az idő, melyen a nemsokára összehívandó zsinaton önmagunk ren.. O dezhetjük egyházi ügyeinket: az „Ost. Zeitung" levelezőjéveli vitatkozást ezennel befejezettnek nyilatkoztatjuk, hogy lapunk szűk körét más fontos, még fontosabb ügyeknek szentelhessük. Szerkesztőség. Még egy és utolsó szó az „Ev. Wochenblatt" sz erkesztőj ének. (B. M.) Midőn lapunk legközelebbi számában az „Ev. Wochenblatt" szerkesztőjével szóba ereszkedtünk, azon tiszta szándék vezérelt, hogy az ellennézeteket is meghallgatva, megvitatva , saját nézetünket is nyilvánítva ezen nagyfontosságú kérdést minden oldalról megvilágítsuk és előkészítsük így a nagy közönség Ítéletét.— Viszonzásunk a mérsékeltség higgadt hangján volt irva, mint a tárgy komolysága kivánta, hogy saját nézetünkbe szerelmesnek, s az ellennézet iránt elfogultnaK ne láttassunk. Erre említett lap szerkesztője e következő cikket tette közzé lapja legközelebbi számában: Pest oktob. 12. A „prot. egyházi s iskolai lap" valóban semmi fáradozástól nem iszonyodik, hogy olvasóit aggodalomba ejtse. Csak „aggályos tekintetet vethet a jelenre s a jövőre" „az autonomia meg van semmisítve" a protestántismusnak, ha a nyiltparancs szerint rendezi magát, életelvét meg kell tagadnia s önmagát megsemmisítnie." „Lenni vagy nem lenni a fő kérdés" ilyen s ezekhez hasonló phrasisok túlságosan hemzsegnek annak legközelebbi számában. S miért mind ez ? Mert csaknem hetven év óta felterjesztett számtalan kérelmek következtében egy császári nyiltparancs jelent meg, mely az 1791-diki 'zsinati munkálatok alapján az egyházreudezés kérdését jogaink s elveinkkel összhangzólag szabadelviileg oldja meg. A „Wochenblatt" 40-ik számában megjelent értekezésünket is barátságos figyelmére méltatta. Nekünk, hol ily fontosjjérdekekről van szó, nincs kedvünk kicsinyes s gyermekes polémiába ereszkedni s minden felelet helyett szabadságot veszünk magunknak nevezett laphoz következő kérdéseket intézni, me! lyekre azonban alapos és nem aggasztó phrasisokkal tessék megfelelni. 1. Micsoda törvény, micsoda jog sértetett meg a császári nyiltparancs megjelenése által ? 2. A császári nyiltparancs oda céloz-e, hogy a protestánsok jogait korlátozza? 3. Ha pedig a nyiltparancs sem a joggal sem a méltányossággal nem ellenkezik, igazolható-eakkor, ha az oly izgatás kiindulási pontjául vétetik, mely az egyháznak semmi előnyére sem szolgálhat ? Azonban óhajtandó , hogy azon lap ne tolja fel magát három millió ember szószólójául. Az evangélika egyház még nem nyilatkozott a késmárki, debreceni és soproni gyűlések dacára, mert ez a kérdés helyi vagy esperességi conventekben nem vítattatott meg és igy azon kerületi gyűlésekre ezt illető utasítással egyik képviselő sem küldethetett s e szerint nem is szólhatott superintendentiája nevében. Azt is jól tudjuk, hanyadán vagyunk azon határozatok egyhangúságával! A naponként hozzánk intézett számtalan levél meggyőz bennünket, hogy nézetünket mindazok osztják , kik minden koresemények dacára tisztán s elfogulatlanul tudnak az egyházi dolgokba tekinteni s működésük zsinórmértékéül s végcéljául egyedül az egyház jólétét s érdekét tűzték ki. És csak ezek Ítéletének tulajdoníthatunk mi nyomatékot. Látni való, hogy mi az „Ev. Wochenblatt" szerkesztőjével többé nem vitatkozhatunk, mert a sikeres vitatkozáshoz megkívántató első feltétel, a közös alap itt merőben I hiányzik ; nekünk az egyházi dolgok terén az egyház fö-i hatóság, kinek határozatai előtt tisztelettel meghajolunk; ellenfelünk pedig, ugy látszik, a vallás terén is csak azt tartja szentnek, a mi felülről jő; azonban a késmárki, sopronyi és debreceni közgyűléseknek határozatait és felírásait semmiseknek állitj a, s a közvélemény nyilatkozatainak nem tekinti, mert a nevezett egyházkerületi gyűlések nem ismerték competentiájuk körét, ezt csak az „Ev. Wo; chenblatt" szerkesztője tudja, ki azt is tudja, hogy az egyház hozzájárulása nélkül hozott akármely rendelet elfogadására akármely esperes is elég compctens; de hogy egy kormányrendelet irányában egész alázatossággal aggodalmait kifejezze, erre egy egyházkerületi gyűlés sem competens. Ha mi jegyzőkönyvekre támaszkodva az egyház értelmében szólunk, ellenfelünk azt feltolakodásnak címezi, mert neki magánlevelei vannak, de ha ő szól, az bizonyo! san az egyház egyhangú véleménye, mert neki magánleveled vannak. Mi tehát, kik conventi határozatokat magánemberek ítéleteinél mindég többre teszünk, az „Ev. Wochenblatt" szerkesztőjével tovább nem vitatkozunk. De egyet még el kell mondanunk. Minket eddigi egész eljárásunkban azon loyalis szándék vezetett, hogy az utat egyengessük, melyen a protestáns egyház óhajtásai s a legmagasabb jóakarat találkozhassanak. Hogy ezt elérjük, szükséges volt az egyház valódi hangulatát el nem titkolni, s mi bíven elmondtuk , a mit csakhamar bekövetkezett tények váltig igazoltak. Collegánk ezt is ellenünk használja s azon merész váddal lép fel, hogy mi a nyiltparancsot izgatás kiindulási pontjául vettük. Ez oly insinuatió, melyet nem lehet elég határozottan visszautasítanunk, s ezennel óvást teszünk szavainknak minden oly magyarázata ellen, mely azokból az í egyházi dolgokra nem tartozó célzásokat akarna kihúzni. Végre azon kérdésekre, melyeket ellenfelünk feleletadás végett előnkbe terjeszt, válaszolni feleslegesnek hiszszük, miután a késmárki, sopronyi és debreceni gyűlések végzéseit s lapunk megelőzött számaiban közlött saját nyi-i latkozataiukat kielégítő feleleteknek tartjuk. Ha mind e feleletek az „Ev. Wochenblatt" szerkesz-