Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-10-11 / 41. szám

idő alatt a zsinattartás létrejöhetését eszközölni képes nem volna? Ha ez állana, akkor kétségbe kellene esnünk a a protestántismus életrevalósága felett, és egyházunk egyáltalában nem volna méltó ama hallatlan áldozatokra, melyeket istenfélő nemes férfiak érette hoztak. Lássuk tovább. Ha nem enged a magas kormány — ez cikkiró szerint a másik beállható eset — hanem szabja magát szigorún a cs. rendelet határozatához, váljon megfontoltuk-e, hová vezetne a szenvedőleges ellentállás? Azt kérdi cikkiró és engedelmet kér, hogy erről hallgasson. E kérdés és e hallgatás mind a kettő egyformán sértő. Mi sokkal méltányosabbnak tartjuk a magas kormányt, semhogy az egyháznak világos jogai mellett való felszólalását ellentállásnak vegye és sokkal jobban bizunk 0 Felsége atyáskodó szeretetébe, minthogy fel is mérnők tenni, hogy három millió hü és értelmes alattvaló egyértelmű nyilatkozata tekintetbe ne vétetnék és lelkiismeretünkön eröszakot elkövetni engedne. De azt kérdi tisztelt collegánk, miért mind e háború, mi veszély fenyegeti egyházunkat, ha a rendelet alapján indulunk el ? Hiszen a zsinat mind azon könnyű móddal segíthet, a mi most fáj, a mi ellen feljajdulunk. Megmondjuk hát, mi veszély, fenyegeti az egyházat. Először az, hogy ha egyszer e rendelet által letéríttettünk históriai jogunk alapjáról, a majdan összeülendő zsinaton nem lesz többé biztos alapunk, mibe lábunkat megvethessük ; másodszor az, hogy a ministeri rendezet alapján összeülendő zsinat semmi garantiát nem nyújt az egyház testületének, hogy ott az egyház önállóságára nézve, különösen az egyszer elfogadott rendelet értelme ellenére valami lényegest lehessen keresztülvinni. De meg valószinü-e is, hogy a magas kormápy annyi ezer meg ezer nehézséggel járó rendelkezéseket most behozatni kiváua csak azért, hogy azokat egy legközelebb összeülendő zsinat ismét megváltoztassa ? — Véghetetlen gyöngeség volna, he a kivülröl befolyásolt egyháztól vámok azon erély kifejtését, melyet az Önálló egyház kifejteni nem mer. Ha midőn i rai lehetünk helyzetünknek nem lendítünk semmit, hogy várhatnánk valamit akkorról, midőn nem leszünk azok ? Ne vitatkozzunk, mondja cikkiró, kicsiség felett, hogy a miatt a nagyot el ne veszítsük. Mi is azt mondjuk, de nekünk a jog, melynek százados birtokában voltunk, s melytől az egyház léte függ, épen nem kicsiség és dőreség volna azt a collegánk által elősorolt azon nagy kérdésekért feláldozni, melyeknek eldöntése nem rajta áll miután azt egyedül az államhatalom eszközölheti. Mélyen gyökerező bizalmatlanságot is emleget cikkiró. Mi nem ismerünk bizalmatlanságot, nem a magas kormány részéről, mely elég jelét adta jóakaratának, nem az egyház részéről, mely tökéletesen "meg van győződve Ő Felsége atyáskodó szeretetéről s ahhoz mindég nyilt bizalommal folyamodott; collegánk őszinteségében sem kétel kediink, habár ok nélkül mentegetőzvén, maga költi fel maga irányában a gyanút. Végre még egyet. Mi megbocsáthatlan hibának tartjuk, ha akkor midőn lenni v. nem lenniről van szó, egyes,minden esetre sajnálatos hibák, rendetlenségek "emlegetése által az egyház figyelmét elvonnók azon 'úttól, melyet a körülmények elébe szabtak. Ha a vádak terére lépünk, széles mezőt nyitunk a legkeserűbb ellenvádaknak, nem csillapítunk, hanem inkább ingerlünk és a helyett, hogy egyesült erővel a jövendő biztosítását előkészitenök, sebeket felszaggatnánk, melyeket közös jobbratörekvés behegeszteni kezdett. Az ur mivelje, hogy bővölködjünk egymáshoz való szeretettel. 1 Thess. 3, 12. TF JL. J» CJ JL. Közkönyvtáraink jegyzékének kinyomatása s közrebocsátása tárgyában. Tudva levő dolog, hogy majd mindeuik közkönyvtárunkban rejlenek a közöseken felül oly sajátlagos szellemi kincsforrások is. melyek már a többiekből hiányoznak ; és így hogy bár különvéve egyenként leggazdagabb könyvtárunk is teljesség tekintetéből szegénynek mondható: de együttvéve valamennyi közkönyvtáraink a tudományok legtöbb ágaiban, főleg pedig hazánk polgári és protest. egyházi történetére vonatkozólag mégis meglehetős teljes egészet képeznének. Tudományos kincsforrásainknak ezen szétszórtsága s még inkább azon körülmény, hogy az egyes könyvtárak kincstartalmát leltárilag többnyire nem is ismerhetjük , mód nélkül megnehezíti mindazon férfiaink munkáját, kik akár általában a tudományok, akár különösen a történelmi nyomozódások mezején kissé nagyobb körültekintéssel s biztosabb és mélyebb alapokon kívánnak elindulni. Tagadhat]anul legjobb volna, ha egyes könyvtárainkból egy teljes könyvtárt alakíthatnánk. melyben aztán tudománybuváraink minden irodalmi termékeket s minden létező adatforrásokat együtt, egész teljességökben feltalálhatnának. Azonban e gondolatban is merész, kivitelben pedig csaknem elérhetlen fokig egyátalán nem szárnyal óhajtásom. Óhajtásom egyszerűen csak oda terjed ki, hogy egyes könyvtárainkat, helyi elszórtságuk és különletük mellett is, a mennyiben hatalmunkban áll, igyekezzünk egymást kölcsönösen pótló egésziiletté képezni. S miként tehetnek ezt csekély fáradsággal s parányi költséggel? legyen szabad erre vonatkozó szerény javaslatomat röviden elmondanom. Ha tudósaink nem tudják vagy csak tömérdek időpazarlással tudathatják meg, hogy a szükségelt kútforrásokat melyik könyvtárban, vagy könyvtárakban találhatják meg, és hogy az általok feldolgozott anyagokban tárgyunkra vonatkozólag haza forrásainknak egész gazdagsága ki lett e merítve,— ennek oka legtöbbször egyenesen az, hogy hazai közkönyvtáraink jegyzékei kinyomatva s közrebocsátva nem levén, ekként mindenik könyvtárunk olyan mécs, mely csupán a maga szük helyisége, de nem egyszersmind a többi intézetek távolabb eső körében is áraszt szét némi fényt. Epen ezért felette kívánatos, hogy a közkönyvtárak teljes jegyzéke, még pedig ugy, hogy az a kéziratgyüjteményt is magában foglalja, sőt az egyes ritkább s kevésbé ismert könyveknek — ha lehetséges — némi rövid tartalmi ismertetését is adja, elkészítve kinyomattassék s minél több példányokban közrebocsáttassék. Ekkor közkönyvtárainknak mostani nagy részben elásottan heverő kincstartalma a poros polcok zugából és homályából közhasználat végett a nyilvánosság napfényére jöne; tudósaink tudnák, hogy a dolgozataikra megkívántató anyagokat legrövidebb uton hol keressék , és hol találhatják ; egyes könyvtáraink a helyett, hogy azok most, azt lehet mondani, csak az illető egyes intézeteknek kizárolagos használatában állanak , a tudományos világnak egy meglehetős teljes egészet képző közkincstárává válnának; sőt az egyes köyvtárak felesleges könyvpéldányaikat is, saját hiányaiknak kölcsönös pótlására, legkönnyebben s legcélszerűbben cserélhetnék ki. Egyszerű javaslatomat s felhívásomat az illetők nagybecsű figyelmébe ajánlva tisztelettel vagyok Pesten sept. 8-án 1859. Filó Lajos. Hivatalos. A vallás- és oktatásügyi ministeriumnak 1859. aug. 8-án kelt rendelete, mely által az 1854. december 9-én kelt legfelsőbb kéziratban (bir. törv. lap 315. sz.) foglalt határozat megváltoztatása tétetik