Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-22 / 4. szám

tásnál és minden tanmódszernél követendők és keresztülviendök, ha ugyanezek valódi céljokat teljesen és egészen el akarják érni. A többek közt ezért mondja már Zsehille is „Elemi irásiskola" című müvében igen helyesen : „az egyetemes tanítás elvei által tormáit követelmények alól egy irástanító se húzhatja ki magát,'ha ő egy szellemtelen s lélekölő gépiesség kikoptatott ösvényén nem akar tovább haladni." E szerint csaknem szükségesnek vagy legalább kívánatosnak látszik az, hogy itt legelsőben is állíttassanak fel oly egyetemes oktatási elvek, melyek a leghirhedettebb paedagogok és ískolaférfiak által azoknak idevonatkozó ira- j taiban, mint például Pestalozzi, Njemeyer, Zerrenner, Denzel, Harnisch, Schwarz, Curtman, Diesterweg s többek által megállapíttattak, s ezek felállítása után megmutatni, miként találhatnak ezek alkalmazást az Írástanításban is j és miként találnak azt valósággal a megalapított irtanmódszerben. De ezen egyetemes oktatási elveket, — bármily kívánatosnak láttassék is az — tér sztike miatt itt elő nem adhatjuk *), főleg minthogy ez kitűzött célunktól is meszsze távolítana el, a mennyiben sok olyanoknak kellene itt megmutattatni és felállíttatni, a mi pusztán csak paedagogikába vagy methodikába tartozik, a mi pedig az irástanításbani taneljárásnak tisztán rajzolandó képét mellőzhetlenül elhomályosítaná. Aztán minden iparkodó és derékségre törekvő tanítónak — és csak ezek barátkozhatnak meg az ujabb irtanmódszerrel — rég kell ismerniök ezen egyetemes oktatási elveket, s azokat minden tantárgyra j alkalmazni és abban utmutatást adni képeseknek kell lenniök. E szerint ezen ügykezelés azonkívül, hogy az ezen elvnek értelmében feleslegesnek jelentkezik, korlátozná ! az irástanítónak vizsgálódási szabadságát. Már pedig ha j valahol érvényesek és hatályosak az ii;ás ezen szavai: „mindeneket megpróbáljatok és a mi jó megtartsátok", ugy j bizonynyal az iskola és a pedagogika határán lesznek azok ilyenek. Ugyanazért a legszigorúbb vizsgálódást és próbát kell tenni az Írástanítás tárgyaiban. Csak ilyen vizs- > gálódás és próbatétel által lehet eljutni a módszernek helyességére. Hogy az írástanítás a szokott gépiesség és az eddigi módszer szerint történvén **), ezen próbát ki nem állhatja minden ügyértők és tárgyavatottak előtt tapasztalati tétel, mely felett többé vitázni sem lehet. Erről tehát, bármily könnyű volna is megmutatása, egy szót se. De hátra van még egy, melynek tárgyalása alól nem vonhatjuk ki magunkat, jelesen : a z írástanítás is tesz bizonyos követelményeket szintúgy minden egyes irányában, a ki tudniillik jó kéziratot akar elsajátítani, mint mind azok irányában is, akikirástanítástakarnakközölni, melyeknek minden irást tanuló és tanító kellőleg eleget tenni tartozik, ha ugyan a szándéklott célt teljesen el akarja érni. Bizonyára sokan vannak, még pedig a tudósok és magukat szakavatottaknak képzelők között is olyanok, a kik azt hiszik, hogy a szép kézírás megszerzése végett semmi egyéb nem szükséges, mint: „egy jó adag hideg vér (phlegma), némi hajlam a gépiességre, s kis dolgokra irány -zott fáradhatlan türelem, — s hogy továbbá az Írástanítás * közlésére képes minden csak némileg is képezett egyén, a mennyiben írni tud." Mily következetlen és hamis legyen *) Lásd e tekintetben Zschillének „Elementar Schreibschule Leipzig 1848." eímü müvében 20-dik laptól 160-ig terjedő értekezését. **) Legyen megjegyezve egyszer mindenkorra, hogy ezen kifejezés alatt „eddigi vagy régi módszer az Írástanításban" csak az értetik, mely minden vagy a legtöbb s egyszersmind leglényegesebb javításokat, melyek ezen tanágban terveztettek, tétettek és már életbe.is léptettek, megvet, vagy legalább figyelembe vétlenül és használatlanul hagy. azonban az e tekintetben elfogultaknak nézettik, tisztán ki fog tűnni a következőkből: Ha bár a jó és szép kézirás szerzésre nem kívántatik is épen oly tisztán kicsillogó talentom és föltétlen lángeszüség, mint a föstészet-, költészet-, és a zenében , mégis kell lenni némi hajlamok- s tehetségeknek, melyek felébresztendők és képezendők; tartoznak továbbá megfelelni az irástanulók bizonyos követelményeknek is, melyek nélkül senki az irásbani készségnek vagy mesteriségnek legcsekélyebb fokát sem érheti el. Az a kérdés tehát legelsőben is: Melyek azon követelmények, melyeket a jó és szép kézírásnak célba vétele tesz a tani tványo k irány ában szükségesekké, s melyek azon hajlamok, melyeke telő re feltesz és a melyeken mintegy nyugszik az? 1. Főkövetelmény, hogy legyen az irástanulónak: egészséges keze. Az irásra nézve egészséges a kéz (a kar és az újjak, mint ide tartozó irótagok), ha azok még a magok született és természetes minőségökben megvannak és képesek az irásra megkívántató mozgékonyságra, hajlékonyságra és idomításra. A kézirás alatt a szellemi működésnek végrehajtó eszköze előállító szere, vezetve a léleknek akarata által. Ha már a kéz el van kényeztetve, megbénítva, gyenge, reszkető vagy másmódon beteg, ugy sztikségesképen az Írásnak alakja szenved miatta, bármily egészséges volna is a lélek. Csak egészséges kéz állíthat elő szép kézírást; a béna, a merev, általában a beteg kéz ilyet soha sem létesíthet. Felnőttek írásbeli tanításánál, a kik rendszerint ifjúságokban a rosz módszer rovására vagy épen nem, vagy csak igen roszul tanultak írni, sok merev és bénult kezet lehet találni s ezeknek szükségeskóp elébb meg kell gyógyíttatniok a legkülönfélébb gyakorlatok, a célnak legmegfelelőbb újj-, kéz-, és karmozgatások s legroszabb esetben, bizonyos kötőlék alkalmazása által — mely ligaturának neveztetik — ha azt akarjuk, hogy kézírásuk még tűrhetőbbé legyen. A kisdedek kezei a mi elemi iskoláinkban a legtöbb esetben belépésök alkalmával még egészségesek ; de a rosz módszer, főleg a néptanítóknak az irástanításnáli készületlen volta s ferde eljárásai oda tudta vinni a dolgot, hogy ezek kezei, ha néhány évig irtak, bénultakká lettek és elromlottak. Főleg roszalnunk kell itt az igen kurta palairónokkal való irást, a mi már egy némelynek a szépr

kézirás megszerzését, későbbi korban lehetetlenné tette. Épen ellenkezők ezzel az ujabb irtanmódszernek követelményei: a kéznek és a többi irótagoknak természetes és határozott tartása a kar-, kéz-, és üjjmozgatások stb. oly előnyösen és üdvösen intézve részint, hogy a kéznek ezen elbénulása kikerültessék, részint, hogy ha már az megtörtént, megorvosoltassék. Az olyan irástanító tehát, a ki ezen pontban semmi fáradalomtól vissza nem retten, türelemmel és kitartással bir s a növendékeknek legkisebb hanyagságát és nyakasságát sem nézi újjaiu keresztül,a ki továbbá az itt előirt gyakorlatokat s irótag mozgatásokat nem tartja mellékdolognak,— hanem azokat kellőleg keresztülviszi, ezáltal magának és a tanítványoknak sok időt és fáradságot megkímél, s oly eredményeket nyer, melyek mindkét részre örvendetesek és jótékonyak. Ajóésszép kézirás-megszerzésnek 2. főkövetelménye: Egészséges szem és abból kilövellő helyes s z e m mérték. — Egészségesnek nevezzük az Írásnál az oly szemet, mely nemcsak az Írásjelek alakjait szemléli helyesen s ezeknek képeit el nem ferdítve viszi a lélekhez közel, hanem különbséget tud tenni a magasság és mélység, a szélesség és hosszaság között is. Jó szemmér' ték nyerése nélkül, a melynek végre semmi vonalra és semmi látható mértékre többé szüksége nincs, lehetetlen szabályszerű , egyenes, szilárd és szép kézírást állítani elő. Azért is az Írástanításnak legelébb is folytonosan arra kell működnie, hogy a tanítványok szemmértékét képezze, sza-4. sz.