Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-09-13 / 37. szám

tozta. — Végre a mozdulatokat illetőleg: ha organistáink általában véve annyira öszhangzati ismerettel bírnának, hogy azok szerkezeti rendszerét, az accordok több gradusú rokonságait, egymáshozi viszonyait ismernék, azokról bővebben is szólanánk, de a hely szűk volta ezt tenni nem engedi. (Vége követk.) Ivánka Sámuel. OF JL MM €2 JM^m, Egyházi irodalom. (Vége)„Nem telik szakközlönyre", mondja némely. Egy évben vau 365 nap, minden napról egy krajcárt félretévén, az az év végével 3% frtra gyűlt, s megvan a szakközlöny ára. „De egy kr. sincs egy napra." Van-e egy hétre? Egy körlelkész felügyelete alatt 6—8 iskola s ugyanannyi tanító van. Ezek egy kis családot kell, hogy alkassanak. Lehet-e üdvösebb intézkedés, mintha egy kis család tagjai közös erővel segítik egymást, s az erős az erőtlent ápolgatja? Lehet-e, hogy egy ilyen család 2—2 forintot évenkint ki ne bírna adni? 3156 : 7~308 előfizető lévén, ha 7 tanítót számítunk is egy olvasókörbe, már megvan az anyagi erö. Hát ha minden egyes, vagy csak kettő is teszen egy számot, csak 1000 előfizető is, ha van, mindjárt lesz szerkesztő és kiadó. „Olvasok más lapot" szól a másik, mit jobb lett volna elhallgatnia , legalább nem fogta volna elárulni, hogy hivatását nem érti. Senki sem szolgálhat két urnák. A jelenkorban egy hivatal is — kivált a tanítóé — jár annyi teherrel, melynek elviselését emberi erö megbírja. Ugyancsak a jelenkor követeli, hogy mindenki hivatalának éljen, testi és lelki erejét megfeszítve, igyekezzék betölteni a helyet, melyre állíttatott. Ez oly általános kötelesség, mely semmi kivételt meg nem enged, hanem azt parancsolja, hogy a tanító tanító legyen stb. „Olvasnék én — mondja egy — de nem méltó azon lap az előfizetésre. Ennek talán igazsága van ? Hogyis bírná ki mamagát egy lap 100—150 előfizetővel? Emelkedjék csak ezek száma 2000—3000-re, mindjárt képessé tétetik a szerkesztő és kiadó az áldozatra. Mert nem kell mondanom, hogy minél nagyobb mérvben nyomatik bármely lap vagy közlöny, annál olcsóbb és jóbb lehet az. Azért az előfizetők számának emelkedése, mint az összes irodalom müvelésére s terjesztésére jótékonyan hat: ugy az egyesek kívánalmainak is jobban megfelel. Igy használ aztán az olvasó magának és a társaságnak. De igaz az ellenkező is. A melyik tanító , vagy bárki más azt mondja: „Tudja ö mit tudnia kell," elbizakodottságát s kevélységét árulja el, melynek rendesen megvettetés a következménye, mert „ki felmagasztalja magát, megaláztatik" ki ez osztályokhoz nem tartozik, vagy készség s jó akarat van benne, vagy elhatározott rosz szándék. Amazok méltánylást, elismerést érdemelnek, ezek pedig mint haszontalan munkásai az ur szőlőjének nem tűrendők. De még nincs minden elmondva. Megalakult az országos népiskolai választmány, ez lia holt testület nem akar lenni, életének jelét kell adnia. Ez lesz a növelés nagy munkájának, mint egy nagy testnek szive, melyből az elevenítő s éltető erö a testbe ki és onnan vissza megy. De mik lesznek az üt- és visszerek ? Egyes magán levelezések, bármily részvéttel s ügyes tapintattal irvák is, véka alá rejtett lámpák maradnak. „A gyertyát pedig nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék véka alá, hanem hogy a gyertyatartóra tegyék, és fényljék mindeneknek, kik a házban vannak." Nem lesz-e ez üdvös intézetnek értem a népiskolai választmányt valamely nyilvános organumra szüksége ? En azt hiszem : igen. Nem lehetne-e ez az életbe léptetendő szakközlöny ? De miként biztosíttatnék annak maradandó létei? Nem másként mint testület által. A népiskolai választmány az egyes egyházkerületeké. Mi történnék, ha ezek szükség esetében anyagi segélyt biztosítanának, az általok vagy a kebelőkbőli választmány által megbízott szerkesz| tőnek és kiadónak ? Mi történnék, ha az egyes egyházkerületi | népiskolai választmányok figyelemmel lennének a közlöny minél inkábbi elterjedésére? Mi, ha ugyanezt tennék az egyes egyház; megyék, s körlelkészek ? A feleletet az illetőknek hagyom. Jó szándék, a kor követelésének közfigyelembe hozatala volt célom. Egyesületeket, s ezek közt a munka megosztását állítám fel két főeszméül. Ha tévedtem, a jobbnak szívesen hódolok. Különben adja Isten, hogy ne enyim legyen első, s talán utólsé szó is e tárgyban. | y n. Győri válasz Magyari Dániel urnák. Tisztelt szerkesztő ur! Gyülekezetem levén legszentebb felén, — Magyari D. álcás cikkírótól, — becsületében »emrég megtámadva, — a becsületsértés miatti feljajdulás is ugy hozza magával, hogy szeretett gyülekezetem védelmére egy kis tért kérjek édes mindnyájunk lapja hasábjain. Váljon kitől hallá, — hol s melyik hirdetményben olvasta M. D.}

hogy a győri gyülekezetet ért anyagi veszteség tárgyában per folyna valamely vagyon bukott kezelő ellen ? s honnét veszi M. ü. azon állítást, hogy mint Sopronban ezelőtt 10—12 évvel az egyházi alapítványok 60—-70 ezer váltó forint deficittel szerepelnek, ugy „Győrben is valamivel régebben hasonló eset fordult elő, még tán nagyobb veszteséggel az ottani egyházra nézve?" De még hol vette M. 1). azon légből kapott s szerinte hiteles levélre épített állítást, talán koholmányt, miszerint: „a m. kormány részéről szükségesnek találtatott a győri evang.. alapítványok kezelésére nézve nyomozást rendelni ?" S minő guny ama merészen eldobott szavak: „mindkét gyülekezetben" igy nálunk is, „az egyházi élet, az iskolai ügy állása örvendetesnek épen nem mondható, s az ottani egyház-igazgatást nem dicséri ?" Majd, ugy hisszük, szól a becsületében sértett másik gyülekezet is. Mi ily felvilágosítást adunk a protest. közönség előtt, s védelmünkre ugy hiszszük ez is elég leend : tárva kasszánk, gyülekezeti levéltárunk, tárvák régi s ujabb jegyzőkönyveink, melyek nyomán lélekismeretesen mondjuk, s hiteles bizonyítványokkal indokolhatjuk állításunkat, s majd annak idején, az egyház látogatás alkalmával, — (melynek nálunk is gyakorlatba vehetését, az egység szempontjából az utóbbi ker. gyűlésen mi is elismertük s elfogadtuk), teljesen indokoljuk is, — hogy ha szenvedett is gyülekezetünk anyagi kárt, és nem valami ős korban, szenvedett a mult szomorú forradalmi időben , midőn iskoláink, templomunk, összes gyülekezeti épületeink katonai korházzá lőnek átalakítva, — s így, midőn ezeket ismét kézrekeríthettük, bizony-bizony kellett, hogy könyökig az erszénybe nyuljunk, hogy ezen épületeket, kellőleg rendbehozhassuk s használhatókká tegyük, — igy kárunk volt annyiban, mert megszaporodtak költségeink , — de nem állott-e hatalmunkban e megszaporodott költséget, mint meg is történt, magunkra kivetett, felemelt egyházi-adóval fedezni, s a tőkecsorbát kiegészíteni? — Tán azt hallotta, azt olvasta valahol M. D., hogy 1849. vagy 1850. táján az évi számadáskor, a számadó-gyűlésen akkori szerencsétlen pénztárnokunk 3—4 ezer váltó forint deficitben találtatott? De azt ugy-e M. D. nem, tudja, hogy nálunk szó legfölebb is csak egy évi deficitről lehet, mikor aztán mi, mint megtörtént az egy-i szer, azonnal nyakon csípjük, hivatalától fosztjuk meg a deficit csinálót s elégtételt keresünk, mint mégis találtuk, a nélkül, hogy talán még ma is pereskednénk, szépen lefoglaltattuk deficit-csinálónk házát, s most házunk van a pénz helyett, —• s M. I). tán azt sem tudja, hogy a házon, igaz veszteni is, de lehet ám nyerni is, mi nékünk alapos kilátásunk van ez utóbbira, nincs miért veszteségtől tartanunk. Mondom ezeket mind kimutathatjuk s igazolhatjuk egész világ előtt, — mint azt is , mire szükség nem volt, s minek autonomiánk tetemes sértése nélkül nem is lehetett volna megtörténnie, hogy alapítványaink kezelése körül, mint a rágalom mondá, ellenünk nyomozás, vizsgálat rendeltetett volna