Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-30 / 35. szám

ben meg tartott, hogy az igaz fundamentomon mind máig mozdulhatatlanul meg maradtam. Ditsekedem az én Istenemben azért, azzal, hogy még eddig ő Sz. Felsége, nem hagyot az tudománynak minden szelétől idestova hordoztatnom. Melly igaz fundamentumokhoz való álhatatos ragazkodásomat, látván azok , kik azoktol el akartanak szakasztani, félbe hagytak, pöröket; Igy az én alhatatosságom által gyalazatjokkal győzettettenek meg Istentől, azok akik vagy személyek méltóságával vagy tudományok nagyságával akartanak el ejeszteni tudományom mellül, s ez igaz értelme az én irasomnak. De hogy tellyességgel a földre tiporhasson Patay Uram tsufollyásával, vonsza ezt az én mondasomat, valami tudomány béli nagy böltsességemmel való ditsekedésemre, s tsuda melly igen meg tsegeresz ő Kegyelme, mint ha tsak ő Kegyelme volna az a ki tudna amazt. Quae doctissimus mortalium novit, minimum est eorum quae ignorat. Soha nem volt nintsis, az az ember aki efféle bölts tudományommal való hanyokodásomat, tőlem balotta volna, tudtam én is amazt. Laudet te os alienum et non tuum, s tudja az Isten, hogy még tsak ezt sem vadasztam soha. Ha ifjúi esztendőimben még valami serkenyősége lehetet volna elmémnek, efféle hanyakodástól magamat meg oltalmaztam, nagy dolog öreg ember lévén Patay Uram, hogy elhitette ezt felőlem most, mikor én is immár meg kezdettem korosodni, és amikor mind az idő , mind a sok btt, s mind ennek felötte testem színtelen fajdalmai és sok nyavalai (kikből való kifeitezésemet magam is eszembe vettem hogy halálomat érem) elmém erejét ha mi volt volnais el fogyadtak. így kellett volna Patai Uramnak gondolgodni. De ám menyen el ő Kegyelme vele ; Ha mi ditséretett az én meg tsuf'olásombol mért tartsa bár ragadománynak. Nyilván látom hogy ha az én igaz egygyüséggel eitet mondasomat, el nem fordította volna, az én értelmemtől, ez erant nem talált volna engem meg tsufolásra való alkalmatosságot. Én azzal az én alhatatosságommal, kivel az én Uramban Istenemben ditsekedtem, a Btii predieatornak irt választételemben, nem azégyenlek ez utánis hála adassa! ditsekednem, és kérnem, az én Istenemet, hogy életem fogytáig ebben a tudománybéli tisztaságban tartson meg ő Sz, Fölsége. Mert kivanok az ő Szent szine eleiben, e tudományban állanom. Tsufoljon és nevessen; a kinek kedve vagyon hozza. Hiszem bizony hogy az aki elkezdette bennem a jó munkát véghez is viszi, mind la Jesus Krisztus napjaig Phil. 1. p. 6. Hanem ha nyomorult töredetségemet több galibajahoz, járulna most ez is hogy a kasza törő tőketői félyteinben tudományom tisztasága mellölel állanék. Probalja aki el futamtathat mellőle, és ha véghez viszi, akkor ditsekedjék. Ezen meg tsufoltatásomnak alkalmatosságából mondja azt ö Kegyelme , hogy ki vontom kardomat és duplicata pro testatione,offeral ő Kegyelme valami beszélgetésre rendeltetett, generális Synodust, ahol ő Kegyelme választ akar nékem tenni. Az illendő képpen való Synodustén meg nem íutom, abban az én tudományomról vallást tenni, ha valakinek épöletire látom fordulandónak, bizony nem szigyenlem. Engem is illet amaz Apostol mondásai. P. 3. p. 15. Estote paráti ad respondendum cuilibet quaerenti rationem fidei vestrae. De tudom az mint az valaszt kezdette tenni Patay Uram, hogy amaz mondása szóljunk Atyafiságos szeretettel, másra fordulott, a hol félelem nélkül fellyebb valóknak méltósága meg nem tartoztatván, mind Actor s mind Judex egy ember leszen. Én nékem ugy tettzik, hogy Kegyelmedis szokot Superintendens Uram minden esztendőben generális és libera Synodust eonvocalni, nem titkon hanem nyilván, ha kinek mi beszélgetése vagyon, még talál ott, mind engemet mind más Atyafiait, hozza oda a barátom a kasza törő tőket, vallást kell tennünk a mi reménységünk okarol. Vaj bizony miis olvastok azért valaha, mind ennyi tudatlanságunkbanis, azt amit mond az Istennek fia. Quieunque negaverit me coram hominibus, negabo et ego illum coram patre meo eoelesti, s ottan erre mi is bár ingeminaljuk a pro testatiot. Nem esmerem meg most az alatt a kételenség alatt magamat, hogy vagy én, vagy mas mi Atyamfia kénysze ríttettessék az ő Kegyelme Synodussa eleibe, ad reddendam rationem faetorum menni. Kardomat pedig, higye el bár Patay Uram bogy ki vontam, nem most előszer, hanem még ez előtt husz esz tendővel; attól fogva el sem tettem, hanem vetézkedtem, az Urnák hadába, és az Ördög, világ, és sok tévelygések ellen; az én vékon értekem szerént. Szándékom bizony az, hogy még erőm, és alkalmatosságom el nem fogy, ezután is azt tselekedjem.Laudabo Dominum in vita mea psallam Deo meo quam diu fuero PsaJ. 145, p. 1. Volnának még többek is, kikre érbatnék Patay Uram Írásában; de ollyak, kikkel Kegyelmed jó óráit mulatatni nem kívánom. Még egy periódust nem hagyok el, hanem,arra is meg felelvén el végezem, Kegyelmed előtt való mentséget. Azt irja ö Kegyelme. A Büi praedikátor, nem tud annyit az akasztalaszhoz, mint ö Kegyelme, értvén engej met Zvonarits Mihályt. Micsoda akasztalás légyen ez gondolkodtam felöle mert látom hogy gyölölséges haragból gyalazatomra emlegeti ezt az akasztalást. Ha azért az akasztalást verbotenus érti, a bizott Uram: nem tudom a Büi praedikátor mennyire mehet annak értelmében, mert attól én semmit nem értettem erről. Magam felől nyilván tudom, hogy soha az akasztalásért, apród esztendőt nem töltettem, sem akasztalassal kenyeret nem keresem. En abban Patay Uramnak semmit nem szolgaihatok. Ha valamennyit értig a Büi praedikátor hozza oda tartson ő Kegyelme, és akasztaltasson azzal. Ha annak értelme sem elég, gondolkodjék felőle talán közelebbis talál akasztalot magahoz. Ha pedig nemzetségem alatsonságát akarta meg gyegyzeni, ez akasztalásának igéjével azzal meg nem bántót. Tudva vagyon, sok jámbornál az én nemzetségem jámborsága. Istentől rendeltetett igaz kézi munkájával való élete keresése, abban ő Sz. Fölsége áldása, kinek meg mostis jelei vágynák, és emlékezeti, noha több buszon nyoltz esztendejénél, hogy az én Atyám el nyugot az Úrban. Hogy pedig nemzetségemben alatson állapotú emberek voltanak, nékem az materiám, hogy ditsőitsem hála adással Istenemet, ki az alázatosságomban meg emlékezvén rólam tett ő Sz. Fölsége maga szolgájává, és az ő Isteni titkainak sáfárojá, nem is ártót nemzetségem alatsonsága nékem az éu hivatalomban még eddig semis, valahol laktam, és valahol szolgaítam, tudom mindenütt olly tisztességes emlékezetett hagytam utánnam, bogy ez utánnis, ha szükségek lenne szolgálatomra meg nem unatatnam tölek, mert nem volt köztök, az én munkamis hasztalan az Úrban. Mennyibe ment pedig Patay Ura mis nemzetsége nagyságában maga tudja, én bizony tsak hírrel sem halottam. De hihető hogy nem volt minden nemzetsége { Superintendens. ítélje Kegyelmed Superintendens Uram, ha el ne mondanák e ezekis amazt. Nonne hic est fabrifilius? Math. I 13. p. 55. avagy mint Sz. Mark. írja: Nonne hic est faber j filius Mariae etc. Et scandalisabantur in eo Mark. 6. p. 3. Boldog Isten, nagy dolog, hogy ez a világ mindenkor tsak a magficomra tartja száját. Mért nem gondolkodot inkább arról Patay Uram hogy ugyan ez szokássa Istennek, hogy az ő ditsőségét a kisdedeknek szájok által vigye véghez , avagy amásról. Quae stulta sunt mundi, eligit Deus, ut confundat sapicntes. Et infirma mundi elegit Deus, ut confundat fortia, et ignobilia mundi, et contemtibilia elegit Deus, et ea quae non sunt, ut ea quae sunt destrueret. Ut ne glorietur omnis caro in conspectu eius 1. Cor. 1. p. 27. et sequ. Ut quemadmodum seriptum est, qui gloriatur, in domiuo glorietur. Ha erről gondolkodott volna, és meg tsufolásomrol, maga valaszt talált volna magának. A kivel legyen vége, az én J Kegyelmed előt való mentségemnek, ha az ellenkező felek