Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-23 / 34. szám

pünkösti csodatörténet szent emiékezetének hálás megújítására legyen fordítva. Ugyanazért, hogy e napnak uj testamentomi teljes jelentőségét, a pünkösti csodatörténet egész nagyszerűségét felfogni tanuljuk, tegyük ez órában, ünneplő gyülekezet! keresztyéni vizsgálódásunk tárgyává azon fontos kérdést : mi volt az a pünkösti Lélek, mely egy ily napon a tanítványokra kitöltetett f De hogy e kérdést, e mai ünnep legfontosabb kérdését, magunknak megfejthessük, a felolvasott szent lecke s általában a pünkösti csodatörténet vezérfonala nyomán tárgyunkat három oldalról kell megvilágosítanunk, — elsőben azon kérdésre felelvén meg: mily alakban töltetett ki a pünkösti Lélek a tanítványokra t továbbá azt adván elő: miként nyilatkozott e pünkösti Lélek legelsőben a tanítványokból ? s végül azt mutatván ki: miben áll e pünkösti Léleknek valóságos lényege, állandó ereje ? Fűzzetek ma szárnyat, ünneplő gyülekezet! gondolataitoknak, s rázzátok le arról ez órában mindazt, a mi csak földi, testi, érzéki, bogy így kitűzött tárgyunk vizsgálása közben felemelkedhessetek lélekben azon világba, honnan e napon a kegyelmi ajándékoknak teljes mértéke leszállott a tanítványokra, s a honnan várjuk és kérjük mi is a lelki kegyelemnek reánk kitöltetését. Te pedig Szentlélek Ur Isten! ki e napon magadat megdicsőítetted a halandó emberben , löveld keblünkbe is njjászülő s megszentelő erődnek mennyei szikráit, hogy legyünk mindnyájan ama te élő templomaid, melyekben az igének ereje mindenkor s ez órában is foganatosan munkálkodjék !« A kidolgozást illetőleg nem lehet újból ki nem emelnem— mi e beszédnek főelőnye, hogy szerző a felvett igét alaposan fejtegeti és úgy tárgyalja, hogy annak ős eredeti tiszta értelme egész teljességében kiviláglik , és a bibliai tanítás mint Isten, oly öröklő szózata tüntetik fel, mely az azt bevevő hívekben üdvvéleménynyé magasul a jelenben. így s csak így lesz az ige üdveszközlő hatalommá, s ez az igehirdetés feladata áldása. 15. A nem igaz penitencia. Kulifay Zsigmond kunhegyesi reform, lelkésztől. Alapige: Jer. 3. 10. „Nem tiszta szive szerint tére meg én hozzám a hitetlen Juda, hanem képmutatással, azt mondja az Ur!" Egyöntetű, tárgyát csendes folyamatban kimerítő, gyakorlati életbölcsességbcn gazdag és tiszta keresztyén szellemtől átlengett müy

melyet nemcsak olvasásra, hanem tanulmányozásra ajánlunk. Decies repetita piacebit. A mi a nyelvezetet illeti, ez egyszerű, fris, erőteljes, érthető és még is nemes, egy szóval mindazon tulajdonokkal bír, melyek az egyházi szónoklathoz kívántatnak. Emeli előadása hatását az, hogy sehol nem áradoz, hanem szaggatottnak mondható rövid tételekben mozog, különösen pedig szeret kérdőmondatokkal élni, mi a dictiónak különös fris életszint kölcsönöz és módjával alkalmazva arra való, hogy a gondolatokat a hallgató szivébe erősen bevésse. Az egészet kellene ideiktatnom, ha e gyönyörű munkáról kellő fogalmat akarnék adni. A ki tehát azt közelebbről ismerni akarja —• s bizony megérdemli — csak vegye meg mielébb a jeles gyűjteményt. 16. Az Istenember jellemvonásai, Nagypénteki beszéd Tóth József,\ kecskeméti theol. intézet tanárától. Alapige: Márk. 15, 25—39. „Vala pedig három órakor, mikor megfeszíték ötet. És az ő kárhoztatásának oka stb." Az Istenember imádásra hódító jellemrajzát ecsetelni, összeszedni a sz. írásban csak alkalmilag ejtett vonásokat, melyek e magasztosan szép képet alkották, s amaz egyes vonásokat, a mennyire adatott embernek azokat felfogni, utánzandó példákul szem elibe állitani, oly feladat, melylyel megmérkőzni csak akarni is dicsérendő, annál dicsé-I retesb, ha sikerült a feladatot némileg megoldani is. E dicséret nagy mértékben illeti Tóth József urat, ki az Istenember jellemét alkotó vonásokat ügyes kézzel keretbe foglalta, és vallásos ihlettel, vallásos érzelmeket költve ecsetelte. Szerző,az Istenember jelleméből következő öt vonást emel ki: 1) Állhatatosság'a szeretetben. 2) Bocsánatkészség a sérelemben. 3) Önfeláldozás az igazságért. 4) Hit és reménység az igazság végdiadala iránt. 5) Megnyugvás Isten akaratán. Mutatványul álljon itt az első jellemvonás kidolgozásából egy töredék : „Szemei előtt magas fenségben, az emberiség megváltása lebegett nagy és dicső célul. E nagy célban élt egészen, e nagy cél volt szivének dobbanása, ! lelkének gondolata, lélekzete. Az emberiség szellemi életének felszabadítása uralkodott egész lénye felett még akkor is, mikor saját maga veszélyben forgott. Az olajfák hegyén, halálának előestéjén — ámbár maga a halál félelmeivel a végső harcot vívá — fő gondját tanítványaira fordítá: viggázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. (Mát. XXVI. 41.) íme szemközt a halállal, elfelejtve önmagát, azok lelkének megtartásáról gondoskodott, hogy elmondhassa : mikor a világon volnék, megtartottam őket a te nevedben. A kiket nekem adtál megőriztem, és egy is azok közül el nem veszett. (Ján. XVII. 12.) Mikor a Golgotán homloka a tövis korona alatt vérrel verejtékezett, — kezeiből, lábaiból és oldalából a vér patakzott, s ajkain az utolsó lehellet bontakozott ki isteni kebléből: akkor sem önmagával foglalkozott, tekintete a népen, tanítványain és anyján nyugodott. A halál percében is lelke mással, elhagyott anyjának jövendőjével foglalkozott: asszony! im hol a te fiad (Ján. XIX. 26.) Jánosra tekintvén, ez lesz űad én helyettem, ez fog szeretni, ápolni én helyettem; — Ifjú! imhol a te anyád (Ján. XIX. 27.) ápold, szeresd, miként én ápoltam, miként én szerettem volna. Mint a felhő a föld gözköréből kiemelkedve a napsugárban fényképpé alakul: ugy veszti el földi pályája végén az idvezitő emberiségét, megistenülvén, megdicsőülvén a szeretet napsugáraiban. E dicsfénytől, e mennyei sugártól köriilövezetten, az ég és föld között függni látván öt, nyílnak meg a pogány százados ajkai eme szavakra : bizony ez ember Istennek fia vala." 18. A mezei élet előmosdííja a kegyességet. Dobos János, ceglédi reform, lelkésztől. Alapige: 1. Mózs. 24, 63. Kiment vala Izsák, hogy imádkoznék a mezőn. A közönségnek, mely az irodalom ezen terén már rég nem találkozott szerzővel, azonban ismervén ritka tehetségét és csillogó elméjét várva várta isméti megszólalását, csak azt mondom, hogy Dobos e műben tökéletesen elemében találta magát. — A mezei élet áldását tán senki sem képesebb jobban érezni, s érzelmeit tán senki eredetibb, magyarosabb nyelvvel kifejezni nem birná, mint Dobos, ki mint második Rousseau a civilisatio magaslatain csak azért barangol, hogy annak az u. n. természeti állapothoz képest való alábbvalóságát kifürkészsze, s a hegycsúcsok metsző levegőjéből vissza visszakívánkozván ama primitív állapotokba, melyek az ö költői prismáján keresztül fényes szinvegyületben jelenkeznek, a természetet mindenek felett kiemelje és dicsőítse. Csakugyan a mezei élet dicsőítésére irányzott e beszéd is, akár alakja eredetiségét, akár a gondolatok sajátszerű voltát, akár a fényes dictiót tekintjük mindenesetre a kitűnő elmeművek közé tartozik. Csak az kár, hogy néhol a költöi fény miatt az isten igéje hirdej tőjét nem láthatni, és fájdalom, hogy ismeretes elménekedését s kizárólagos irányát szerző a szentség zsámolya előtt sem birja levetkőztetni. Ilyennek tartom pl., midőn a beszéd vége felé így nyilatkozik: „Magok azok, kiket polgári helyzetök arra büntetett, hogy mezőn , falun soha ne lakjanak, gyakran kijőnek hozzátok tisztább levegőt szívni; látjuk őket a tavaszi szép napokban seregestől kiköltözni a dohos falak közül, hova hónapok óta zárva valá j nak: látjuk őket mezeinken vetéseink között járni ós don-