Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-23 / 34. szám

fám, mint a cifra bogarakat És váljon miért $ Azért, hogy e templomban Istent imádjanak, vagy hogy azt megfertőztessék, azért-e, hogy mint Izsák imádkozzanak a mezőn, vagy azért, hogy polgáriasodáguk és fényűzésük mérgével (!!) a még tisztán maradt helyeket is bekeverjék, és a mezők lakóinak boldog egyszerűségét elűzzék ? Csak maradjatok a mi vérünkön épült festett falaitok között, elég kárt okoztok, ha soha hozzánk közel nem jőnétek is. Úgyis elvittétek ifjainknak, szüzeinknek virágát, De tiszta szép léiek tündöklik ismét e megszólítás folytatásából, midőn a mezei lakosokhoz fordulva így szól : „Hanem ti, ti! kik itt a mezőn körül vagytok véve Istennek csudáitól, ha még ti is csak káromlásra mentek a mezőbe, vagy annál még nemtelenebb célokra; amazoknál inkább szánakozást érdemletek. Ama félbaromhoz hasonló ember, ki ott ballag ekéje és ökre után, és a felkelő nap sugárai előtt szemeit a földre szegezi, ki a helyett, hogy az esthajnal aranyos szőnyegeit nézné, melyeket a távolban kékellő hegyek ormaira teritget, azt lesi, hogy mit hoz hálójába a szerencse és az éj sötété; ki a helyett, hogy az ég és föld kiáltó szavára hallgatna, melylyel teremtőjét magasztalja; azt minden második szavában megkáromolja; — halljátok! Izsák pásztor ember volt, és imádkozni járt a mezőre ; hát ti megmernétek-e mondani, miért jártok oda? Bárcsak a jámborság és vallásosság egyszerűsége, melyről a művelt városi ember úgyis azt mondja, hogy az csak szegény embernek való, bárcsak már hozzánk menekülne és velünk laknék egy fedél alatt; bárcsak jőne minket megvigasztalni amaz iszonyú erkölcsi és anyagi rombolások után, melyeknek földünk annyi századok óta színhelye; bárcsak jőne helyreállítói viszont az emberi természetnek annyiszor megtépett és megtapodott méltóságát! Hol is van tiszteletre és szeretetre méltóbb lény ezen a földön ama mezei embernél, ki természeti hivatásának eleget téve, Istenével ily szorosan egyesülve: az Isten közellétének jelenségét ily elevenen érezni tudja? Ki lehetne más pap a természet nagy templomában, — mint aföldmívelő A gyönyörű beszéd végén szerző, mintha megsokallta volna a hosszas komolyságot egyszerre neki ereszti a gyeplőt és azon erő3 hitében, hogy a mi nem tős-gyökeres magyar, nem is lehet sem jó, sem szép, azt a megjegyzést teszi; „E prédikációt ama híres,üres, gép kőszénszagu angol prédikáció ellenébe irtam, melyen az angol királyné oly édesen aludt a templomban, hogy azt mint altatót nálunk is kinyomatták." Valamely német iró Voltaireröl mondja , hogy az antithesiseket egész a badarságig űzi. Nem tehetek róla, bogy e Voltaire ellen táu nem érdemetlenül ejtett megrovás a fentebbi jegyzet olvasása alkalmával is eszembe ötlött. Ha Caird beszédében a hibákat kellene kimutatnom, legnagyobbnak kellene mondanom a túlterheltséget, azt hogy eszmékbendúskálkodik sannyit zsúfolt amaz egy beszédbe,a mennyiből tiz, még mindig tartalmas beszédet lehetett volna kiállítani. S e beszédet mondja D. üresnek, csakhogy utána azt az élcet csinálhassa, hogy az angol királyné azon édesen aludt, s hogy azt mmt altatót nálunk is kinyomatták. Ily igaztalan jegyzet tételéhez, sok éle kívántatik, az igaz, de egyéb nem is, pedig mi Dobosnál az élcen kivül még sok más becsülni való tulajdont ismerünk és megvámók, hogy midőn komoly dolgokról ir, inkább komolyabb tehetségeit működtetné, és ne követné a vele sokban lelkirokon Heine hamis tanácsát: Je wichtiger ein Gegenstand ist, desto lustiger muss man ihn behandeln. De legyen elég. Csak ráolvasom meg szerzőre, a mit ö az 1845-iki „Prot. Egyh. s Isk." lapban Török Pál szerkesztette egyházi beszédekről irt hires bírálatában Quintiliánból (Inst. 6, 3.) ön magára idézett; Quapropter ne dices quidem salse quoties poteris ; et dictum potius aliquando perdes,, quam minues auctori tatéra. Nagyon sajnálom, hogy miután már eddig is dolgozatom kelletinél hosszabbra terjedt, több jeles munkát, mint pl. Huth asszony, Kelemen Gergely, nyugalomra lépett tanárnak aratási homiliáját nem ismertethettem; ugy szinten a tárcába szorult több kitűnő alkalmi dolgozatot Baksaytól taglalás alá nem vehettem. Ámde a fejtegetett darabok után Ítélve is látható, hogy e gyűjtemény lelkipásztoraink pártolását nagy mórtékben megérdemli, és miután az, mit én egyik vagy másik beszéden hibáztattam, sokak előtt tán épen ajánlatul szol gál, kétségkívül pártoltatni is fog, annyival inkább, ha még azt is megsúgom, hogy a dolgozatok nagyobb részt formára I és terjedelemre nézve olyanok, hogy minden változtatás i nélkül elmondhatók. Berekesztésül csak még egyet. Szónokaink legtöbbjei tisztán erkölcsi gondolatok körében mozognak és egyedüli feladatoknak tartják az erkölcsi javítást. Ez magában véve, igen helyes. Ámde, a morál elhibázza végkép hatását, ha oly elvekből nincs merítve, melyek az egész ember újjászületésére irányozvák; mig ellenkezőleg amaz elvek meggyökereztetése mellett a hallgató a tiszta erkölcsöt mintegy ráadásul nyeri, vagy inkább — a mint lenni kell — az isteni kegyelem segítségével maga magából fejtegeti ki. S ime ezen elvszerűségben, ha lehet igy szólnom, áll az én orthodoxiám, mely egyformán távol van a holt betű imádástól, mint a minden positiv tartalékot magától elrúgott spiritualismustól, és itt egyenesen kimondom, hogy mindég több súlyt helyezek a hü lelkipásztorságra, az eltévelyedett után járó szeretetre, az isten igéjének tiszta hirdetésére, mint minden merev dogmatismusra. Csak azt akartam egész ismertetésemben kitüntetni, hogy egyházi szónoktól még több is kívántatik, mint az, hogy a hatás közönséges eszközei szabad rendelkezésére állván, egy pár okos gondolatot ügyesen csinos beszéddé alkotni és helyesen elmondani tudjon, hanem szükséges, hogy az irás éjjel nappali tanulmányozása által maga megujulván, az abban lakozó szellem részére a sziveket rabul vinni, a lelkeket meghódítani birja , szükséges, hogy az irás magasztos volta által a hitszónok is magasztos gondolkodásra lelkesüljön, maga egész személyisége is felemelkedjék, és ama magaslatokon foglaljon állást, hová az egyéni szenvedélyek, a kort magával ragadó gyarlóságok el nem hatnak, és honnan mint a hasadó hajnal idején mind nagyobb-nagyobb kört lát maga előtt megvilágosodni, és a nap jóltevő sugarai mindent uj életre költenek. Egy olyan igehirdetőről mondja aztán Chrysostomus (ad pop. Antioch. hom. 1, 12.) uQxei sí? av&Qoonog grjlo) m Tzvocophog olóxXrjQOV diod-Qoauaofruidrhiov, Szent buzgalomtól át'hevitett egyetlen férfi elégséges arra, hogy e^ész nemzetet megjavítson. Ilyen prédikátorokat adjon nekünk a kegyelem Ura. Dr. B. M. -BELFÖLD. A „Prot. Egyh, s Isk. lap"-ban olvasható, t. Bajcsányi úrhoz intézett levelemre várva vártam a választ. Végre, hosszabb várakozás után, egy válasz helyett kettő is érkezett. A másodikat, megvallom, nehéz volt kiadnom, de mivel alkalmat óhajtók szolgáltatni a vádlott gyülekezeteknek arra, hogy magukat védelmezhessék, másfelöl pedig a beküldő részéről megnyugtatva vagyok, a felelet terhének általa elvállalására nézve nem kételkedtem az Ügy érdekében azt is közzéteni. Következzenek tehát először a győri és sopronyi levelek, aztán pedig Magyari Dánielnek a szerkesztőséghez beküldött tudósítása. Székács József,