Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-23 / 34. szám

nak. Ebben leend, szükség esetében, a mesterlegény-egylet I gyülhelye, mely iránt az e. tanács, jul. 3-án tartatott gyű­lésében, a körülményekhez képest előlegesen intézkedett. e) Az elemi főiskola, középtanoda s vasárnapi iskola jelen évi october kezdetével egyszersmind megnyittatnak. f) Az igazgatást ezen tanintézetek felett, az isk. bi­zottmány közbejöttével, az egyháztanács gyakorolja, kü­lönösebben a középtauoda feletti ügyelés a. f. superinten­dentiát illeti. g) A közvetlen igazgatást a középtanodában és elemi főiskolában Gönczy Pál ur vezetendi, a ki szakértőségét, ernyedetlen munkásaágát, képesség- és ügyességét a haza előtt minden kételyen felül igazolta, mely ismeretes erényei f méltán bizalmat táplálnak személyéhez a szülék s növen- ! dékek szivében, s a ki az egyház szent ügye iránti lelke- j sültsége s az ifjúság iránti szereteténél fogva magán finö­veldéje személyzetével, tanárai s növendékeivel a pesti ref. i egyház középtanodájába átkebelezetten, a dicső vállalat sikerét lehetségessé tette. Gönczy Pál ur azonban , bár a magánintézeti tanítást közoktatásira alakította át, nem szű­nik meg továbbra is növelő házat tartani, melybe vidéki szülék gyermekeit felfogadja, s a nevelés mindazon ágában, miket a köziskola meg nem adhat, ezentúl is buzgón fogja vezérleni. Magán finöveldéje tehát annyiban alakul át, hogy növendékei, vele, mint a középtanoda igazgatójával, együtt jönek át a pesti paplakban levő középtanoda termeibe köz­oktatási leckékre, — mi annyival kedvezőbben eshetik meg, hogy növelö-intézete részére szállást a paplak szom­szédságában fogadott, a paplakkal csaknem átellenben. E módosítás kedvező a szülékre nézve is annyiban, hogy Gönczy ur finöveldéjében ezentúl nem kelletvén a tanítók díjazására számított pénzilletéket fizetni: csekélyebb va­gyonú szülék is képesek leendnek növelőintézetébe adni fiaikat, s annálfogva ezeket legbiztosb helyre szállásolni, legűgyesb vezérkezekre bízni. h) A középtanoda szerkezetét s tantervét illetőleg, me­lyekkel a f. t. superintendentia, ismét a pesti ref. egyház részéről kinevezett vegyes isk. bizottmány már foglalko­zott, annyit mondhatok előre, hogy az a nevezett két erköl­csi testület befolyásával fog megállapíttatni, — hogy abban az egyház elvei s érdekei valóban képviselve lesznek, az egyházi szellem és irány megtartatnak,—hogy méltó tekin tet leend a m. kormány tantervére s egy is azon tantárgyak közül ki nem marad, melyeket a m. kormány kijelölt gym­násiumi tantervében, — hogy mind a mellett a reáliákra épen oly gond és szorgalom fog fordíttatni mint a reálisko­lákban,—hogy a komoly tanulmányok mellett ideje korán mód és alkalom nyujtatik a növendékeknek magukat a szépirás- és rajzban, zene- és éneklésben, a gymnásiumi kö­telezett latin, görög s német nyelveken kivül, a francia és angolban gyakorolni s tökéletesíteni, — hogy a tanterv, va­lamint a m. kormány elé fölterjesztetik, a nagy közönség számára is közzé fog tétetni. Ezen intézkedéseket tette a közelebb lefolyt félévben, s ezeket készül tenni jövőben a pesti ref. egyház. Adja a kegyelem Istene áldását a szent munkásságra, mely által a fővárosba évenként egybeseregleni szokott mindenrendü reí. ifjak java és üdve, értelmi s erkölcsi képzése s meg­óvása céloztatik ! Ugy vélem, a pesti ref. egyház ereje felett mert kezdeményezni az iskolaügy gyarapítására nézve, az egyetemes magyarhoni ref. egyház érdekében : de részem­ről nyugodt vagyok, bízva a jó Isten segedelmében, a ki az önzéstelen jócselekedetet megáldja s megsegíti, — s azon hiedelemben, miszerint hitsorsosink hazaszerte megiameren­dik, hogy az összes honból a fővárosban egybegyűl helv. hitv^ifjuság szellemi s erkölcsi képzéseért áldozni — még pedig ereje felett áldozni — nem egyedül a pesti ref. egy­ház maroknyi népének tiszte és hivatása. Pest, aug. 18-án, 1859. Török Pál. -KÖNYVISMERTETÉS. Különféle papi dolgozatok. (Vége). Oly hosszura terjedt eddigelé ismertetésem, hogy ideje már elvalahára végezni. —- Mellőzve tehát az eredeti­ben elismert jelességü Colani és Ahlfeld beszédeinek bővebb taglalását, a mi azoknak fordítását illeti, csak azt mondom , hogy ha a gondolatok menetén , a monda tok fordulatán, azoknak idegen voltát meg nem érzed, a nyelvezetről Ítélve bizonyára tös gyökeres magyar­nak mondanád. Egyébiránt kétséget nem szenved, hogy midőn ilyen prédikációknak egyházi irodalmunkba való átültetése eszmekörünket lényegesen tágítja, azoknak termékenyítő hatása az uj eszmék közlésén túl is terjed, a mennyiben uj formákkal is ismertetnek. S habár sem Colani értekező modorát, sem Ahlfeld örökös allegorizálá­sát feltétlenül nem helyeselhetjük, de okkal móddal mind a kettő változatosság kedveért néha alkalmazható. Általában tökéletesen igazat adok szerkesztő urnák, midőn Colani beszéde végén így nyilatkozik: „Midőn e be­szédet közöljük, szükségesnek találjuk megjegyezni, hogy ez nem azért foglal e gyűjteményben helyet, mintha vagy minden benne mondottakat feltétlenül helyeselnénk, vagy általában nálunk, egyházi gyülekezeteinkben felmondásra volna szánva. Közöljük egyszerűen azért: mivel kimért és számtalanszor elmondott beszédeink közé egy kis nj ko­vászt dobni nem felesleges, s megérdemli a fáradságot, hogy a szomszédba is elmenjünk érette. E beszéd gondolkodási anyagul van most az illetők elébe adva; nem a hallgatók, hanem magunk tanulhatunk, épülhetünk helőle ; a nem két­kedünk, hogy az uj hang viszhangot is fog ébreszteni, ott a hol kell s lehet." Az eredeti beszédek közül még csak egynéhányat I akarok szemügyre venni. 14. A pünkösti lélek. Filó Lajos, pesti theologiai intézet r. tanárától. Alapige: Csel. 2, 1—4. Mikor pedig a pünköst napja eljött volna stb. Határozottan formulázott thema, helyes felosztás, magából a sz. Írásból merített mélyebb valláanézetek a ki­vitelben, e mellett kerülése minden henye fejtegetésnek és célra nem vezető ömledezéseknek, — ezek elvitázhatlan előnyei e jól dolgozott, szabályszerű műnek, és ha szerző kicsit több pünkösti lelket, nagyobb melegséget önt a dic­tióba, minden tekintetben utánzandó munkává válik. — A mint most előttünk vau, azt a benyomást teszi, mintha szerző nagy segédeszközeit, melyekkel rendelkezhetik, célra és eredményre felhasználni nem akarná, vagy nem birná. E kifogás nem illeti a minden tekintetben gyönyörű bevezetést, melyet Ízelítőül ide iktatok: „Pünköstöt ünneplő keresztyén gyülekezet! Egy magasztos, lelket felemelő csodatörténet szent emléke újul meg ma a keresztyén világ­ban, — egy magasztos, lelket felemelő csodatörténet emlé­kezetére szenteli a keresztyén világ a szenteljük mi is, e mai dicső hála- és örömünnepet. Azon mennyei kegyelemigéret, melyet az üdvözítö Jézus halála előtti búcsúbeszédében (Ján. XVI. 7.) s menny­bemenete előtti utolsó szavaiban (Csel. I. 8.) csüggeteg tanítványainak megvigasztalására nyújtott, s melyhez a keresztyén vallás egész jövőjének reménye volt köttetve, az első keresztyén pünköstkor a legmagasztosabb uj testa­menlomi értelemben beteljesedett. Ama megígért vigasztaló, a szentlélek erejének teljességében ezen napon a tanítvá­nyokra kitöltetett. Dicső munkája a kegyelem országának 1 legyen e nap emlékezetednek szentelve; lelkünk minden gondolatával, , szivünk minden érzelmével, ma e dicső kegyelmi munka, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom