Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-09 / 32. szám

meghosszabbíttatok , van-e valami különbség korra nézve ? Árthat-e akármily hatalom becsületes embernek? Vagy hiába vesztegeti fenyegetéseit az erénynyel szemben a sors ? S elég-e mindég csak dicsérendőt akarni, mert siker által soha sem emeltetik magasabbra a mi tisztességes ? — Tudjuk mindazt, és mélyebben nem gyökerezteti meg bennünk Ammon sem. Mindnyájan a fenségesektől függünk, s bár hallgasson a templom, nem cselekszünk semmit Isten akaratán kivül. Nincs szükség tovább az istenség szavára, miután a teremtő minden élőnek születésétől fogva egyszer mindenkorra megmondta, a mit tudnia szabad. Avagy e terméketlen homokot választotta volna, hogy némely keveseknek hirdesse, és fövenybe temesse az igazat ? Más-e az Istenség lakhelye, mint föld, tenger, levegőég és a menny és az erény? Mit kérdenénk a fenségesektől többet ? A mit látsz, a merre fordulsz, mind Jupiter. — A jóslatok csak a kétkedőknek valók, kik a sors minden változatánál ingadoznak és nem tudnak hová lenni. ..." — Kell-e fenségesebb morál ennél ? s lehet-e azt mondani, hogy nem elég világosan tanítja, miszerint „az erényt és igazságot még önfeláldozásunkkal is védelmezni, s a bűnt még haszna mellett is távoztatni kell ?u

Még a spiritualisticus aljazat sem hibázik, mert itt az erény az Istenre való viszonylásból származtatik, és nem holmi eudaemonisticus tekintetekből (fortuna perdit opposita virtute minas és nil facimus non sponte Dei), — Azonban kell-e többet mondanom e felséges morál gyakorlati tehetetlenségére, minthogy, a ki hirdette, Nero alatt végeztetett ki? Igen is, e morál elégséges volt arra, hogy az embernek magas életcélját kimutassa, de nem bírt erőt adni neki, hogy feléje törjön, így lettek 'éyovxtg fióocpoocrív avae^eíag, r^v ővvafiiv avxrjg r}Qvov(ihoi az istenféleleninek képét mutatók, de annak erejét megtagadók. Ezeknek ellenében tó evayyéhov rov %QIGTOV ővva^iig ftsov tcrzív slg (rcotrjQÍav navrl zcp matevovti. A Krisztus evangyélioma Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Ez a ővvaiiig -d-sov a bibliának kegyajándéki, kegyelemeszközi oldala, melynélfogva az „propter mysticam verbi cum spiritu sancto unionem" (a mint Hollaz mondja), nemcsak természetes logicai, rhetoricai, hanem természetfeletti, lelket megható, szívet megnyerő, hitre és megtérésre vezető erővel is bír, és ez az mi a bibliát specifice jellemzi, nem a benne tanított morál, melynek minden tételét a thalmudban is találhatni, a mint azt Schöttgen „Horae hebraicaeu

című munkájában bőven kimutatta. Egy görög egyházi atya valahol ezt mondja : az ó-szövetségben bírjuk az Istent érettünk, az evangyéliomban velünk, a levelekben bennünk,—Ezt az Istent érettünk, velünk és bennünk kellett volna szerzőnek a bibliában felmutatnia és evvel megvetette volna a kellő alapot annak lényege szerinti méltánylására, s az ember nem jő kísértetbe összezavarni a világnézeteket; mert akkor kitűnik, hogy a bibliában az Isten minden, és az ember bár Isten akarata „kevéssel csekélyebbé tette az angyaloknál" (Zsolt. 8, 6), magára hagyatva semmi: míg ellenben a pogány-világban a mi legszebb, a mi az életnek a legnagyobb becsét adja, az, hogy az ember önereje nagyobb legyen mindennél, a mi reá kívülről hat, a miért is, míg a pogány világban az erény (virtus-vis erőből) a morál sarkpontja, addig a biblia e szót nem is ismeri. Reméllem, nem veendi rosz néven sem szerző, sem a közönség, hogy kissé tovább időztünk e dolgok fejtegetésénél, mint tán bírálatokban szokásos. Szerintem csak ily alkalmi eszmecsere utján jutandunk oda, hogy a szent hitünk igazságai feletti komolyabb gondolkodást, a biblia tudományos tanulmányozását közönségessé tegyük és a dogmatikai és bölcseimi alapnézeteket az iskolából az életbe vigyük át. (Vége követk.) ^fWVfllí^S^ffk'Wi BELFÖLD. A külsősomogyi helv. hitv. egyházmegye gyűlése. Tartatott Tengődön f. évi jun. 27 és 28-án. Mellőzve a mai napokban szokásos formalitások közt i megnyittatni szokott közgyűléseink hosszadalmas előzmé: nyeinek körülményes leírását — mely szinte országfejedelmi biztos, és kettős elnöklet alatt, előre bocsátott Isten lelke segítséglilhivásával kezdelett meg — áttérek tüzetesen és egyenesen az itt felmerült ügyek tárgysorozatára, és az ezekben hozott határozatok ismertetésére : mint a melyek tehetik épen — nézetem szerint — közérdekűvé, s az összes protestáns egyház előtt felmutathatóvá ennek eljárását. Jól esik lelkemnek, hogy egyházmegyénket -»- mely 1848. előtt mindig a józan haladás lobogója alatt küzdött, ha nem épen az első, de nem is az utósó sorban—sok vajúdása és figefa-levelekkel takarandó sérvei után — egyszer már mint magát teljesen szervezni kezdő, és élén a közbizodalom által választott jeles férfiakkal ékeskedő testületet lehet szerencsém a tisztelt közönség — tesvéreink előtt bemutatni. Ugyanis esperesünk — volt olyan idö, olyan intermezzo, hogysem esperesünk, sem más egyházmegyei hivatalnokunk nem lévén, csupán vallásos buzgóságáról hazaszerte ismert főgondnokunk Magyari 8. ur ö nagysága által igazgattatánk — megválasztánk kilitii lelkész nt. Gángol János, — pénztárnoknak Gál György kőröshegyi, — jegyzőnek Horváth Gábor csepeli lelkész urakat, mind oly közösen tisztelt egyéneket, kiktől kormányzati s pénzkezelési zavart viszonyaink kitisztázását legméltóbb reménynyel várhatjuk. Elősorolt tisztelt hivatalnokaink régóta látott és élvezett hivatalos komolysággal, s lelket élesztő gyönyörű consistorialis modorban összeülvén , szokott módon megnyiták a tanácskozások sorozatát, — a mikor is Elsőben a mult évi megyeri gyűlés némely pontjai vétettek volna tanácskozás alá, esperes ur előterjesztése nyomán. Azonban 8. I. btissüi lelkész azon iudítványnyal állván elő : „hogy mindenek előtt szükségesnek látná, mi! szerint nt. esperes ur, mielőtt a tanácskozásokat megnyitná, rövid vázlatban terjesztené elő, s mutatná fel az egész egyházmegye beléletét, = nevezetesen mit tapasztalt egyházszemie alkalmával egyes gyülekezetekben a népnevelés, a vallásosság gyarapodása vagy hanyatlása stb. körül, hogy így mindnyájan egy tekintettel beláthassuk a gyülekezetek érzületét, anyagi és szellemi emelkedését vagy sülyedését." E korszerű indítvány általános pártolásra találván, nt. esperes ur tisztelettel felkéretett, hogy miután jelenleg erre előkészülve nem volt , jövőre ily előterjesztéssel kezdje meg a gyűlést. — Ezután áttértünk a napi rendre, melyből két tárgy érdemli meg leginkább — nézetem szerint — hogy a nyilvánosság terén felemlítessék. Egyik, a papi özvegyek kegyéve. Régi sajgó sebe ez a mi egyházmegyénknek, mely 1844-ik keletkezésének évétől számítva a mai napig, folytonos ostromállapotban tartva , elvégre csakugyan kiszorítatott elkorhadt bástyái mögül, mint a melyek különben is saját lomha élettelen sulyok alatt önmagukban összediilendők valának. — Hogy azonban a t. c. közönségnek némi fogalma legyen a mi sajátságos hleyzetünkröl, s ne gondolja, mintha tán a kegyeletek egyik legszentebb oltárát dúltuk volna fel vandal kezekkel : szabad legyen — mégha untató lennék is — rövid vonásokkal rajzolnom a külsösomogyi egyházmegyében életbeléptetni szándékolt eme kegyévi intézkedést. Nem másból állott ez, minthogy 1844-dik évtől kezdve nem az egyházakra, hanem az özvegyek után belépendő lelkészekre rovatott ama kötelesség teljesítése : hogy kegyév fejében első évi fizetésüknek felét, elődeik Özvegyének