Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-02 / 31. szám

tőlük végkép elfordult, tőliik még a jót is elfogadni vonakodott, és a traditionalis rendszer mellett híven kitartó részhez annál nagyobb szeretettel csatlakozott? Valóban a magyar prot. egyház, valamint eddigi íenmaradását az isteni segedelem mellett a lényegének megfelelő külső institutioinak köszönheti, ugy további fenállása, virágzása amaz institutiók fen tartása és fejlesztésétől függ, melyeknek aegise alatt egyházi és iskolai ügyünk minden kiilakadályok dacára, minden szegénységünk mellett is lényegileg oda fejlődött, hogy protestáns népünk köztudomás szerint valamint erkölcsi tisztaság tekintetében a többi lakossághoz képest épen nem utolsó, ugy értelmiségre nézve, míg a más hiten lévőknél az irni, olvasni tudók száma kevesebbségben van, nálunk megfordítva ritka egyén, ki irni, olvasni ne tudna *). * Másfelől , ha a státusnak nem az a feladata, hogy institutióit folyvást változtassa, uj meg uj törvényeket alkosson, hanem hogy a fenállókat időről-időre javítva, minél mélyebben meggyökereztesse és hasznára fordítsa : akkor semmi okát nem látjuk, miért kellene a státuskincstár terheltetésével újítani oly téren, hol a réginek el valahára történő tökélyrevitele által mind az állam-céloknak megfelelve mind a közkivánságnak elég-téve lenne. Ha tehát a kérdés egyedül ebben határozódnék : mi viszonyban legyen hazánkban a protestáns egyház az államhoz ? Azt mondanám : soha a közhatalom három millió polgárnak tökéletes megelége- j dését olcsóbb áron nem vásárolta, mint itt lehet. Az egész abban állana, hogy fenmaradván az államfő-I nek a tőle elidegenítlietlen jus majestaticuma, minden egyébben hagyna minket vallási tekintetben egészen magunkra, és mi — e semmibe nem kerülő i jótétemény fejében az állam részére mindazon szellemi javak megszerzésén híven fáradoznánk, melyeket az egyháztól jogosan megkívánhatni. — Legfelebb azt óhajtanók még, a mit azonban az állam minden társulatnak kész megadni, de az egyház irá\ nyában a korona kiváltságaihoz tartozó jus advoca: tiae-nél fogva magától is értetik, hogy ha intézkedéseink kivitelében a közhatalom karjára szorulnánk, azt tőlünk meg ne vonja. De van a kérdésnek egy másik kényesebb ol*) Sehol e jeles mondat: „Minden ember annyit ér a világon, a mennyire tartja magát", oly tökéletesen be nem teljesedett, mint nálunk. E század harmadik tizedében az egész nemzetet áthatott nemes haladási vágy oly soká és oly sokszor mondogattatá el velünk, hogy mindenben hátra vagyunk, — hogy elvégre szavunkon fogtak, és most már boldog, boldogtalan hivatva hiszi magát irányunkban a leckéző mestert játszani, és merev paragraphusokba fúlt böleseségével bennünket nolle-velle boldogítani. Pedig valóba, ha az egyházi és iskolai ügyet végcélja szempontjából, a j közértelmiség és közerkölcsiség tekintetéből nézzük, épen semmi okunk, még az annyira dicsőített porosz állapotokat is irigyelni, és oly viszonyok után sóhaj- j tozni, hol a vallásos meggyőződés — amint épen most | is tapasztalhatni a mindenkori miniszter vallásnézeteihez képest módosul. Csak arról legyünk meggyődala, s ez a hazabeli felekezetek közt felállítandó jogviszony. — Itt is a méltányosság kívánalma és a státus valódi érdekének felfogásából folyó nézet egy nyomon járnak. Ha a státus a vallásos életből eredő erkölcsi javakat nem nélkülözheti, ha továbbá a státusra nézve közönyös dolog, s egészen mindegy, mily alakú vallástársulat kebeléből nyeri ama javakat, csakhogy a láthatlan erőkbe vetett hit a törvény iránti tiszteletnek alapot, a közerkölcsiségnek lelket nyújtson*) : akkor természetes, hogy a státus ön valódi érdeke tekintetéből a kebelében létező vallásfelekezetek között az egyenjogúságnál és egyház és iskola terén gyakorlandó viszonosságnál más viszonyt meg nem állapíthat. Kevés lélektani ismeret kívántatik annak belátására, hogy ily viszony közmegelégedésnél egyebet nem szülne. A gyöngébb rész örülne leghőbb óhajtási teljesülésének, az erősebb fél pedig szeretetteljessé válnék azon érzet magasztosságában. hogy tudott igazságos lenni, méltányoságot gyakorolni, s ez volna a legegyenesb ut arra, hogy a mitü Felségének jelszava, „viribus unitis" kitűz, köztünk áldott valósággá, tényleges állapottá váljék. Valóban^ csekély bizalomra mutatna önbenső győző erejébe i a többség egyháza, ha a maga részére az egyenjogúságnál többet kivánna. — Mi a teljes egyenlőség mellett is tetemes hátrányban vagyunk, nemcsak azért, mert mi compact, egészet nem képezünk, és a térítésre semminemű külső rugót bevallott elveink megtagadása nélkül nem használhatunk, hanem különösen azért is, mert, az immunitások, a minden tehertől mentes állapot a nem gondolkodó tömegre nézve mindég nagy varázserővel bírand. Mindeneket tehát röviden összefoglalván, azt hiszem, az Összes magyar protestáns egyház véleményét fejezem ki, midőn azt óhajtom, hogy az egyháznak ződve, hogy — Bücherschreiben ist der Güter Höchstes nicht. *) Nem vagyok oly hígeszti, hogy olyas valamit állítsak a journalistica terén, mit mint theologia tanára kénytetelen legyek visszavonni. De más szempontból nézem a vallást, mint lelkem üdvét eszközlő magam, hitfelekezetem vallását, s ismét másból, midőn a társadalomra viszonyítva tekintem. — Az oraculum e kérdésre : melyik a legjobb religio ? ezt a feleletet adá : az, a melylyel bírnak. Csakugyan a religio, a mennyiben az, a mennyiben „vinculum pietatis, quo Deo obstricti et religati sumus", legyen az egyébiránt akár zsidó, akár római katholikus keresztyén, akár evangélikus keresztyén mindég egyformán eleget teend azon várakozásnak, melylyel irányában a társaság van. Minden vallás, a mennyiben az, az erényt jutalmazó, a gonoszságot büntető igazságos Istent, a lélek halhathatatlanságát és az isteni örök törvények iránti feltétlen engedelmességet tanítja, és ezzel a társadalmi céloknak tökéletesen elégtéve van. Egy vallás van csak, mely a társadalom céljait nemcsak elő nem mozdítja, hanem azt inkább alapjában megrendíti, jólétét aláássa, s ez a képmutatás vallása, mely okvetlen előáll mindenkor és mindenütt, hol és valahányszor valamely vallásformához mások mellőzésével különös társadalmi kiváltságokat kötnek, és érdekeket költenek ott, hol egyedül és kizárólag az igazság győző erejének kellene hatni. B. M.