Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-06-07 / 23. szám

junk hát orvoslásához habozás nélkül és mindenütt. — Az j ellenséget könyebb megszalasztani, ha minden ponton egyszerre intéztetik a támadás, mintha részenkint hívjuk ütközetre azt. A baj régi, bonyolodott, általános, nyuljunk hát orvoslásához türelemmel és kímélettel, de elszántan és következetesen; legyünk szelídek, de okosak is. A politica az exigentiák tudománya, a mit okszerűség s igazság tőlünk követelnek, tegyük azt meg a körülmények illő tekintetbe vételével, de az elvet föl nem adva soha. A jog és törvény részünkön vagyon, ne felejtkezzünk el a köteles- . ségröl sem; mert a ki a kötelességre nem erős, a jogra nem érdemes. S ne feledjük el, hogy a méltányos igények kielégítése közös Ugy, mit ha a nekünk engedett hatalommal megtenni nem tudunk, más fogja hivatva érezni magát helyettünk, megtenni hívatlanul, s akkor mi voltunk azok, kik megástuk az önkormányzat sírját. Tegye azért magáévá az ügyet, s legyen apostolává mindenki, kiben van értelem belátni az ok és okozat közötti szoros összefüggést, s van jó akarat szót emelni jó ügyért. Különösen a lelkész urak ne kíméljék fáradságu- | kat; ne kezdjék a dolgot az execution, de félretévén szégyenlösködést és kényelmüket hathatós szavakkal egyengessék az utakat; világosítsák fel híveiket a testi és szellemi factorok hatásáról és összefüggéséről, a testületi léte- 1 zésnek alapjairól és magas érdekeiről, jognak és kötelességnek kölcsönösségéről stb., mely tárgyak bár a példánykönyvek körén kivül esnének is, nézetem szerint a társadalmi élet jelen állásában Isten országa építésének nem kevésbé volnának hatályos tényezői, mintegy némely biblicus hangulata phantásiák és variatiók, mikből köznapi értelemmel alig lehet kivonni a helyes gyakorlati irányt és tényleges erkölcsi épülést. Én legalább ugy tapasztalám ez érdekben, hogy jó szándékú szavak, bár a megrögzött elővélemények bujálkodó gazát egy csapásra ki nem irt- 1 haták, hatás nélkül nincsenek, s ugyanazért fájlaltam, hogy e részben több nem tétetett azoknak részéről, kiknek legtöbb alkalmuk volt reá. Más részről az egyházhatóságok tartsák kötelessé- | güknek a dolgot initiálni minélelőbb. Ha rám volna hagyva; én a dolgot olyformán intézném : miszerint kijelentvén határozatilag, hogy a gyülekezetekre nem uj teherrovás, csak a régen megállapított, de a devalvatio foiytán meg- j csorbított egyházi jövedelmek kiegészítése céloztatván, az időközben netalán történt javítások méltányos beszámítása mellett, a pénzbeli fizetéseknek törvényes ezüst értékbeni kiszolgáltatása elrendeltetik, erről a gyülekezetek népsze- j rü hangon tárgyaló felhívásokban értesíttetnének. Azután küldetnének a gyülekezetekbe megbízottak, kik felhasz- i nálva a levéltári adatokat is, a hely szinén a körülménye- ; ket a gyülekezeteknek lehető legkisebb terhelése nélkül j megvizsgálnák, egyszersmind azok szerint mint békebirák utasításaikhoz képest méltányosan intézkednének, s jelentésüket a kiküldő testülethez intézkedéseik helybenhagyása végett beadnák. Azon esetben pedig, ha intézkedéseikben megnyugodni nem akarnának, a gyülekezeteket oda utasítanák, hogy okadatolt védelmüket beadják a költségükön tartandó egyházmegyei törvényszékre, mely a jelentés és védelem alapján az ügyet az egyházmegyei és gyülekezeti képviselők jelenlétében birói tárgyalás alá vévén, véglegesen itélne, a meg nem elégedő félnek a föllebbvitelt a kerületi törvényszékre fönhagyván. Ily eljárás mellett, nézetem szerint, a kérdésen át lehetne esni a nélkül, hogy a gyülekezeteknek akár érzülete sértetnék, akár erszénye elkerülhető költségekkel terheltetnék; a nélkül, hogy az egyháziak kényteleníttetnének tekintély s kegyelet veszélyeztető harcot vívni saját híveikkel, a nélkül végre — a mi legfontosabb, — hogy veszélynek s nevetségnek önmagunk teunők ki önkormányzatunkat. EŐri Sándor. ' Képek az angol és amerikai protestáns egyházi életből. II. Arnold (rugbyi tanár) az egyház és iskola embere. III. (Vége.) A franciáknak különös sorsuk van az emberiség a történelem körében. Nem ugyan az, a mit Ők magok követelnek, hogy az emberi nemzet haladásának, fejlődésének, zászlótartói, sőt ki küzdői, az eszmék teremtői, éltetői volnának ; hanem az, hogy ők legtöbbet véthetnek, s magok is az emberiseg bűneiért legerősebben szenvednek. Szenvedők, de nem — megváltók ! — Mennyifélekép törekednek a társadalmi felbomlott viszonyokat újra enyvezgetni, az erkölcsiséget a meggyöngült erkölcsi érzést megerősíteni, a vallás erejét helyre állítani,— tanulni, feledni! Hány lelkes irodalmi mű, hány ékes szózat fejezi ki er

törekvést?! S végre is mit használnak, mit nyernek ? Értelmöket moralizálják, a néppel elhitetik, hogy jó erkölcsű embernek lenni édes, hasznos dolog; de ki erkölcsösítheti az erkölcsöket, a hajlamokat, — ki teheti rugósakká a lefeszült idegeket, s minő erkölcs az az értelmi erkölcs ? Moliére megmondja. — Nagy tanulság az aljasodni még most induló népnek, és vezetőinek; hogy az erkölcsiség utján nincsen visszalépés . . . nincs (én ezt hiszem!) még a nevelés által sem. A nevelés csak conservál, de ujat nem alkothat, s a példák a közélet romlott légkörében az egészséget vissza nem adhatja. . . . Térjünk szorosabban tárgyunkra. Egy jeles bár parányi koriratot egy korszerű szózatot akarok felemlíteni, egy predikátiot, melynek címe ez : V éducation protestante, par T. Golani, Straszburg. 1858, — a protestáns nevelésről. „Do minő túlzás — mond e művében Colani 4. lapon — protestáns nevelést emlegetni ? Miben fog ez a r. kath. neveléstől különbözni ? Különbözik a két egyház a theologiának (de valóban a vallásnak is) bizonyos pontjaira nézve : a megigazulásra, a szentek tiszteletére s effélékre nézve. Különbözik szerkezetök is, egyik monarchiai másik demokratiai lévén ; de hiszen az erkölcsiség ugyan az, tudniillik : a keresztyéni tisztaság és alázatosság elve. Nincs protestáns morál, nincs hát protestáns nevelés sem. Csak keresztyéni kegyes, vallásos nevelésről lehet szó És mégis van oly nevelésmód, melytől bizonynyal megtagadjátok a protestáns nevezetet. Lépjetek be csak e nagy épületbe, mely száz meg száz növendéket foglal magában ügyes tanárok keze alatt, e tanárok mind az egyházi rendhez tartozván, hogy az oktatás egészen vallásos legyen. Bámulatos rendet fogtok találni; csakkogy ez a rend a kicsinyes, az inquisitori, a tülszigoru felügyelés eredménye. A növendékek megmaradnak az erkölcsiség utján; mert gyónáskor megkérdeztetnek, s egy közülök kiadhatja a vétket, a vétkest. Senki sem igyekszik a bűn utóbbi kikerülése végett a növendékek lelkének erőt, elevenséget adui; ahhoz szoknak, hogy mindenben a lelkiatya gondviselése, gyámkodása alatt maradjanak, tanácsai alatt álljanak, mint vakok és erőtlenek. Az áhítatosság mint az érzések kifejezésének egy szokásos módja ugy gyakoroltatik, s hogy szokásul megmaradjon, izletesség, gyönyörködtetővé, sőt mulattatóvá tétetik; s ily kép aztán kedves is marad a későbbi korban, s tán örökre is; csakhogy a növendékek elméje sohasem tud egészen kimenekedni a töményfüst hullámai közt csillogó gyertyák félhomályából, mint némely városi ember a színpad diszítményei és szójárása közül . . Ez-e aztán a nevelés, mely Luther és Kálvin utódaihoz illik?" Mi pedig nagyon tudjuk, hogy ez nem annyira elv, mint methodus dolga, s fájdalommal látjuk, hogy protestáns népűnk erkölcsi ereje a másik fél rovására nem mindig