Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-06-07 / 23. szám
jon igazság. Mert ha volt is igazság abban, hogy a státus általános veszteségeiben részesüljön az egyház is; nincs igazság abban, hogy ezen veszteségek az egyház kárára, gyalázatára megörökítessenek akkor is, midőn az élet a sebeket már régen kinőtte, s uj igényekkel teljesebb generatiók léptek fel az egyház ellenében; nincs igazság abban, hogy mert az egyház-hatóságok vétkes hanyagsága miatt az egyháziak illetőségüket meg nem nyerheték mindeddig, az tőlük törvény, igazság, közérdek és kormányrendeletek ellenére tovább is megtagadva legyen. — Annálfogva kell, hogy önmagunk megerőltetésével is megszüntessük az egyház veszteségeit; annál inkább, mert az egyház lévén a tökéletesedés és boldogulás utjain leghívebb támaszunk, azt ugy kell tekintenünk mint legsikeresebb biztosító intézetet azon nyomorúságok ellen, melyek kedvünket veszik az egyházért tovább is áldozni. Azért a népnek nem lehet elég gyakran ismétlenünk : bis dat, qui cito dat. Az örökös békebarátinak igazuk vagyon , ha azt mondják hogy kényes a dolog. Természetesen, hogy igen kényes. Az egyház a szeretetet, türelmet, önmegtagadást prédikálja; ha prédikálja, kell hogy kövesse is. Az egyház a hívek részvétéből él, ragaszkodásuk által erősödik, azért a hívek érzületét megbotránkoztatni, önérzetükön erőszakot elkövetni nem szabad azáltal, hogy áldozatot kérvén töltik a világiakban, olyasmire kényszerítsük, mire nézve cselekedetinket szavainkkal ellenkezésben lenni hiszi; —• mert hiába, szabadság lévén az, mi zászlónkon áll, ne rengessük meg az ebben való hitet De nincs igazuk a békebarátinak, ha azt gondolják, hogy az igazságért szót emelni nem tanácsos, hogy a népnek hiányos fogalmait kiegészíteni nem lehet ; ha azt gondolják, hogy az általános felvilágosodást be kell várni, míg az az utolsó embernél megtestesül; nincs igazuk, ha nem vélik kivihetőnek, hogy az egyetem értelmisége visszaterelje a részek értetlenségét a közösjogosság terére, s annálfogva azt hiszik, hogy a jó szándéknak mindenütt süveget kell emelni az értetlenség előtt. — Hibáznak a békebarátai, ha azt mond- I ják : hagyjunk békét az egésznek; mert ha folyvást békét hagyunk annak, mit az igazság és közérdek követelnek, megszegtük emberi kötelességünket, elárultak az egyhá- I zat, vészt hoztunk a társadalomra; pedig a megtagadott | igazság megboszulja magát, boszuja annál rettenetesebb, minél nagyobb és minél hosszabb volt a mulasztás.-Azért az ilyen minden áron békességet kereső embereknek mondjuk azt : Audaces fortuna juvat. íme mily tarkabarkán vágják, szeldelik egymást keresztül-kasul a különböző nézetek. A különböző nézetek nem összehangzó intézkedéseknek lesznek forrásaivá. A nem összehangzó intézkedések egymásnak emésztik erejét, és ezen controversus kérdés, mint egy elátkozott lélek folyvást megoldatlanul kóborol közöttünk, mintha gúnykacajjal akarná hirdetni a világnak Autonomiánk belső gyengeségét, mely félszázad múlva sem birja kiszolgáltatni a legszembetűnőbb igazságot, nem tudja megállapítani saját házában a nélkülözhetlen rendet, nem tudja megvédeni j jogcsorbítások ellen saját híveit; mintha arról akarna tenni bizonyságot, hogy a fiak nem érdemesek azon örökségre, miért az apák vérzettenek, mert a helyett hogy vetélkedő igyekezettel mutatnák készségüket föntartani azt az országot, azt a szövetséget, mely elismert szabadságuk, nagykorúságuk zálogául kezükbe adta a szent jogot, az emberiségnek elévülhetlen igazát, hogy boldogulásuk eszközeiről egyénileg ugy, mint társaságilag önmaguk gondoskodjanak; a helyett inkább vétkes hanyagságukkal szándékosan működnek oda, — miszerint nyitva legyen a kapu, melyen egy másik hatalom, mely a közrend érdekeit támogatni erősebb ösztönt érezend, s nem türendi, hogy testületek törvényes hatósági fölügyelet alól emancipálva létezzenek, lobogó zászlóval vonuljon be hozzánk, a jognak árán átvenni tőlünk a kötelességnek terheit. Az én véleményem az : mindaddig míg törvény nem ! lészen, mely minden protestánsnak az egyházbani érdekeltségét megszabja, addig a gyülekezetre ráparancsolni nem lehet, hogy te külön papot fogadsz, és ennyit és ennyit fogsz fizetni neki; meg kell várni, míg a szent lélek által ösztőnöztetik, hogy Önálló tagul kívánkozzék az egyházba be, ez a gyülekezet joga. Ellenben az egyház, melynek, hogy a testületi cél veszélyeztetve ne legyen, bizonyos meghatározott elvek és szabályok szerint kell mozogni, az egyház, mondom f'elügyelőleg, hogy orgánumainak méltósága, életképessége kockára téve ne legyen, megmondja a feltételeket, mikhez a kebelébe térőnek alkalmazkodni kell, ez az egyház joga. Ha már ilyenformán szabad akarat és szerződés szerint gyülekezet alakult, kötelessége a gyülekezetnek a solidarisan megállapított fizetéseket, mint most már az egyházat közösen érdeklő vagyont, folytonosan és hiány nélkül minden következendő időkben kiszolgálhatni, mert promissum cadit in debitum, s mert successio vádit cum onere; nem engedtethetvén meg semmi szín alatt, hogy a gyülekezet a fizetés alól magát önhatalmilag a felsőbb felügyelő hatóság helybenhagyása nélkül fölmenthesse, mert két oldalú kötést fölbontani csak mind a két szerződő félnek beleegyezésével lehet; mert a fiak az örökség erejéig törvény szerint is kötelezhetők megállani az apáknak vagyont érdeklő rendelkezéseit, mert hiszen különben, ki is fogna építni templomot, ha egy korcsmán szőtt cimboraságnak szabadságot adunk tetszése szerint lerontani azt. Ellenben az egyháznak, mint saját fejlesztéséről az önfentartás ösztöne szerint gondoskodó organicus és törvényes testületnek azon elv nyomán : salus rei publicae suprema lex esto, nemcsak joga, de szigorú, elháríthatatlan kötelessége felügyelni arra, hogy a mi áldozat, az egyház oltárára tétetett, az onnan ugyan az egyháznak nyilván kijelentett beleegyezése nélkül, (midőn például a híveket elfogyás vagy elszegényedés esetében a túlterheléstől ugy a közigazság, mint a keresztyén felebaráti szeretet elvénél fogva okvetlen fölfogná menteni) semmi szín alatt el ne vétessék, nehogy akár vak önzésnek, akár anarchicus fondorlatoknak essék áldozatul a legszentebb közügy. Tekintsük most már az életet. A gyülekezetek fizették a megállapított terheket, bejött a devalvatio. Károsodott az ország, s e kárban osztoztak az egyháziak is, mert hiszen, hol is találtak volna rögtön orvoslást. Utóbb az ország e sebet kinőtte, mert hiszen a devalvatioval az, a mi az országos vagyonnak alapját, velejét teszi, a föld és a kéz termékeikkel együtt értékben, legalább maradandólag nem szállottak alá, sőt inkább időjártával nevekedtek is, a töke pedig nálunk az országos vagyonnak úgyis csak legkisebb része. — Dc az egyháziak sebe nem hegedt be, mert a hajdan igért jó pénzért, folyvást csak rosszat kaptanak. — Utóbb a béke pálmája árnyékában a civilisatio haladott, mindenki több költséggel élt, csak a szegény egyháziak, kiknek vezérül kellett volna haladniok elől, maradtak hátra martalékul a zsibbasztó szegénységnek; mert nemcsak hogy jóllétük a körültük haladó világéval együtt nem emelkedett, de sőt a fiaknak szükkeblüsége elcsempészte tőlük azt is, mit az apáknak buzgósága megígért. Az ország hangosan nyilatkozott, hogy a milyen értékben volt a kötelezés, olyanban legyen a fizetés. De az egyház, mintha megbénultak volna tagjai, nyomorgó hivatalnokainak védelmére kelni nem tudott. Az ügy nagyrészben ott van, hol volt ezelőtt 20—30 év előtt, legtöbb helyen a szűkkeblű értetlenség kegyére bízva, hol a nemtelen gögnek jól esik, ha papját függésben látja maga alatt, nem tudván együgyüségében belátni azt, hogy áldozat a szeiretet élete, s hol nincs szeretet, mely áldozattal táplálja az egyházat, ott az egyház fonnyad, hervadásnak indul, s vélő együtt hervadásnak indul az erénynek, kegyeletnek micden szép virága, mi Ígérve jó gyümölcsöket, árnyékában kezdett éledezni díszéül a közügy kertének. Mindezek után hát mit tegyünk? Az a mondottakból önként következik. A baj, a szükség sürgős és közös, nyúlig