Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-31 / 22. szám

ugyan e házban roszaltam, hogy e minisztérium körlevelet bocsátott az egyháztanács elnökéhez, — melyben a dissidensek minden különbség nélkül po­litikai társulatoknak nyilváníttattak, s mely körlevél a dissidensek elnyomására irányzott politikai bosz­szantások alapját képezte. Roszalom, hogy ennek következtében több ilyen társulat bezáratott, a mi a törvény szellemével homlokegyenest ellenkezik." — Ezután áttért jelen minisztériumnak a dissidens­iigyekbeni nézetére : „Nekem jutott a nehéz feladat az egyezőt és ellenkezö't egymástól megkülönböztet­ni s az egyiket elismerni, és a másikat visszautasí­tani. Az államkormánynak eszeágában sem fordult meg a dissidens vallásgyülekezeteknek törvényes elismerését kimondani, azt nem tette, nem is fogja j tenni, sőt a hozzányújtott kívánságokat, jelesül a testületi jog megadását mindig visszautasította. A kormány állása egyszerűen az, hogy ezen egyesüle­teket az egyesületi törvény fogalma alá esőknek is­meri, s mint ilyeneket saját ügyeik intézésére feljo­gosítja. A vallásos testület fogalma csak annyiban jön tekintetbe, miszerint nem olyanok, melyeknek testületi jogokat lehetne adni. Egyébiránt azon egye- ( sületi törvények szerint bánunk velők, melyekkel minden közügyeket kezelő egyesületekkel szoktunk bánni. Míg hát politikai ügyekbe nem avatkoznak, az általános törvény fogalma alatt állanak, s ennyi­ben szabad vallásgyakorlat engedtetik nekik, legyen az házi vagy nyilvános. A törvényes vitatás alájö­hető pont a vallástanítás, erre nézve pedig biztosít­hatom a házat, nem a törvény és lelkiismeretem szoros megvizsgálása nélkül határoztam magam, és míg fejedelmem bizalmából e hivatalban állok , ezen határozatom mellett fogok maradni. Azt is merem állítani, hogy dissidens gyülekezetekben a vallásta­nítás a szabad vallásgyakorlat alkatrészét képezi. A tudós előttem szóló különbséget tesz a vallásos szer­tartás és vallástanítás, jelesül az imádkozás és taní­tás közt. Megismerem én e különbséget, de azért a kettő elválhatlan, mert nem képzelhetek imádságot vallásos meggyőződés nélkül. — Az imádkozással nincs-e összekötve a prédikálás, és a prédikálás nem a felnőttek tanítása-e ? De hát a gyermekek hogyan imádkozzanak, ha nincs vallástudományuk s vallá­sos meggyőződésük ? Én tehát maradok a mellett, hogy a vallástanítás a szabad vallásgyakorlat alkatré­sze, ezt a törvénymondja, s az előtt meg kell hajolnunk. ; Nagyon a szeg fejére ütött miniszter ur, mi- j dőn a türelemről szólott, melyet dr. Stahl szájával vall, de szivében nem ismer s tetteivel meghazudtol. ,,A türelem, uraim! keresztyéni elv és jellem, ez a legelhatározóbb alap, meggyőződésem alapja, hogy egyetlen keresztyén állam sem nevezheti magát ke­resztyénnek, ha ezen elvet nem vallja, s minden in­tézkedésein gyakorlatilag keresztül nem viszi, mint i Poroszország tett." Epen ily találólag sújtotta le dr. Stahl azon állítását, miként az állam köteles a dissi­dens gyermekeknek államvallási oktatást adni. — „Szabad legyen e pontra figyelmeztetni a házat.Ho­vá vezet bennünket azon elv, mely eddig annyi 1 szigorral alkalmaztatott, azon kényszer, hogy a dis­sidensek evangélikus lelkészek által taníttassák s confirmáltassák gyermekeiket. Hová vezet ez ? Oda, hová a Mortara-iigy vezetett, mely egész Európát ámulatba ejtette.Ilyen eredményre vezet a türelmet­lenség. A rendszeresen űzött politicai nyaggatások elébb-utóbb máglyára visznek; a vallási kényszer pedig, ha vallástanítás tekintetben a szüléktől elvesz­szük gyermekeiket, oda visz , hogy az államvallás azt fogja mondani, — miszerint az általa confirmált gyermekek az ő tulajdonai. Nem hiszem uraim, hogy volna e házban tag, ki ez elv s ennek következmé­nye mellett merne nyilatkozni." Nemesen adta elő miniszter ur a szabad közsé­gek iránti egyéni magatartását. „Uraim! figyelmez­tetnem kell önöket, hogy mi németek sajátságos nép, mi igen vallásos nép vagyunk, de épen ezen mély vallásosságunk miatt sokféle tévelygésre hajlandók. Egyik legjelesebb, mondhatni buzgóbb s szellemdá­sabb bölcsészünk, Jacobi Frigyes, azt mondta magá­ról : „Fejem pogány, csak szivem keresztyén. Feje szerint tehát, mint a pogánynak, nem volt élő Istene, de szivében volt és ezen Istenben való hitben hányt el, s ugy hiszem, hogy dr. Stahl nem fog jövő sor­sán aggódni, épen ugy, mint Sokratesén, M. Clau­diusén nem aggódhatik. Ismertem bölcsészeket, kik buzgó vallásos emberek voltak, de ha elkezdtek böl­cselkedni vagy sok Istent, vagy egyet sem hittek. Es épen ezen fej és szív, képzelet és érzemény közti meghasonlást tapasztaljuk a dissidens gyülekezetek­ben. Legjelesebb emberük Uhlichtől ezt hallottam : „Az élő Istenrőli határozott képzelet nem a mi hitvallásunk. Erre semmi súlyt sem fektethetünk, mert egyik így képzeli magának, a másik ugy; nem vagyunk képesek arról valami közösét megállapíta­ni. " De uraim! mindamellett sem szeretném ez em­berről azt az Ítéletet hozni, hogy nincs benne vallásos érzület. En, a ki szinte értek valamit ezen dolgok­hoz, nem érzem magam jogosítottnak, hogy valósá­gos istentagadóknak nyilvánítsam ez embereket, mindaddig, míg a vallásos érzület ezen minimumá­hoz , az önmegtagadáshoz, egy fölény hivéséhez ra­gaszkodnak, habár gyermekeiknek a tízparancsolat helyett azt verik is fejébe, ezt tedd, azt ne tedd. A megszorító szabályokra nézve egyetértek előttem szólóval. Ha egy dissidens azt tanítaná gyermeké­nek, nincs Isten, szabad ölni, lopni, csalni, s mit én tudom, mi bűnt elkövetni; akkor uraim! a mostani kormány tudni fogja teendőjét, alkalmazandja^ tör­vény betűit, mert erre kötelezi lelkiismerete. Általá­ban nézetem e dolgokról az, hogy mindezen szá­nandó vallásos tévelygések legtöbb táplálékot nyer­tek azáltal, hogy folytonosan aprólékos policiai nyaggatások tárgyai voltak. Vértanúkul tekintették magukat, s e hit mindig mélyebben vitte a tévely­gésbe, mind-mind szilárdabbakká tette tévelygő hi­tökben *). Uraim! csak az igazságnak van ereje, a *) Váljon nem így áll-e a dolog a mi nazarénusainkra nézve 7 En legalább e véleményben vagyok. KózVó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom