Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-31 / 22. szám

tévelygés Önmagának gyilkosa, bármely alakban lépjen is fel. E nézetben vagyok, e nézetből indult ki a kormány is, midőn próbára tette e testületeket, liogy jelét adhassák szellemük- és erejöknek, s higyjék meg önök, az lesz az eredmény, hogy nincs bennök állandósági erő." Dr. Stahl. hogy legyőzottnek ne ismerje el ma gát, ismert mesterfogásaival igyekezett verettségét palástolni. Sajnálta, hogy a kormány a dissidenseket elismerte, hogy törvény védelme alá vette, hogy lételi jogukat biztosította. Dr. Stahl önkényt követelt a dissidensek irányában. Azt vitatta, hogy Poroszországban vallásfejetlenség uralkodik, minő Európában sehol nenii A miniszter Angolországra hivatkozott, hol a gyermekek vallástanítása szabad és épen ez azon pont, mely körül Poroszországban forog a vita. Dr. Stahl fogalma szerint az államnak, mint valamely vallásos rendszer képviselőjének kell a szülei lelkiismeret jogát elfoglalni, s szülék helyett a gyermekek nevelőjévé lenni. Szóval d;\ Stahl beszéde csupa evickélés volt, mert semmi ujat sem tudott a miniszter beszéde ellen felhozni. Benső részvéttel csüng azon küzdelmeken, melyek Poroszországban fejlődésnek indultak, mind azon józangondolkodásu, ki előtt a keresztyénség több, mint valamely politicai felügyelet alatt álló államintézet, ki előtt a keresztyénség az üdv élő organismusa, az ige és erő eredménye, a szent lélek s általa újjászületett lelkiismeret ténye. A népek fegyvert köszörülnek , s ugy látszik , hogy Európa népei egymás ellen döntő véres csatára készülnek ; de az emberiség jövőjét nem por és golyó, s nem véres csaták döntik el s határozzák. Az emberiségre nagyobb küzdelmek várnak, mint azok, melyekben csak a testet lehet megölni. Adja Isten, hogy közülünk mindegyik híven harcoljon e csatákban, melyekben szellemé lesz a diadal. A. K. Z. nyomán. Képek az angol és amerikai protestáns egyházi életből. II. Arnold (rugbyi tanár) az egyház és iskola embere. (Folytatás.) Nem valami betanult, erőltetve bevonzolt vallási vonatkozások, bibliai idézetek, valami kanaáoi affektált bebeszédmód (patois de canaan) volt az, a mi előadásaiban a keresztyén lelkületet tanusítá, hanem azon természetes kegyesség, vallásos melegség, mely legnyájasb szintúgy mint épen vallási beszédeit tisztává, szeretetteljessé, mennyeivé tette. Neki Krisztus nem csupán megváltója, hanem élő barátja és mestere volt. Azért már előbb mint az iskola lelkészévé lett volna, ugy tekinté magát, mint iskolája vallástanítóját. Az ő életfeladata volt az iskolákat keresztyéniteni, a keresztyéni tisztaságban megerősíteni, az evangyéliomi törvények szellemében nevelni az életre, az evangyéliom szerint, mely azt is mondja : mindenkor Örüljetek, azt is : szüntelen imádkozzatok. Néhol csupa külsőségnek szeretik a vallásos kötelességet tekinteni és formaságnak, i mely az iskolák nr'nt az államok közigazgatásához tartozik ; ő 1 életté, benső életté szerette azt tenni. Nem adott arra semmit, hogy lelkész tanítsa a vallást; nem külsőkben kereste a hatást, hanem a bensőkben a vonzó erőt. Roszalta, hogy némelyek csak ugy akarnak tanárok lenni, ha lelkipásztori igényekkel bírhatnak; — mintha a vallásnak csak a papi ruha, csak a papi tudományok formulái alatt lehetne és kellene találtatni (Wiese D. Briefe über engl. Erziehung 1. 177.) Nagy hatású volt egyébben is, e részben is növeudékeire az ő személyisége; önkénytelen vonzotta a tanítványokat érzelmei és magatartása elsajátítására. Erős és beható személyes tulajdonai nemcsak jelenlétében hatottak, hanem huzamosan utóbb is, és gyakran a növendék egész életében. Halljuk bár mikép írja le e hatást, az iskolai istenitiszteletnek hatását egy tanítványa: (Tom Browns Schooldays 1. 120. S kÖV.) „A jelenet" mond az álnevű de lelkes brit iró „jobb tollat kívánna." A tölgyfa-emelvény a tanulók széksorain túl, egyedül áll vala. Itt ttine most elő a doctor (headmaster mint lelkész rendes címje) magas méltóságos alakja élénk szemei, és jeles hangja, mely most oly szelíden folyt, mint a fuvola mélyebb zengése, majd tisztán de erősen és felriasztólag mint a hadi tárogató, — tanítván, prédikálván az Urat, az ő Urát, az igazság, szeretet és dicsőség királyát kinek lelkével ő teljes vala, kinek ereje által ő szól vala. Az ifjú arcok egész hosszú sorát, rendben egymásmelleit és megett a kápolna egész széltében hosszában, a kis gyermektől, ki most hagyá el anyját legelőször, azon ifjúig, ki erőteljesen lép át jövő héten a nagy világba . .. meghatotta ez mind, mind! Nagyszerű látmány vala az és soha oly ünnepélyes, mint az év eme napján (kezdetben), midőn egyedül a szónok és a hetes praepostorok helyein dereng vala lámpafény, s méla alkony leng a terem egyéb részében, mely aztán sötét és rejtélyes éjszakává sötétül a karzatban az orgona megett. . . „Mi volt aztán azaz erő, mely háromszáz gyermeket így megtudott ragadni, s akarva nem akarva magából kiemelni, legalább is husz percig s vasárnap délután ? Igaz, hogy akadt egynehány tanuló imitt-amott, kinek volt szivök és fejők elég erős megérteni, elsajátítni a legmélyebb és legbölcsebb dolgokat is, melyek itt előfordultak. De bizonyára ez mindég a kisebb rész volt, rendesen igen parányi rész, annyira, hogy akár ujjainkon is felszámíthatnók. Mi indított és vonzott minket, a háromszáznak többiét, rendesen léha gondatlan gyermekeket, hogy félnők tiszteinők a „doktort" szívünk teljességéből, s Ö kivüle igen keveset vagy semmit égen és a földön; — mi, kik többet gondoltunk iskolai helyzetünkre, mint Krisztus egyházára, s a rugbyi hagyományos törvényeket, szokásokat, gyermek világunk közvéleményét többre becsültük mint — meg kell vallani — Isten törvényeit ? — Nem értettük felét sem annak a mit hallottunk, nem ismertük tulajdon szivünket vagy egymás lelkületét, s igen kevéssé azon hitet, reményt, szeretetet, mely e végre kivántatik. És mégis figyelmezénk, mint csak gyermek figyelmezhet, azon férfira, ki teljes szívvel, lélekkel és minden erővel küzd vala mind az ellen, a mi aljas, férfiatlan és igazságtalan lehetett kisded világunkban. Nem azon hideg és száraz, bár tiszta hang, mely olykor-olykor intéseket tanácsokat ad, vagy dorgál és fenyít vala férfias érettségének fönségébölaz itt alant bajlakodök vagy tévedezök irányában, hanem az életteljes meleg szózat, mely attól eredt, ki velünk és érettünk fáradozik s mintegy buzdít vala, hogy Őt kisérjük, magunkért küzdjünk, egymást segítsük. Ekkép aztán ügygyei bajjal és csak lassanként, de mégis egészben biztosan és erőteljesen felfogatva lőn az ifjú emberrel elsőben is saját életének ismerete, hogy nem bohóskodás vagy henyélés paradicsoma az, melybe ő esetleg helyeztetett, hanem egy Istentől ősileg rendelt tér, melyen ők nem nézők, hanem egytől egyig helyt állni tartozók, — s a korlátok vagy pályahatárok : az élet és a halál. Az pedig a ki ezen eszméletet, öntudatotbennek