Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

lógnak is tart, —- nemde ekkor, kik így cselekesznek, a jó példaadás parancsa ellen, méltán megrovandó hibát követnek el? Ha mi a fentebb elősoroltakkal egészen ellenkezőleg, s máskép nem cselekszünk, akkor mi a szenvedő egyházon belsőleg soliasem fogunk segíteni. N Másik hathatós szer, az egyházon! segítésre nézve, Önkényt folyik az előbbeniből, s ez a jog öszszekÖttetése a kötelességgel. Hányan vannak híveink közül, kik a jog s kötelesség fogalmakat Összezavarva vagy különválasztva, míg egyrészről jogaikhoz erősen ragaszkodnak, azok fentartása mellett kardoskodnak, másrészről az azzal járó kötelesség teljesítésére nem is gondolnak. Hányszor tartatnak például egyházi ülések, melyekben sok híveinknek szavazatjuk, beleszólhatási joguk van, s azok mégis ezen kiváltsággal nem élnek, a gyűléseket vagy gyéren, vagy soliasem látogatják, azonban ha velők hon találkoztál, minden intézkedésben hibát találnak. — Pedig mily üdvös volna, nemcsak, hanem szent kötelesség, hogy ezek a helyett, hogy hon a közönyösség és tétlenség pamlagán pihentetik magukat, s az ügymenetben gáncsoskodnak , már csak azon igazságnál fogva is, — több szem többet lát, — meleg részvétet tanúsítanának, s az egyház bel- s küljólléte elősegéllésére közremunkálnának !! Ha pedig őket ezen kötelesség érzete nem buzdítja, sokkal iidvösebb volna az, ha a jogról is lemondanának, s helyet adnának inkább olyanoknak, — kik az egyház szenvedéseit inkább hordván szívükön, azokon több részvéttel igyekeznének segíteni. Hány gyűlés folyik ugy le, hogy ott a tanácsosi székkel vagy hivatallal megtisztelt világi egyének számát könnyen meg lehet számlálni, mert a hiányzók kényelmesebbnek tartják a honüiést, mint az egyház- és iskolaügy iránti érdekeltség- és kötelességből keveset fáradni s áldozni; vagy csakis akkor jelennek meg a gyűléseken, midőn csupa szégyen-érzetből kikerlilhetlen s mulaszthatatlannak tartják a megjelenést. Azoknak száma pedig leirhatlan sok, kik minden részvét sugallata nélkül szegény beteg egyházunk sorsa felől még távolról sem tudakozódnak, szíveik, füleik zárvák, szemeik nem látnak! S minthogy talán attól félnek, hogy a betíí az, a mely megöl, nemcsak az, hogy az egyházi s iskolai lapot, mely által ügyeink menetéről értésülnének, nem olvassák, nemcsak az, hogy azért néhány forintot kiadni sajnálnak : hanem fájdalom, még ezen egyházi közlöny lételét sem tudják!! Es kérdem, jelen- s a jövőre nézve oly kevéssé kecsegtető remények között látván tengődni és szenvedni egyházi s iskolai ügyeinket, nem kell-e félnünk, hogy tétlenségünkért, részvétlenségünkért az utókor méltó kárhoztatását , hibáztatását vonjuk magunkra ?!! Azonban , hogy az egyházon belsőképen s gyökeresebben legyen segítve, egy főkellék még az is, hogy minden igyekezettel nyújtsunk segédkezet arra, hogy lelkipásztoraink, kik gyülekezetük élén állanak, mentől több műveltségben részesüljenek, s a szó legteljesebb értelmében igazi pásztorai legyenek nyájuknak. Papjaink közt igen sok kitűnő, jeles egyének vannak, ez tagadhatatlan, de másrészt tagadhatatlan az is, vannak olyanok is közottök, kik helyöket nem töltik be kellőleg; nem állván a műveltségnek azon fokán, a melyet hivataluk méltósága tőlök megkiván. Vannak közottök sokan, kik kellő műveltség hiánya miatt, — melyet talán anyagi lielyzetöknél fogva sem tehettek sajátukká, — sem tudományos, sem társalgási tekintetben nem levén képesek kellőleg hatni a hívekre, s jó példával haladni előre, a tehetősb s műveltséggel dicsekedni szokott osztálytól mellőztetnek, vagy mint nem körükbe illők lenézetnek, és így elszigetelve és kizárva érezvén magukat, még inkább elmaradnak a haladó világtól. E visszás helyzeten is nemde nem ugy lesz segítve inkább, ha az ilyeneket társaságunkba bevonjuk, házunkat, könyvtárainkat számukra szivesen megnyitjuk, s becsülve állásukat, őket magukat is önbecsülésre és szellemi emelkedésre buzdítjuk?— Es így szivesen társalogva a jelesebbek és gyengébbekkel is, szivesen okulva a bölcsebbektől, és oktatva s emelve a gyengébbeket, s velők barátságosan tanácskozva az egyház belbajain könnyebben s hathatósbban fogunk segíthetni, örömmel tapasztalván, hogy az egyes egyházak beljóléte által az Összetartás és egyetértés láncolata folytán, egyetemes egyházunk virágzásnak induland! Es ugyanez áll iskolatanítóinkra nézve is. Ila e három főkellék mindegyikében mindnyájan egyetértve kellő orvoslást igyekszünk a leggyorsabban s legjobban nyújtani, akkor az egyház roncsolt belviszonyain tetemesen lesz segítve, s az alap megvettetvén, egyetemes egyházunk külviszonyai elébe bátrabban nézhetünk! De fájdalom ! a mi szerencsétlenségünk az, hogy legyenek bármily szép, bármily lelkes tervek, azok mind füstbe mennek! Szalmatűzként lobbannak el minden üdvöt igérő indítványaink; alig karolunk fel nagyhévvel egyszép eszmét, mint a futó csillag, mely pillanatra világítja a homályfedte eget, ugy minden szép eszme is futócsillagkint rohanja át egyházunk borús egét, s alig eszmélünk fel a világosságra, újra az előbbeni sötétségben találjuk magunkat !! Az egyházi domestica vagyis a közpénztár, a takarékmagtár szép és üdvös eszmék, melyek sok más javaslatokkal együtt megpendíttetvén, csak kivitelre várnak, de fájdalommal kell tapasztalnom, miszerint az e tárgy báni felszólalások elhangzani látszanak , s így a pangás, tespedés szelleme rajtunk erőt vévén, egyházunk sorsát a halálthozó vész fenyegeti!!