Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-26 / 13. szám

versről versre felvenni és magyarázni; hanem elég azoknak történetét, tartalmát, gyakorlati hasznát rövid és velős előadásban előterjeszteni, oly célból, hogy azokat a nép a magok értéke szerint méltatni és tisztelni képes lehessen, s a nyert világítások és utasítások alapján, családi körben vagy magánosan is sikerrel olvashassa. Ily ismertetés és utasítás nélkül azonban, a szent könyvek egyikét sem szabad hagyni. Másik ága feltett kérdésünknek az, hogy a szent könyveket, az egyházi évre és annak főbb pontjaira való minden tekintet nélkül, a kánon rendi szerint szakadatlan sorozatban kell-e magyaráznunk, avagy nem? A külföldi reformált egyházak némelyikében, a puritán elvek győzelme következtében, úgynevezett egyházi év egyáltalában nincs, s a mi legnagyobb ünnepeink is, mint pl. karácson, húsvét, pünköst, vagy egészen számkivetvék, vagy csak azon esetben tétetik rólok az egyházi beszédben némi emlékezet, ha épen vasárnapra estek, Igy van ez különösen a skót reformátusoknál, kik ezen nézetöket és gyakorlatukat, a szentirással s az apostoli egyház példájával igazolják. Ily egyházakban már, semmi nem áll ellent annak, hogy a szent könyvek, a kánon rendi szerint, folytonos sorozatban magyaráztassanak a nép előtt. Nálunk azonban, miként a külföld több protestáns népeinél, százados gyakorlat és határozott törvények alapján, fenáll az egyházi év, s az azt feltételező ünnep-sorozat, mely igen szépen és helyesen a váltság munkája történeti fejlődésének főbb mozzanatait mutatja. Itt ugyan nincs helye annak, hogy ezen intézmény igazolására kiterjeszkedjünk : annyit azonban szabad legyen mégis megjegyeznünk, hogy noha erre nézve parancsolatot és példát sem a szentírásban, sem az apostoli Ős egyházban nem találunk, mégis nyugodtan fentarthatjuk azt, mert sem babonára s balvéleményre nem vezet, sem az egyháznak az Ur és az ő apostolai s a reformátorok által kimutatott szellemével, céljával és érdekeivel nem ellenkezik ; ez pedig a fődolog az intézmények és szertartások bírálatában, nem pedig a betűk és tények rideg utánzása és alkalmazása, mely a különben igen üdvös és sok tekintetben valóban dicső puritanismus túlzása vala. Fenállván tehát és pedig méltán, az egyházi év és az ünnepek közöttünk, ha a szentírást, ezekre való minden tekintet nélkül szakadatlan sorozatban magyarázzuk: nagyon gyakran meg fog esni, hogy pl. az ádventi hetekben, melyekben a váltság munkájának előkészítéséről s kezdetéről kellene emlékeznünk, Krisztus halálát s feltámadását kell magyaráznunk a sorozat szerint, vagy olyan részeket melyeknek az egyházi év jelenére vagy igen kevés, vagy épen semmi vonatkozásuk nincs; stb. stb. Szükség tehát, hogy bűnbánati, ádventi és nagyhéti napokon, mindenkor oly részeket vegyünk fel és magyarázzunk a nép előtt, melyek a váltság munkájának illető pontjaira a legközelebbről vonatkoznak. Az úgynevezett böjti napokat, melyeknek már a reformált egyház elvei és gyakorlata szerint semmi legkisebb igazolhatóságuk nincs, figyelembe venni, s az egyházi évnek általunk is elfogadott pontjaihoz hasonló szabályzó erővel felruházni nem szükség, sőt nem szabad. — Megengedhető sőt szükséges, s az ős keresztyén egyház megemlített példájával igazolható azon eljárás is, hogy midőn a gyülekezetet vagy annak nagy részét oly csapás vagy valamely nagyszerű változás éri, mely a hívek figyelmét lekötve tartja, s melyben a vallás utasítását s vigasztalását óhajtják s keresik: e célnak megfelelő részek magyaráztassanak. Az ily igazán és józanul alkalmi tanításoknak, rendesen nagyszerű s áldott hatásuk szokott lenni. Óvakodjék azonban a prédikátor, miként egyéb tanításaiban, ugy a szentírás magyarázásában is, az alkalomszerűség hajhászásának s a hatás erőlködő vadászásának gyakori hibájától; e végre az illető eseményt vagy tárgyat, a maga valódi értékében fogja fel, tartózkodván minden nagyítástól s kisebbítéstől, s oly eseményeket, melyek természetök szerint, nem a hívek nagy többségét, hanem esak némelyeket érdekelnek, soha szószékre ne vigyen. Annál pedig aligha van egy-egy utálatosabb s nevetségesebb hiba, mint mikor a prédikátor, saját magánélete eseményeit viszi szószékre; holott mily véghetetlen parányi, sőt egyenesen semmi a mi életünk s eseményeink minden értéke , az Isten országának nagy és dicsőséges dolgaihoz képest, melyeket nekünk hirdetnünk kell! Ha megszakasztatik is ottan ottan az előadott érdekeknél fogva a folytonos magyarázat: az időnek legnagyobb része azonban mégis erre lesz fordítható, s azt hiszem, hogy oly gyülekezetben, melyben a hét köznapjain legalább négyszer rendesen tartatik magyarázat, hat vagy hét évi folyam alatt az újszövetségi könyvek kétszer, háromszor, az ó szövetségiek pedig egyszer, célszerűen végig magya ráztathatnak. Szükség szólanunk az oly gyülekezetek szentírás magyarázati gyakorlatáról is, melyekben egy templomban, hetenként váltakozva, két prédikátor szolgál. Ily helyeken, ugy látszik, kétféle mód lehetséges: vagy az egyszer felvett s megkezdett szent könyvet magyarázza mindkét prédikátor, ott kezdvén egyik , hol a másik elhagyta; vagy egymástól függetlenül két külön könyvet vesznek fel, és saját szolgálati napjaikon ezt magyarázzák. Ez utóbbi mód több tekintetben helyesebb és ajánlatosabb az elsőnél a melynek azon előnye mellett, hogy a templomi gyülekezet folytonosan egy, nem pedig két könyv magyarázatát hallgatja, s így figyelme és érdekeltsége nincs megosztva, — vannak lényeges hiányai is. Megeshetik ugyanis, hogy ugyanazon szent könyv tartalmát, értékét, gyakorlati alkalmazhatóságát, az egyik prédikátor egészen másként fogja fel, mint a másik, —amia józan theologia s hitval lások positiv korlátin belől is megtörténhetik; — ilyenkor aztán nem lehet összhangzás, sőt feltűnő eltérés és ellenke zés támad fel ugyanazon szentiró magyarázása folytán a két prédikátor közt, a mi valóban mind a tanítás sikerét, mind a szentírás s a prédikátori hivatal iránti tiszteletet és kegyeletet veszélyezteti. E mellett, az ily rendtartás szerint, az egyik prédikátor, csak kiszakgatott fele részét magyarázván a felvett szent könyvnek: nincs indíttatva arra, hogy a tiszttársa által magyarázott s magyarázandó részeket is alaposan áttanulmányozza; s így készületeiben oly hézagok maradnak, melyek meggátolják őt a felvett szent könyv egyetemleges összhangzó felfogásában, tanításának sikerét gyengítik, s egyéni tökélyesbűlésére és haladására nézve is káros hatásúak. Oly helyeken pedig, hol mint Debreeenben, két templomhoz négy prédikátor van, s a templomokra nézve folytonos cserélgetésben s váltakozásban van a szolgálat, azon szükség is előáll, hogy az egy héten szolgáló két prédikátornak, előre meg kell egyezni, az elmagyarázandó részek mennyisége felett; a mi gyakorta igen nehéz és feszélyes dolog, mert az egyik épen azon pontokat vélheti tartalomdúsabbnak, terjedelmesebben magyarázandóknak, melyek felett a másik gyorsan és könnyedén átlebbenni szeretne. Mindezen nehézségek és akadályok ki lesznek kerülve akkor, ha a prédikátorok, egymástól függetlenül, önállólag magyarázzák az általok felvett szent könyveket ;a felett azonban, hogy ki által micsoda könyvek magyaráztassanak, ezen esetben is szükség előlegesen megegyezni, azon érdekből, hogy az illető kiszabott évek folyama alatt, az egész szentírás végig magyaráztathassék. A mi végre magát a tulajdonképeni magyarázatot illeti : ebben két dolgot kell megkülönböztetnünk s közelebbről figyelembe vennünk, t. i. a készületet s a magyarázat ünnepélyes előadását. Jaj azon prédikátornak, kit akár a restség, akár önnön szellemi tehetségébe való alaptalan bizakodás annyira tántorított, hogy tanításaihoz a kimerítő és részletes készületet nélkülözbetőnek tartja, vagy elhanyagolja. Az ilyen vétkezik nemcsak a maga dicső hivatala ellen, a mennyiben arra kellő gondot és szorgalmat nem fordít, s a felséges tár-