Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-19 / 12. szám

kánonok titalmának ? jelesen : szülfc-e közbotrányt, s a szentesi egyház békéjét íelzavarta-e?S erre bátor vagyok válaszolni, hogy ezen lelkésziktatás azon kánonok tilalma alá nem esik; mert a) ha ezen egyházi cselekménynek, mint már említem, nem tulajdoníttatik valami titkos, értelem és természet feletti jelentés : ez esetben az nem egyéb, mint a eultusnak oly mellékrésze, mely ritkasága miatt nagyobb ünnepélyességgel taitathatik meg. b) Ez tulajdonképen nem is újítás; mindössze is a tiszántúli egyházkerületben szokatlan. I)e szokásban van j a dunai két egyházkerületben. S hogy a tiszántúli egyházkerületben is nem tekintetik a kánonok tilalma alá esö uji tásnak;

mutatja az 1811. okt. 5-iki végzése, mely az uj lelkésznek az egyházba az esperes általi bevezetéséről szólván , a bevezetés mikéntiségének szabályozását, meghatározását, későbbre halasztja. Ekésőbbre halasztás Ígérete; ha nem is hatá- [ rozott engedély, de még kevésbbé határozott tilalom, ha- : nem a két szélsőség közti középút, t. i. elnézés. S az | ilyen egyházi cselekmények azok, melyekről Hieronymus mondja :akár teszed, akár nem, azért sem igaznak, sem hamisnak nem fogsz tartatni. c) Mert nem olvassuk, hogy azon Révész ur előtt oly botrányos lelkésziktatatás magában a szentesi egyházban ; közbotrányt okozott,— s békéjét megzavarta volna. Holott, ha az mind igaz volna, mit Révész ur mond, a népnek nem csak megbotránkozni, hanem elszörnyüködni kellett volna, mert tapasztalat szerint a nép a hitcikkelyekkel keveset i gondol, de minden uj ceremónia, mely őt közvetlenül érdekli, sőt a közönséges szokástól csak kissé is eltérő szertartás, nemcsak ellenszenvet, hanem — mint az egyháztörténetből tudjuk, — vallási forradalmat is szokott előidézni. d) Mert a Gelei XXII-ik kánon ezen szavai : ..A nép az esperes megegyezése nélkül lelkészt nem választhat és az egyházba be nem állíthat", — az esperes általi közvetlen bevezetést ha meg nem alapítják is, de nem is tiltják meg, hanem szintúgy mint a feljebb idézett 1811. okt. 5-iki statutum, — elnézik. e) Mert ily lelkésziktatás másutt is tartatván, egyházi gyűlések az anathemát sohasem mondták rá. Már ha e szerint ama lelkésziktatás, a Révész ur által idézett kánonok tilalma alá nem esik, túl van minden kétségen, hogy alá esik azon szabadságnak, melyre vonatkozólag a Gelei kánonok élőbeszédében ezeket olvassuk : Non eo fi ne ac propositopublicant-ur canones, ut iis omnes ex aequo nulla habita circumstantiarum ratione, obstringantur, et nc latum quidem p i 1 u m ab e o r u m t e n o r e cuiquam discedere, in iis potissimum,quae non usque adeo controvertuntur, liceat; pro diver sorúm n a m q u e locorum e t tempóriun exigentia, diver sa quoque utendum disciplina, ac regiminis forma est, salva interimillaesaque manente Unione, ac commun i o n e Eccleaiarum t u m nostrarum i n v i c e m, tnm peregrinarum evangelicae confession is nobiscum; quibus nos, canonibus hisce nostr is o b discr epan tes eorura r i t u s, ac constitutiones nihil omnino derogamus, vei p r a e j u d i c a m u s , q u o d i p s u m ab iis quoque r ecipr oce e r ga nos, f r atr es suos spir itua-1 es , e-ommnnis acquitas, ac char i tas mutna cxposcit. S hogy e nyilatkozatnak annál nagyobb ereje legyen, folytatólag hivatkozás történik a helvét hitvallás ezen szavaira : „Ha szinte különböző rendtartások divatoznak is az egyházakban, azért senki se vélje, hogy azok egymással ellenkeznek. Soerates szerint : „Lehetetlen volna összeírni minden rendtartásait az egy- , bárzakuak, melyek városonként és tartományonként vannak. Egy vallásban sincsenek ugyanazon rendtartások, noha ugyanaz az azokróli tudomány. Mert a kik ugyanazon hiten vannak is, a rendtartásokban egymástól különböznek". — Mi is ina az úrvacsora kiszolgáltatása- és némely más dolgokban különböző rendet tartunk egyházainkban; de azért a tudományban és hitben nem ellenkezünk, sem egyházaink egysége és viszonya ez által nem veszélyeztetik. Az egyházak ily rendtartásokra, mint közönös dolgokra nézve, mindig saját szabadságukkal éltek, mit ma mi is teszünk". (Helv. hitvallás XXVII. R ). S ezek után szabad legyen kérdést tenni : hogy az idézett kánonok újítást tilalmazó rendeleteit nem lehetne-e szintúgy alkalmazni atemplomi orgonázásra, mint a kérdésben levő lelkésziktatásra? Tudva levő dolog, hogy a magyarországi reformátorok oly ellenszenvvel viseltettek az orgona iránt, miszerint azt a ref. vallás szellemével meg nem egyezőnek tartván, sokáig tilalmazták, mire vonatko zólag még jelenkorunkban is néh. Tóth Ferenc superinten dens, Borosnyai Lukács János, a múlt század közepén erdélyi püspökről szólván, igen jellemzöleg irja : ennek idejébencsúsztak beErdélybenaref. ekklcsiákbaaz orgonák; s a mint hogy a dunamelléki egyházkerületben a legelső orgona 1811-ben, s Debrecenben csak 1838-ban készült; s eleven emlékezetben van előttem, hogy midőn azon év őszén Debrecenben az orgona a nagy templomban felszenteltetett, vagy ha tetszik, először megszólaltatott, következő vasárnap Debrecennek egyik lelkésze, M. J. ur, az u. n. kistemplomban egyházi beszédében keményen kikelt a templomi orgonázás ellen , többek közt mondván : -az ördögnek való buzgóság az, melyet az orgonának kell nevelni! Bizonyára kedvesebb áldozatot tettetek volna Isten előtt, ha azon nagy summa pénzt, melybe az orgona került, a szegények közt kiosztottátok volna!" stb. S lám, mily nagy ereje van a szokásnak! : M. J. lelkész ur 1838-ban megbotránkozott az orgonában, mert az rá nézve uj szokás volt, — s meg vagyok győződve, hogy Révész ur már az orgonában meg nem botránkozik, mert az rá nézve már nem uj szokás. Pedig ha Magyarországon most állíttatnék fel a legelső orgona valamely reformált templomban, kétségkiviil csak ugy lehetne arra alkalmazni az idézett kánonok tilalmát, mint a szentesi lelkésziktatásra. — Sőt többet mondok :a confirmátio nagy jelentőségű ceremóniájára is lehetne azt alkalmazni. Tudva van az egyháztörténetből, hogy a confirmátio nem jött mindjárt szokásba a reformátio kezdetében, hanem legelőször Pomerániában 1534-ben j Frankfurtban Spener sürgetésére 1677-ben; Szászországban 1723-ban, s csak ezutáu vétetett be közönségesen Németországban a protestánsok által; s e szerint nálunk csak a múlt század közepe felé, sőt miután Szerencsi Nagy István és Kármán József ágendáiban a conlirmátióról nem tétetik említés, — talán csak a múlt század vége felé jöhetett közönséges szokásba, — s azért nincs is arról emlékezet semmiféle kánonban ; jelesen a Gelei kánonokban, hol a XXXIV-dik kánonban a papi szolgálatnak hét tiszte világosan előszámláltatik, s még a sátoros ünnepeknek egy hét előtti kihirdetése i s oly fontos dolognak tartatik, hogy az egy külön — az L-ik kánonban foglaltatik : addig a confirmátioról egy szóval sem tétetik említés. S épen azért, ha ezen ceremónia csak most kezdene szokásba jönni : nem szintúgy 'ehetne-e rá alkalmazni az idézett kánonok újítási tilalmát? (Folyt, követk.) Kárináu Pál. ; — —