Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-12 / 11. szám

hogy a vasárnapi reggeli isteni-tiszteletre 15 vagy eszméjével találkozunk, — meg ne ijedjünk, — husz embernél többen alig jelentek meg; s hogy az az „Oberkirchenrathban"; csakhogy azt, oly iskolai és nevelési ügygyei annyira jutottak, hogy alakban és alapon, a mint fogalmaztatott, elfovannak egyházak, melyekben a lopás napi renden gadnunk lehetetlen volt. De azért maga az eszvan, s magának a papnak s tanítónak nem marad me bizony életre és épen nekünk való és elkerülhemeg az ablaka alatt álló élő fán a gyümölcs, sem a baromfi, mihelyt udvarát egy-két pillanatra odahagyja! Már itt csakugyan elő kell állani a szigorú atyai tekintélynek és hatalomnak. Itt a „mea culpa" elhanyagolt egyéneken és egyházakon a puszta erkölcsi intés , kérés, dorgálás célhoz nem segít; s hiszen azért is van a a egyházi felsőbbség, hogy egyházilag védelme alá vegye a jót, büntesse a roszat. Ezt elmulasztván, haszontalanná lesz az egyházi előljáró és megvetésnek teszi ki magát, s azonkívül időt, vagyont s rendet veszélyeztetve bételjesedik, a mit e latin szók oly híven adnak : „Nocet bonis, quisquis pepercerit malis." Az itt mondottak szükségességét meggondolásra méltó módon, lélektanilag rajzolja Gellert, a hires tudós és keresztyén tanár, azon meséjében, melyben egy némethoni papválasztásról szól. A patronatus és consistorium fel lévén ott jogosítva , a lelkész kinevezésére, miképen mi annak szabad megválasztására, felhozza, hogy a parasztokból álló egyház vállát neki vetvén, a lelkészt el nem akarta fogadni , hanem azt kívánta, a kit semmi uton s áron megengedni nem lehetett. — Nagy lett e fölött a versengés és rendetlenség; könyörög superintendens uram; magyarázza a keresztyéni és alattvalói kötelességeket ; az uj lelkésznek jeles tulajdonait eleibék adja; de mind hiában! Ekkor türelmét vesztve az uraság részéről jelen volt tiszttartó (Amtmann) így szóll : Ihr Ochsen, die ihr Alle sejd , Euch Flegeln géb ich den Bescheid, Ihr sollt den Herrn zu euren Pfarr* behalten ! Sprecht! Nein ! oder Ja! Denn jetzt sind wir noch da ! — Da rufen alle. — Ja! Ja! Herr Amtmann! Ja! Remény lem, hogy ezt senki félre nem fogja magyarázni! En csak azért hozom ezt fel, hogy meggyőződjünk, miszerint alaposan csak ugy fogunk protestáns egyházunkon segíthetni, ha a fegyelem kezelésében a kivitelt, a végrehajtást illetőleg, az eddiggi szerencsétlen puhaságtól és lágymelegtől megválva, bemutatjuk a világnak, hogy az egyház bir ugyan irgalmas atyai szívvel, (cupio me esse clementem), de hogy a büntető vesszőt is kezében tartja mindazok számára, kik az Ur szt. örökségét akárhol s akármi módon pusztítják. — S itt valljuk be, oly egyházi független s tekintélyes testületre volt és lesz szükségünk, mely az administrativ és itélő hivataloktól, de nem az egyháztól elkülönítve, ennek rendeleteinek és birói ítéleteinek végrehajtását, lelkiismeretesen, azaz személyválogatás nélkül az egyház felvirágoztatására eszközölheti.^ tetlen szükséges. A zsinat ügyessége és annak a magas kormány iránti hódolatteljes, evangyéliom szerinti nyilt eljárása, azon alakot bizonyosan kitalálandja, melyben ezen eszme , — az állam érdekeit ugy, miképen az egyház erkölcsi életét biztosítva és kielégítve — megtestesülhet. B. Gv., ev. lelkész. A szentírás magyarázásáról. H. Azon kétségtelen történeti tény, melyet a szentírás nak gyülekezet előtti magyarázásáról, az első keresztyénség s a reformátio korából, hazánkból pedig a későbbi időkről is felmutattam, már önmagában is elég erővel bir a vég re, hogy bennünket a szentírás magyarázása iránti köteleztetésünkről meggyőzzön , s arra indítson , sőt mintegy kényszerítsen, hogy a tartozott üdvös munkát haladék nélkül mindenütt megkezdjük. Azonban ki tagadhatná, hogy gyakorlati egyházi életünk, sőt irodalmunk mezején is gyakorta tűnnek fel, fájdalom ! nem kevés számmal oly jelenségek, melyek azt mutatják, hogy ama nagy tanító mestert a történetet vagy nem mindenkor ismerjük s így fel sem keressük , vagy nem ismerjük el annak szabályzó tekinté lyét, s nagykorúaknak hisszük magunkat irányában Innen van, hogy sokszor elhagyva a történeti fejlődés mély és biztos folyamát, vergődünk minden irány nélkül, mint a szárazra vetett hal. Ily körülmények közt nem tartom feleslegesnek, hogy azon intésnek, melyet tárgyunkra nézve a történelem ád, életrevalósága és roppant hordereje, másnemű érvekkel is megbizonyíttassék, kinmtattassék neve zetesen, hogy a szentírásnak gyülekezet előtti magyarázása mind szükséges, mind üdvös, ha az ügy történetét és a positiv törvényeket soha figyelembe nem vennők is. Tudjuk, hogy az önmagában tehetetlen embert üdvre vezérlő isteni bölcseség és kegyelem nemcsak a természet ben s az emberi élet történeteiben és lelkünk ismeretében, hanem az ő igéjében is kijelentette magát. És ezen kijelentés eredetében fenségesebb, folyamában tisztább, hatásá ban biztosabb, s az anyaszentegyház fenállására s az üdv elnyerésére nézve nélkülözhetetlenebb minden egyéb kijelentéseknél. Ezen kijelentett ige s az ezt tartalmazó szent irás és annak egyedüli döntő tekintélye nélkül, a keresztyén anyaszentegyháznak akár a tudományban, akár a gyakorlati életben való tiszta és biztos fejlődését képzelni sem lehet. Ezért mindkét hitvallású protestáns s különösen a reformált hitfelekezet, a maga teljes érvényben álló s kötelező erejű hitvallásaiban, mint egyik legfőbb alapelvet hirdeti azt, hogy az üdvigazságok egyed ü i i forrása, a hit és erkölcsiség sinór in'értéke és próbaköve nem más, mint a szentírás. — „A szentírásban a Krisztus egész egyháza teljesen előterjesztve birja mindazokat, melyek az idvezítő hitre s az Istennek tetsző életfolytatására szükségesek. Ennélfogva azon értelemben vagyunk, hogy ezen iratokból kell tanulnunk az igaz bölcseséget, kegyességet, az egyházak réformátioját s kormányzatát, a kegyesség minden kötelességének tanítását, a hitágazatok helybenhagyását vagy visszavetését, e 1

, , — - najádén tévelygés megcáfolását és minden intéseket. — fe kétséget nem szenved, hogy itt a magas, pffcttlrüDk el a hit dolgában más bírót, mint egyedül az niszterium egyik reánk nézve fölötte szijítóges Istent ím a szentírásokban kijelenti, hogy mi az igaz, mi a KYTÉRR