Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-26 / 9. szám

nelmi irodalmunk, egyebek mellett csak az is mutatja, miszerint idevonatkozó eddigi könyveinkben, csak néhány árva szó sincs arról, hogy milyen lehetett a XVI. században istentiszteletünk , s magyaráztatott-e és miképen a szentirás? Elégedjék meg tehát most tisztelt olvasó a következő adatokkal. — Huszár Gál, egyik legtekintélyesebb reformátorunk, 1557. oktober 25. Bécsben kelt levelében, egyebek mellett azt is panaszkodva irja Zürichbe Bullingernek, hogy a magyarországi reformált egyházak szertartásaiban stb. semmi egyformaság nincs, s a vallásosság nagy kárával, mindenki saját tetszését követi. Ennélfogva nagyon kéri Bullingert, hogy valami derék ember által Írassa össze, nyomassa ki és küldje meg Magyarországba a zürichi egyház akkori rendtartásait, s bizton remélli, hogy ezt a Bullinger nagy tekintélyénél fogva is be fognák venni mindenek, s nem követné többé senki a maga költeményeit stb., s ime 1559. január hónapban, tehát egy évvel később közrebocsátja L a v a t e r L a j o s zürichi lelkipásztor és jeles theologus „De ritibus et institutis ecclesiae tigu rinae" cirnü müvccsk'jct; s ennek irása és közrebocsátása egyik főokául ezt említi: „sokan vannak, úgymond, kik a mi egyházunkat, hitbeni álihatatosságáért s szertartásainak egyszerű voltáért nem kevésre becsülik, s a m a g o k gyülekezeteit, ennek példánya s z e r i n t o h a j tják reformálni"; —• a minthogy annak, hogy ezen könyv hazánkba is beküldetett s itt a törvényhozásban is használtatott, kétségtelen nyoma is van, az 1576-dik évi hercegszőlősi zsinat XXXIX-dik kánonában ugyanis végül ezt olvassuk: „ita et Tigurinam ecclesiam facere legimus." Kimondom tehát bátran, noha legelőször azon véleményt, hogy Lavater müve keletkezésének egyik főoka, a Huszár Gál kérelme volt, s hogy a zürichi egyház rendtartásai ugy, a hogy, ezen könyvecske szerint vétettek be hazánkban. A szentirásmagyarázásra nézve nevezetesen, az 1566-dik évi gönci zsinat V dik végzése ezt tartja: „ne mindenkor csak a vasárnapi evangyéliomok taníttassanak , hanem egész szent könyvek felvétessenek vagy a prófétáktól vagy az apostoloktól, és minden nap, vagy legalább három szokott napon hetenként, taníttassanak, vagyis prédikáltassanak." M e 1 i u s P é t e r, ki noha nem Helvétiában tanult, a heivét reformátorokkal mégis egybeköttetésben állott, az 1567-dik évi nagyfontosságú debreceni zsinatban hozott kánonok élőbeszédében, ugyan vastagon dorgálja a papokat, kik közül igen sokan hevernek és kéjelegnek, s a szenti:ás tanulmányozására és tanítására semmi gondot nem fordítnak , s holmi zagyvalék egyházi beszédekkel szoktak előállani, s az ellenkezőket is nem tudománynyal, hanem egyszerre a világi hatalom fegyverével szeretnék megcáfolni. Magoknak a kánonoknak VlII-dik cikkében pedig parancsolja, hogy egyedül a szentírás kanonicus könyveit kell magyarázni, az igazhitű atyák és józan commentárok szerint; a X-dikben megszabja, hogy a próféták és apostolok iratai, ne postillánként, s a vasárnapi evangyéliomok s epistolák szerint, hanem folytonos rendben taníttassanak, a szöveg a pontok és versek folyama szerint megmagyaráztassék stb., s attól a papok messze ne csapongjanak. A XLII-dikben a folyvást visszatérő s ismételgető postillázást stb., hurkatöltőhöz s kérődzéshez hasonlítja, s azt mondja rólok, hogy a földhöz tapadókká s heverőkké és tudatlanokká teszi a papokat. — A már említett herceg-szőlősi zsinat, minden vasárnapra két, a hét többi napjaira három egyházi beszédet parancsol. A huszti egyházi rendtartás, melyet a közelebbi Pataki Füzet közöl, minden vasárnap három egyházi beszédet, kettőt a városban, egyet a várban, hétköznapokon, azaz a hét egyéb napjain pedig négyet, — kettőt a városban, kettőt a várban, kiván a prédikátortól. — Samarjai János superintendens 1536. kijött agendájában — VlII-dik rész — már nyilván tanítja: „Olvassuk és magyarázzuk az Istennek megíratott szent igéjét a híveknek gyülekezetében, a mint maga Isten ö felsége a tízparancsolatot a sinai hegynek tetejéről a zsidó népnek prédikállotta, azután Mózes és a több próféták Írásai is rendszerint a zsinagógákban mindenkoron olvastattak. Magyarázzuk penig elvegyesen, a mint a hallgatók hozzá vannak, néha az Istennek törvényét, néha a prófétáknak irásit, leggyakrabban az evangyéliomot, apostoloknak cselekedeteket és írásokat" stb. stb. — Az úgynevezett komjátii kánonok XV-dik pontja szerint: „az egyházi szolgák nem is csak a vasárnapi evangyéliomokat, hanem még a próféták és apostolok Írásait is igyekezzenek magyarázni a népnek, hogy mindennapon jobbuljanak és nevekedjenek a mennyei tudomány értelmében." A mi Gelei Katona-féle kánonaink szerint minden héten négy, vasárnap nev. két, szerdán és pénteken egy-egy prédikációt kellett tartani legalább, s ha valahol többet szoktak : a gyakorlatot meg kell tartani. Azt is igeu kegyes rendeletnek mondja a XLVIII dik cikk, hogy minden kö nyörgés után, a szentírásból egy-egy rész a népnek közönségesen felolvastassék, reggel az ó, délután az ujtestamentomból, a szent könyvek rendi szerint, s midőn végig olvastatott, kezdjék újra elől. — A kik ezen igen kegyes és szent munkát vakmerően elhanyagolnák, az anyaszentegyház kemény feddését ki nem kerülik. — Az adatok, s a néhol töredékesen fentmaradt gyakorlat azt mutatják, hogy mind ama hétköznapi két beszéd, mind eme biblia olvasás, szentirásmagyarázás volt, mígnem az idők folytán, épen ugy, mint a középkorról említettük, lesülyedtek puszta olvasássá, majd végre legtöbb helyen egészen kienyésztek Becsületére válik tehát a tiszántúli egyházkerületnek, hogy a maga 1762-dik évi törvényerejű rendtartásainak XVI-dik pontjában ekként határozott: „A szentírásnak köznapokon való olvasását, kiváltképen az ujtestamentomnak, helyre kell állítani, melyet ha a kánonok nem parancsolnának is, parancsol az Isten. Minden rész után , an nak értelme szerint rövid intést tegyen a tanító, és az egész résznek hasznait két három szóval elmondván, a kitől meglehet, azután röviden imádkozzon." Ugy tetszik nekem, hogy e határozat alkotói érezték a fájdalmat és szégyent | a szentirásmagyarázásának elhanyatlása felett, s látták azt is, hogy e dicső intézményt, nem lehet puszta gépies olva sássá aljasítani le, hanem ugy kellene felfogni és gyakorolni, mint a reformátorok felfogták és gyakorolták. Becsületökre válik a debreceni prédikátoroknak is, hogy midőn 1756-ban , a közönséges istenitiszteleteken hétközna pokon is megjelenni szokott, de megunatkozott tanács által, a magyarázatok kevesbítésére szólittattak fel, csak ne hezteléssel nyugodtak abba bele, hogy ezentúl hetenként csak négyszer legyen szentirásmagyarázat. *) *) a debreceni prédikátorok ide-vonatkozó hivatalos levele, hogy itt is közöltessék: „A debreceni reformáta szent eltklézsia Tekintetes Kurátorinak, Magistratualisainak , Kommunitasbelieinek , nekünk hív és minden szeretetre méltó hallgatóinknak az Úrtól a mi Idvezitőnkben kegyelmet és békességet kívánunk! — A mely intiinatum, az ezután observalandó közönséges istenitiszteletnek gyakorlása iránt hozzánk az Urak és Kegyelmetek tetszéséből die 1-a praesentium érkezett, mi azt megolvastuk , és jóllehet, hogy az eddigvaló praxisban megmaradni épen nem restelkednénk , nem is restelkedhetnénk : mindazonáltal ám légyen, ha ugyan a Kegyelmetek értelme szerént sikerei lenek voltak a mi mindennapi tanításaink és magyar ázásaink. A mely ideát tetszett az Uraknak, Kegyelmeteknek előadni, maradjon tovább való rendelésig, a mint ezen clausulát magok is Kegyelmetek feltette. Egyet kérünk az Uraktól és Kegyelmetektől. Mivr' ha mi ezt az uj ideát ex cathedra publicálnánk, nemcsak a*, ellenkezőknek adnánk okot ellenünk való observatiókra, de még a magunk hallgatói is, nem tudjuk micsoda gondola tokba eshetnének, és micsoda szókra, quaerelákra fakadhatnának ki ellenünk: múljék el ezen ekklézsiai szolgálat re ductiojának kihirdetése. Mi ajánljuk magunkat, hogy a legközelebb következő héten ususba, praxisba vesszük. Igy