Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-02-26 / 9. szám
íme uraim! azokból, a melyeket előadtam, kitűnik, hogy a magyar reformált egyház kebelében is rendes és törvényes rendtartás vala egykor a szentírásnak nép előtti magyarázása; sőt ily törvényes, és megtartandó rendtartásnak kellene annak lenni még most is ; mert én nem tudom , hogy az általam idézett kánonok eltöröltettek volna, és semmiképen nem is tehetem fel, hogy pl. a tiszántúli superintendentia, oly intézményt, melyet nemcsak a kánonok, de az Isten által is paranesoltnak mond, valaha határozatilag eltörtilt volna. Mi tehát mégis az oka, hogy a szentírás magyarázásának igen sok helyen emlékezete is alig maradt fen?? Erre most éa nem felelek . . . Perditio tua, ex te Israel! (Folyt, követk.) Révész Imre. ^f^t*^ KÖNYVISMERTETÉS. „Szent történelem/4 Az isteni üdvintézmény történeti kifejlésének rendszeres előadása, mint az egész ker. vallástan mellőzhetlen alapja. Kurz H. J. „Lehrbuch der heil. Geschichte" című munkájából, a ref. egyház hitelveivel is Összhangzásba hozva, átdolgozta T a t a i A n d r á s, hittanár. Pest, Ráth Mór, 1859. 249 1. Ára 1 pfrt. Bár Kurz fen címzett munkája Fabó Andrástól is kevéssel ezelőtt, a pesti ev. ref. theol. mtézet tanárai által kiadatva megjelent: mindazáltal nem tekinthetjük feleslegesnek annak ez ujabb alakbani megjelenését sem. Amaz Kurz munkájának meglehetős hűséggel kezelt magyar fordítása, s mint ilyen, egyrészről a közönség tudományos olvasmányául , más részről a theol. akadémiákban használandó vezérkönyvül látszik kiadatva lenni; — emez pedig inkább csak a felsőbb népiskolák és gymnasiumok számára kiván kézi könyvet szolgáltatni, ugy azonban , hogy az az iskolán kivür is a vallásukat szeretöknél épületes olvasmányul használtathassék. Kurz egyike az ujabbkori legjelesebb német prot. tudósoknak, kiben a nagy talentum kitűnő theol. képzettséggel, a gazdag phantasia épületes keresztyéni iránynyal, a merész határozottság teremtő eredetiséggel és művészi alakító erővel, vonzó előadással egyesülve jelenik meg. Irodalmi munkásságának mezeje túlnyomólag a történelmi theologia, mely téren már eddig is félreismerlietlen azon (érdeme, miszerint az egyoldalú s rideg emberi p r a g-Tn^fSi l 'ii tt 1 Ji1 va gyis az egyháztörténetnek rationalisticus felfogása helyetF(mefy^4öíÍ£ö£tet csak emberi önkény és számítás eredményéül s az eseményé&esl£-^2€glepŐ különösséggel egymásba fűződött láncolataid tekinti) a sy nerg i s t i c u s pragmatismust, vagyis azon felfogást, miszerint minden történet két egymáimellett és egymásban működő tényezőnek, t. i. egy részről az isteni világigazgatásnak , más részről az emberi önelhatározásnak erkölcsi eredménye, emelte általánosabb érvényre s ez által az egyháztörténelmet a theol. tudomány többi ágaival szorosabb testvériségbe, bensőbb és áthatóbb összeköttetésbe hozta. Azonban— ha szabad kifogásunkat is előadni — ugy látszik, hogy Kurzban a történelmi subjectivismus néha túlnyomó erővel nyilatkozik. Igaz, hogy az ő subjcctivismusa a tudományos alaposságnak parancsoló s a művészileg találékony és szabatos feldolgozásnak kedvesen hódító alakjában jelenik meg: mégsem lehet tagadni, hogy az nála, sokszor a történelmi objecti vitás rovására történik. 0 a történetek alakuló mezejéről mindenünnen kedves fényt sugároztat az olvásó lelke elébe, — és hiaga sem sensim, ábscjue sensu , oda 1 észen az eddigvaló sokszori magyarázat. — Az Uraknak s Kegyelmeteknek bitinek és örömének szolgái a debreceni belső templomokban rendes prédikátorok." veszi észre, hogy néha e világosság legnagyobb része csak az ő saját subjectivus felfogásának és érzelmének csupa visszaverődése. Sokszor megesik Kurznál, hogy nem any nyira a történet gyújt az ö lelkében világot a múlt idők setét fátyola alá, mint inkább az ö saját lelke lövelli be fény sugarait a múlt idők mysticus homályába. Innen van, hogy a szenttörténetek körében is kifogyhatatlan a t y p u s o k előteremtésében, tiszta gyémántnak tekintvén gyakran azon egyszerű üvegkristályt is, melyben csupán az ö lelkének aranyozó fénysugárai fördenek. Theologiai irányára nézve Kurz a 1 u t h c r i cuuícssionalisták közé tartozik, de nem oly rideg merevségben, mint p.o. G-uericke. 0 tisztelettel, meleg ragaszkodással, sőt lelkesültséggel viseltetik a lutherismus iránt, anélkül azonban, hogy az unioisták és reformátusok irányában türelmetlenségre s méltatlankodó polemisálásra vetemednék. Confessionalismusa különösebben „Lehrbuch der Kirchengeschichte" című munkáján van jellemzöleg kinyomva; szenttörténelmi munkájának azonban inkább csak a végén, hol az urvacsoráról szól, tűnik elő confessionalis iránya, de a mit hibául épen ugy be nem számithatunk, mint azt, ha református theologus az urvacsoráról Kálvin nézete szerint értekezik. A honnan látni való, miszerint Kurz szenttörténelmi munkáját ref. vallású theol. akadémiákban is bizton használhatni, miután az ő urvaesoráróli hitheristicus nézetét bármely ref. tanár kalvinisticus nézetre könnyen átidomíthatja, — egyéb confessionale elemmel pedig benne nem igen kell küzdenie. A mi Kurz szcnttörténelmi munkáját minden subjectivismus felé hajló irányulása mellett is theol. akadémiáinkba méltán beveendő vezérkönyvül ajánlja, az 1. annak valódi bibliai kenetessége, mely minden Ízetlen rationalismussali kacérkodást kizár. Az erctnekező orthodoxiának, az önbálványozó supranaturalismusnak, a confessionalismus álarca alatt zsarnokoskodó intolerantismusnak éplelkü theologus soha barátja, pártfogója nem lehet; sőt valódi evangyéliomi állásponton azon erőszakoskodó jogigénynyel sem léphetni fel, miszerint minden tanszék különbség nélkül vakon meghódoljon egy bi zonyos divaturalomra felvergődött s a többi irányokat gúnyos kicsinyléssel megvető theol. elv és irány előtt. Hisz az apostolok idejében is léteztek különböző vallásirányok, p. o. a petiinismus, paulinismus, johanneismus, — és ezek mégis egymásmellett mind szépen, testvérileg megfértek, sőt egymást mintegy szerves egységgé egészíttették ki! Hogy theol. intézeteinkben a theol. nemesebb irányok különböző árnyalataikban önálló képviseltetést nyerjenek; hogy a theol. tudományosság élotí'ejiődése egyetlen egy iránynak lélekölő rámájába be ne szoríttassék: ezt, ugy vélem, velem együtt mindenki óhajtja, ki azon igazságot beismeri, miszerint bármely elszigetelten létező s ellensúlyozásnak kitétetve nem levő theol. irány további fejlődésében előbb utóbb bizonyosan merev szélsőségbe menne át s a theol. tudományosság minden oldalróli életteljes fejlődését a legnagyobb mértékben akadályoztatná. Azonban minden theol. szabadelvtiség mellett sem helyeselhetni sokaknak azon érzékenységét, mely minden ellen, valami csak nem a ratonalisták laci-konyhájáról (bocsánat e kifejezésért!) került ki, azonnal lázas ingerültségbe jő s a képzelt obseurantismus és bigottismus gyomorgörcscibe esik. A mennyire szűk ismeretem terjed, ugy tudom, hogy hazai prot. theol. intézeteink legnagyobb részében a múlt évtizedben túlnyomólag a rationalismus igéi prédikáltattak. A vallás a száraz értelemszerüség sarába lett levonszolva; a csodák, jövendölések, a vallás legszentebb mysteriumai az emberi gondolkodás logicai törvényeinek rostája szerint biráltattak meg; határozott és erős hit helyett a theologus tanuló többnyire csak ingadozó bizonytalanságot, kételyt vagy közönyösséget hozott ki magával az életbe az iskola falai közül. Már hogy ily theol. irány hitbuzgó férfiakat nem növelhet s hogy mostani hitbuzgó férfiainknak legnagyobb része is a bibliái kenetességet nem annyira az iskolában
