Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-26 / 9. szám

laclást tett a vallásos élet mindenfelé, annyira, hogy Kálvin utoljára a maga idejében az egyház lelkiismeretének tartatott. — (Vége követk.) A szentírás magyarázásáról. (Folytatás.) A szentirásmagyarázást s általában az igét az áldott emlékezetű reformátio költötte fel a századok mély sírjából. Ilogy a szentírás és annak szorgalmas magyarázása volt azon legfőbb fegyvere, melylyel a reformátorok az egyházba becsúszott visszaéléseket s ferde intézményeket, ostromolták, s melylyel a reformátio jogosultságának nagy harcát vívták ; hogy a szentírást tették a hit és erkölcs zsinórmértékévé, s a hitvallásokat, hittant, s más egyházi tudomáuyokat és intézményeket annak elvei szerint igyekeztek alkotni, s hogy mindkét hitvallású reformátorok és vallástételek az igaz egyház egyik múlhatlan jelleméül, lényeges feltételeül az igének tiszta hirdetését állítják: mindezek oly történeti tények, melyeket iskolás gyermekeink is tudni tartoznak. Reánk nézve tehát most e helyen csak az a főkérdés, hogy a reformátio korában, visszaállíttatott-e törvényesen a szentírásnak népelőtti ünnepélyes olvasása és magyarázása; és ha igen : miképen? Azon istenitiszteleti rendtartás , melyet 1523-ban Luther készített, s mely nemcsak Wittenbergben, hanem egyébütt is törvényerejűvé emeltetett, így szól a többek közt: „Három nagy visszaélés csúszott be az istenitiszteletbe. Az első az, hogy az Isten igéjét elhallgatták, s csak olvasták és énekelték a templomokba, a mi igen botrányos viszszaélés. A másik az, hogy az Isten igéje ekként elnémíttatván, oly sok keresztyénellenes mesék, hazugságok csúsztak be .... az énekekben és egyházi beszédekben, hogy borzad az ember ha látja. A harmadik az, hogy az ily istenitiszteletet, csak mint puszta munkát teljesítették, s azt vélték , hogy ezáltal Istennek kegyelmét s az üdvösséget megnyerik." „A végre már, hogy ezen visszaélések eltöröltessenek, először is tudni kell, hogy sohasem szabad a keresztyén községnek ugy összegyűlni az istenitiszteletre, hogy ott az Isten igéje ne hirdettessék. (Zsolt. CII. 23. I. Kor. XIV. 31. idézve.) Annálfogva, ha az Isten igéje nem hirdettetik, jobb hogy se ne énekeljenek, se ne olvassanak , sőt össze se gyűljenek." „így volt ám ez a keresztyének között az apostolok idejében, s ugy kell lenni most is, hogy minden nap reggelén egy órára, négy vagy öt órakor Össze kell gyűlni, és ott a szentírást a papnak vagy másnak olvasni. Ezután a prédikátor, vagy a kire bizva van, álljon elő, és az olvasott részt magyarázza meg, hogy azt minden egyebek megérthessék s abból tudományt és intést vegyenek; ha ez nem történik, akkor az olvasás merő haszontalanság a községre nézve Olvasni kell pedig az ó testamentomból, felvenni nevezetesen egy könyvet, s abból egy, két vagy fél fejezetet elolvasni, s így folyvást, míg vége nem lesz; azután fel kell venni másik könyvet, és így tovább, míg az egész biblia el nem olvastatik, — hogy így a naponkénti gyakorlás által, a keresztyének az Írásban jártasok, értelmesek és otthonosok legyenek. Miután az olvasás és magyarázás fél óráig vagy tovább tartott, együtt az Istennek hálát kell adni, őt dicsérni s az ige sikeréért kérni." „Épen e szerint, délután is 5 vagy G órakor össze kell gyűlni, s vagy az ó, vagy inkább az újszövetségi könyveket olvasni, magyarázni stb., mint délelőtt. Szabadságukban áll az illetőknek, hogy miudennap ebéd után is ily istenitiszteletet tartsanak. Ha az egész gyülekezet jelen nem lehetne is, legalább a papok, tanulók s a leendő papok jelen legyenek. — Vasárnap délelőtt a szokott evangyéliom, délután a levelek szerint kell prédikálni, az egész nép jelenlétében . „Egyebet is a mi szükséges, njajd elhoz az idő. De a dolog veleje mindenkor az legyen, hogy minden mozdulás az Isten igéjének virágzásba hozásáért történjék, hogy ne legyen az ismét léha haszontalanság, mint eddig vala. Mindent inkább el lehet hagyni, mint az igét, és semmit sem kell jobban gyakorolni, mint azt; mert annak virágoz tatására utal a szentírás, s maga Krisztus is mondja Luk. X. 39: „egy a szükséges dolog, nev. hogy Mária Krisztus lábainál üljön s naponként hallgassa az ő beszédét; ez a legjobb rész, melyet választani kell s mely soha el nem vétetik." stb. stb. Hogy az istenitisztelet minél több tartományokban 1 kellő egyformasággal birjon , 1526-ban ismét készített Lu-i ther egy rendtartást, mely különösen a szász földön folytonos alapját alkotta az istenitiszteletnek. Ezen rendtartás is határozottan kimondja, hogy az igehirdetés, az istenitiszteletnek legfőbb alkatrésze, némely pontokban azonban, eltér a korábbi rendtartástól, nev. Vasárnapokon az evangyéliomok és epistolák szerint három prédikáció tartatik, egy különösen a cselédek kedvéért s oly időben, hogy azok megjelenhessenek. Hétfőn s kedden reggel a tízparancsolat, hiszekegy és miatyánk olvastatik s magyaráztatik; szerdán reggel Máté evangyélioma ; szombaton délután János evangyélioma; csötörtökön és pénteken reggel az apostoli levelek s egyéb újszövetségi könyvek. E mellett vannak szentirásraagyarázatok a főiskolában ; bibliai órák a gyermekek számára, melyeken egyebek is jelen lehetnek. *) A helvét reformátio talán még nagyobhszerü lendü letet s gyökeresebb virágzást adott az igének s a szentirásmagyarázásának, mint a németföldi. — Zwingli semmit sem sürget gyakrabban és erélyesebben mint azt, hogy az ige legyen minden mindenekben; egészen az apostoli példány szerint igyekezett rendezni a zürichi egyház közönséges istenitiszteletét is , melyet aztán, kisebb nagyobb eltéréssel Helvétia többi káutonai is elfogadtak. — A reformált egyház, mint közönségesen tudva van, mindjárt kezdetben el vetette a katholikus perikopákat, melyeket Luther is megtartott **); s kimondva és életbeléptetve lön azon elv, hogy a nép a szentírásnak ne egyes évenként újra visszatérő pontjaival, hanem annak egész egyetemével, tehát a teljes szentirással ismertettessék meg a közistenitiszteletek alkalmával. Ezért a zürichi tanács, a lelkészeknek forrnaszerint meghagyta, hogy a vasárnapok és hétköznapok folyamán az egész szentírást szakadatlan sorozatban végig magyarázzák, s ha bevégezték, újra előlkezdjék. A zürichi egyház rendtartása, a reformátio befejezése után, a szentirásmagyarázására nézve, Lavater rajza szerint következő vala: minden vasárnap három, minden hétköznap — pénteket kivéve, midőn a vásár miatt nem lehetett, — két tanítás tartatott; a tanítás pedig abban állott, hogy a prédikátor , az ó vagy az újszövetségi könyvekből felplvasott : valamely részt, azt magyarázta, abból a gyülekezetet tanította, intette, fedáette, vigasztalta, az ellenkezőket szerényen cáfolta, a mint a körülmények a hallgatók javára kívánták. A szent könyvek pedig nem szétválasztva és szakgatva, hanem folytonos rendben egészen magyaráztatnak. A mely tanítási mód, hogy a régi atyáknál ama jobb idők ben otthonos és gyakorlott volt, mind az egyházi történelem, mind a prófétai és apostoli könyvekre írott számtalan *) Feltalálható e két rendtartás Luthernek Lomler és Gerlach által kiadott válogatott müveiben, s R i c h t e r nól: „Die evang. Kirchenordnungen des sechszehnten Jahrhunderts." Weirnar. I. Bd. 1846. **) Luther, mint idézett munkálatainak egyikében maga mondja, meghagyta ezeket, mert nem látott bennük semmi kárhoztatni valót, s azt is akarta, hogy azon wittenbergi főiskolai tanulók , kik majd oly helyen lesznek papok , hol a perikopák gyakorlatban vannak, a példából tanulhassanak; de nem kárhoztatja azokat sem, kik egész könyveket folyvást magyaráznak.