Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-19 / 8. szám

nem lehetUnk a nélkül el egy éráig sem. Nem hinné el nagytiszteletü ur, de ugy történt — a mint mondom. Másképen osztottam el csekély fizetésemet, elszakasztottam belőle minden esztendőre 10 váltó forintot könyvre, és azóta ezen pénzt csak iskolai és nevelési könyvekre adom. És még most sem változott szándékom s ha Isten életemnek kedvez, e mellett holtomiglan meg is maradok. így tanítgattam és tanítgatom én magam magamat. És sikerült ez nekem szépen. De itt következik az én aggodalmam fő-főrésze. Ha a mostani fiatal tanító collegáim során végig nézek, nagyobb része olyan emberekből áll, kik a rhetoricát sem végezték el, annál kevésbé tanultak egy kis philosophiát. Micsoda alapra építnének hát ha akarnának is! — Mtg nekünk volt legalább valami kis fundamentomunk. Aztán meg az is szomorú tapasztalásom, hogy a tanulás szükségét nem is érezik. Azt beszélgetik nagy fenynyen, hogy ma már olyan jó kézi könyveket irnak, hogy csak annyit tudjon a tanító, a mennyi azokban van, kimehet azzal a világból is, e mellett nem szeretnek olvasni semmit, — a melyik olvas is, holmi gavalléros es divatos emberek, holmi haszontalan novellákon, meg románokon kapnak. Mondtam már egynehány ilyen fiatal collegámnak: mit kap azon az izetlenségen — hiszén ezeket azok számára gondolta ki a világ, a kik nem tudják miképen töltsék ki az Isten adta napot. ; Aztán én magam is próbáltam közülök, egyet kettőt csak a hiriért is elolvasni — meg akartam ismerni belőlök azt a fenynyen hirdetett uj míveltséget, azt a korral való haladást. Biz én nekem fáj kimondani, de ezeknek nagyobb része olyan, hogy kár kinyomtatni. Ilyeneket olvasnak az én collegáim, azok tudniillik, a kik olvasnak, — nevelési könyvekről, hallani sem akarnak. Átlátja tehát tisztelt szerkesztő ur, hogy méltán nagy az én aggodalmam. Mi lesz a mi iskoláinkból, ha az ifjú tanítók között ezen gyökérre verekedett hit megtalál erősödni?! Ép en midőn e felett aggódnám, akkor küldi át tiszteletes uram a Protestáns Egyházi s Iskolai lap folyó évi 6-dik számát. És rettenetes megütközéssel olvasom e lap 166. és 167. lapjain Szatbmári György h.-szoboszlói iskolai igazgató tanár, felszentelt pap és az odavaló tanítói kar könyvtárnoka levelét. És felkiálték magamban: no hiszen beszélhetsz te vén fejeddel ezentúl az ifjabb tanítóknak ! "A hol van ni! Hazánk egyik tekintélyes ekklézsiájából egy tekintélyes lelkész n. t. SZÍVÓS Mihály ur, ugyanezen város ugy látszik nagyobbszerü iskolája nyolc tanára, ezek közt a felszentelt pap igazgató épen arra buzdítja a tanítókat, a miért az én lelkem oly régóta be van borulva. Beszélhetek én már! hiszen a legkisebbik praeceptor is, mihelyt szólok, az idei Protestáns Egyházi s Iskolai lap 6. számával, Szoboszló városa tekintélyes papjával és nyolc tanítóból álló tanítói karával ültet le. . . -El is határoztam magamban, hogy többé egy szót sem szólok. Minek tegyem én ki magamat tovább is gúnytárgynak, ugy is eleget hallottam már ilyen forma titulusokat: a vén szamár, a vaskalapos, a hájas csizmás, a vén kosta .. . stb. Ha már élő szóval el nem mondhatom azt, a mi mindég fájt , a nagytiszteletü ur engedelmével elmondom itt utóljára: hogy hadd olvassák el ott is, a hol én ugy sem mondhatnám el: hogy ha így haladnak tanítóink, a hogy most mennek, bizony bizony mondom nekik , nehezen fogják újra reformálni a reformátusoknak született, de reformálni való őtőbelieket. Aztán még azt is elmondom, hogy ha tiszteletes Szathmáry György ur és a nyolc tanítóból álló h.-szoboszlói tanítói karnak kedve jött az 1846—1856-ig virágzott h.-szoboszlói tanítói szerződést megrontani, t. i. hogy ezen idő alatt neveléstani könyveket vettek, azután elég meggondolatlanul , akaratjok ellenére az összes magyar hazai tanítóságnak az által, hogy ezután már szépirodalmi termékeket — üres szalmát — olvasnak , rosz példát adni; arra épen nincsen joguk, ós ezért a városnak és a hazának számot tartoznak adni, — hogy az ártatlan ifjúságot a románok olvastatásával szándékosan megmérgezzék. Mert azt mondják ök — a szoboszlói tanítók —: hogy az ő szépirodalmi könyvtárból az iskola nagyobb korú és értei m e s b növendékeit e szellemi élvezetben ingyen részeltetik. A mai kor magától is eléggé jár a képzelődés után, nagyon is az érzéki gyönyörűségek után kapkod ; ezen bajt nem terjeszteni, de sőt inkább meg kell akadályozni. Mert a mese iróval szólva: Veniam magis do (illi), qui casu peecat, quam qui consilio est nocens; illum esse quavis poena dignum judieo. Bocsásson meg nagytiszteletü ur, hogy az én kellemetlen érzésem közlésével háborgattam, és kérem mondja el becses lapjában megszűnni nem tudó bánatát és aggodalmát a szegény ref. falusi tanítónak. KÖNYVISMERTETÉS. Erdélyi protestáns egyházi tár. Szerkesztik Szász Károly és Demeter Sámuel, ev. ref. papok. I. köt. 1. és 2. füzet. Kolozsvár 1857 és 1858. Nagy 8-rét. Ára füzetenkint 1 pfrt. Őrömmel mutatjuk be ezen inkább lelkészi, mint egyházi tárt olvasó közönségünknek, minthogy egyházi irodalmunk ugy is gyér termékeit üdvözölni s figyelemmel kisérni édes kötelmeink közé tartozónak véljük. Ha magunknak számot akarunk adni az egyetemes benyomás felől, melyet lelkünkre az itt közlött 27 prédikáció tőn, azt kell vallanunk, hogy az sok tekintetben kielégítő, örvendeztető benyomás volt, noha nem hiányzottak itt-ott oly felfogások, alkalmazások, egyes kifejezések, themák és felosztások, melyek helyeslésünket meg nem nyerheték. Mivel pedig nemcsak leikületünk sajátságánál, hanem ébredező irodalmunk iránti kegyeleténél fogva is, inkább vagyunk hajlandók e müvekben azt tüntetni ki, mi jeles, szép, keresztyéni, szabályszerű , mindenek felett pedig épületes — kiválólag ezekről fogunk szólani. Hanem természetesen ki kell mutatnunk a mértéket, melyet ezen beszédekre alkalmazunk, hogy azonnal kitűnjék, váljon igazi mérték-e az s váljon csuda e, hogy annak , ki ama mértéket alkalmazza ezen beszédekre, köztilök némelyek épen nem, mások nagyon is tetszenek. E mértéket pedig kimutatandja azon válasz, melyet ezen kérdésre adunk :mit tesz prédikálni? Erre, szerintem, senki jobban nem felelt, mint Palmer s noha munkája jelenleg nincs kezeim között s noha jól emlékszem, hogy munkájában sok egyéb van, mit alá nem irnék, de ama kérdés körül — ugy látszik nekem — ő legjobban találta a szeget fején. Prédikálni, u. m. Palmer , annyit tesz, mint Isten nevében azon üdvét, mely az emberiség számára Krisztusban és az ő munkájában megjelent, élő bizonyságtétel által a szentek gyülekezetének, elfogadás végett épületesen felajánlani. A tudomány mezején, tudományos, komoly s a homiletika elveiben, mint hiszem, nálamnál jártasabb testvérekkel van dolgom s azért feleslegesnek tartom ama fogalmazást közelebbről fejtegetni. De ha ugy tetszenék a testvéreknek, hogy ezt is megtegyem vagy megtegyük,— nem cselekednénk fölösleges dolgot s az ily vitatkozás helyén volna tán e lap hasábjain. Mivel tehát nekem a prédikálásról az imént említett fogalmam van, természetesnek találandják erdélyi testvéreim , hogy nekem erősen tetszik köztök E r ő s d i M. a XV-dikben kisebb, a XXY-dikben nagyobb mértékben, hol Mát. 13, 1—9 szerint azon kérdést: honnan van, hogy Isten igéje oly kevesekben terem gyümölcsöt? teljesen szövege nyomán, annak egyes pontjai, menete, sőt magyará-