Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-06 / 44. szám

lasztása, valamint as egyház vagyonának kezelése körüli jogait méltán a legnagyobb féltékenységgel őrzi és bölcsen cselekszik, hogy ezeket semmi áron kezéből ki nem bocsátja. Azonban ezen jogok őrzése, fentartása, védelme oly nagyszerű, oly magasztos kötelességek, hogy kiki első tekintetre belátni kéntelen, miszerint ezen magasztos kötelességeket akárkire bizni nem lehet, hanem csak olyanokra, kiknek egész élete bizonyságot tészen arról, hogy bennök értelmiség kegyelettel, józan ész, jóakarat, isteni félelern- és vallásossággal párosul. Már most vessük össze egy lelkes papnak törekvéseit, ki azon kivül, hogy a templomi és liturgikus dolgait pontosan végzi, szeretné, ha a tiszta erkölcs a házas életnek alapját képezvén, mind a házas felek, mind a szülők és gyermekek közt ugy virágoznék a keresztyén erkölcs és élet, hogy mindnyájan az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekednének abban, a ki a fő, t. i. a Krisztusban; — vessünk össze egy papot, ki az egyháznak benső és külső jólétét igazán szivén hordja, „gondot viselvén magáról és az egész nyájról" (Ap. csel. 20, 28), egy lelketlen, roszakaratu, önző, incapacitabiíis presbyteriummal: ki nem látja, hogy olyankor „a presbyteriumon kéntelen megtörni a legnemesebb buzgalom ereje is." Azért a legmélyebb tisztelettel meghajlok oly presbyterium előtt, mely nemes feladatának mindenben megtelel, annyira összeforrva látja az egyesek saját jólétét az egyház boldogulásával, hogy egyiknek fáj a másik nyavalyája , egymásnak terhét hordozzák (Gal. G, 2), és minden erőből oda törekszik, hogy „mindenek ékesen és jó renddel legyenek közöttök" I. Kor. 14, 20. Petz Gyula, m.-berényi ev. lelkész. Javallat a prot. theol. intézetek gyakorlati oldalára vonatkozólag. Mióta a magyarországi prot. egyház rendezési ügye s a zsinattartás eszméje megpendült, szokássá vált közöttünk sokaknál a gyökeres egyházi javításokkal zsinatra utalni, a fontos teendőket előre az eljövendő zsinat nyakába akgatni, mintha azon zsinat valamely bűvös hatalom lenne, mely vesszejének illetésével az egyház merevedett tagjaiba uj életet teremt, mely trombitájának megfuvásával halottakat támaszt. Mi ily túlságos reményekkel a zsinat iránt magunkat nem kecsegtetjük. A magyarországi prot. egyházi élet folyton folyásban van, mi annak folyásától, fejlődésétől s nem annyira a zsinattól várjuk a szükséges javításokat. Mit a zsinattól várunk, az: az egyház államhatalommal való viszonyának tisztára hozása, elintézése. E viszonyon kivül van még sok teendő, e teendők körében vizsgálódni, hatni, gyarapítni, minden magyar prot. embernek kötelessége. Ily nézettől vezéreltetve, midőn egyházunk különböző tájain hordoztuk szemünket, figyelmünk különösen a theol. tanintézeteken akadt meg. S ez úttal a theol. tanszakok gyakorlati oldalára vonatkozóla , akarunk egy szerény javallatot előterjeszteni. Mindenik tanszak ismeretekkel, ezekből alakuló rendszeres tudománynyal, elmélettel foglalkozik s mint ilyen az egyénnek fejében fészkel, ha kell, a gyakorlat mezejére is száll, tehát az ismerő és ezzel összhangzásba hozott cselekvő tehetséget veszi igénybe, s az embernek csak e két tehetség alá eső munkásságát foglalja le a maga számára, és ez minden tanszakban a tlieologiain kivül teljesen jól van így. Az orvosi tanszaktól elég, ha a maga növendékét szükséges tudománynyal, ennek szabályszerűen megfelelő gyakorlati készséggel indította útra; a jogi tanszak céljának megfelelt, ha tanítványát összefüggő teljes ismeretekkel s kellő alkalmazási utasításokkal látta el, mindenik szak tanítványai az élet külső oldala, változó, múlékony érdekek körül fognak munkálni. Nem így van ez, nem igy kell euuek lennie a prot. theol. tanintézetekben. Itt a növendékek jövendő működése nem pusztán az ismeret s ehez viszonyuló gépies gyakorlatban, az egyház által kiszabott kül cselekményekben, de sokkal inkább az élet legbelsejére ható, az érzelem világát mozgásba hozó, a lélek örök érdekeivel, üdvösségével összefüggő működés ben áll és mutatkozik. Annálfogva a theol. szak növendékét épen nem elég csak ismereti és száraz gyakorlati oldalról erősíteni, hanem érzelmeit, kedélyét, összes belvilágát kell erélyes mívelés alá venni, mintegy teremteni. De az itt a kérdés: miképen? Ugy vélem, a nevezett célra a homileticai gyakorlatokat kell megragadnunk, de nem olyan módon , mint cz eddig történt. Nincs a tanulóra nézve haszontalanabb , nincs boszantóbb a gépies próbatételekből, üres kisérletekböl álló homiletikai exercirozásnál. „Predikálási gyakorlatokat nem lehet ugy rendezni, mint sebészeti gyakorlatokat, a phantomon. Valóban nem egyéb phantomnál, ha valamely tanuló egy teremben prédikál, s az ő tanulótársainak a biráló professorral együtt kell a gyülekezetet alkotniok! olvasni lehet egyházi beszédet egy biráló hallgatóság előtt, de tartani nem." Hagenbach Theol. Tud. Encycl. és Meth. 381. 1. Valamint úszást csak magában a vizben, épen ugy a papi gyakorlatokat is csak magában a valóságos istenitiszteletben lehet sikeresen s célszerűen űzni. Ennélfogva forró óhajtásunk, javallatunk ez : hogy a homiletikai gyakorlatok, kivétetvén az iskolai száraz külsőségek holt formái közül, alakíttassanak valóságos magán-istenitiszteletekké, ugy hogy a fellépő gyakorló theologus imádságon kezdje, predikálásoü folytassa, imádságon végezze óráját. Az ily homileticai gyakorlatokon már nemcsak a gyakorló thcologusok osztálya, hanem az egész theologiai tanszaki iíjuság, a theol. tanárok s a mennyire lehetséges, a helybeli lelkészek is jelen legyenek. A véghez ment istenitisztelet után következzenek a fellépett egyén működésére vonatkozó észrevételek. És hogy az ily homiletikai körök főcéljokuak,— mely nem egyéb, mint a Jézus Krisztusban öröktől fogva vetett alapon az igaz hit és tiszta vallásos buzgóság fölébresztése s a legyözhetlenségig megerősítése —megfeleljenek, szükségesnek tartjuk, hogy az ily homileticai gyülekezetekben koronként maguk a theol. tanárok, lelkészek is vallásos elmélkedéseket tartsanak s erre különösen fősúlyt fektetünk. Tartandó vallásos előadásaik tárgyai közé ajánljuk a magyarhoni prot. vértanuk történetét is. A r. kath. egyház nem mindennapi bölcseséggel az egyház körül magukat érdemesített személyeket a szentek közé sorozza, képeiket, ereklyéiket a nyilvánosságra helyezi. Nekünk ha szenteink lehetnének, azok csak azon dicső emlékezetű vértanuk volnának, kik Jézusról nemcsak szóval, de szenvedéseikkel is biz< nyságot tettek. De így is kell, hogy ama nemes szenvedők képei a nyomorgatások és kínok elleni harcban s lelki győzelemben mutattassanak fel, hogy a közönyösség, hitetlenség szégyenlje meg magát s a keblek rázkódjanak meg, melyek hidegebbek azon nagy vértanukat rejtő síroknál. Hogy e homileticai körök jelentősége, egész szerencséje, az olykor müködöleg fellépő tanárok szellemétől, buzgóságától, hiterejétől függ, nem szükség mondanom. Ki maga érdekelt, csak az tud érdeket költeni; ki maga meggyőződött, az tud meggyőződést előidézni; ki maga lelkesült, az tud lelkesülést teremteni. — A theol. tanár ne csak tanítója, hanem papja is legyen tanítványainak, s ezek viszont ne csak tanítványai, hanem hívei is legyenek tanítójoknak. Ha van példánygazdászat, van példányiskola, miért ne lehetne példánygyülekezet s kereshetjük e ezt méltóbban valahol, mint épen a papnövendékek körében ? De mirevaló mind ez, kérdezi tán nem egy két olvasó, hisz ott van a templom! Igenis, ott van a templom, és abba a theologusnak hűségesen járnia is kell, de ha még van más valami alkalom a vallásos érzelemben való erősödésre, ezt is múlhatlanul fel kell használni. Hiszen a tanítást illetőleg is ott vannak a nyilvános iskolák, de azért