Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-04 / 5. szám

külön-külön hírlapokat járatni: tehát tennék ezt társula­tonként, pl. a mint a gyűlés folytán is magán társalgás közben elbeszéltetett, az 53. anyaegyházból álló egyház­megye legalább öt, vagy hat részre föloszolva, a szomszé­dos -— kilencz vagy tiz — egyházak papjai és iskolames­terei együtt hozatnák meg, ha többet nem, legalább a sá­rospataki füzeteket, a Prot. egyh. és isk. lapot és a kolos­vári Közlönyt. Uraim! a három folyóirat összes ára egy évre 25 pfc. s hogy annyit s tudna 18—20 pap és mester egyesített erővel megfizetni: ez hihetlen! Es harmad- ; szór óhajtanék, ha minden pap oly erélyesen működnék ! ez év folytán, hogy ennek vége egyházmegyénkben egyet­lenegy egyházközséget se találhatna községi könyvtár j nélkül! — Faxit deus, hogy ne legyen e három csak pium j desiderium! Bécsből ezt irják a hivatalos Budapesti h i r 1 a p­nak: SSécs. jan. 27. Bizonyos ügyek el nem aludtak még azért, ha a hirlapok róluk egy ideig hallgatnak is. így va- j gyünk az evangélikusok synodusával, mely mint hitelre méltó forrásból értesülünk, előkészíttetik, s j remélhetőleg májusban fog kitüzetni. Ezen tudósításunkat mi is egy „kedvező véletlennek" köszönnők, mint azon bécsi lap, melv a dunahajózási szerződést első közöl­vén, azt irá, hogy azon okmányoknak „kedvező véletlen" i által ffreundliche Zufall) jutott birtokába; utólag kisült, ; hogy a „kedvező véletlen" egy szebb kitétel, melynek va­lódi értelme: indiseretio. Most ugyan vakarja fejét, mert az okmány közlése illető helyen kellemetlenül fogad- | tátott. A f. hó 2l-én Te'ten tartott ev. egyházmegyeik köz­gyűlésben a megürült esperesi hivatalra n. t. K a r s a y Sándor, téti ev. lelkész ur választatott meg 15 közül 11 szavazattal. E szerencsés választásra méltán kívánhatjuk, hogy a mily mérvben birja a derék férfiú a köztiszteletet, szeretetet s bizalmat, oly mérvben legyen alkalma az egy­házmegye ügyének nemes lelke, s fáradhatlan szorgalma gyümölcseit áldozni, s díszes hivatalában minél tovább el­járhatni. (Gy. K.) Halálozás. M. évi dec. 24-én temettett el t. Oláh Károly ur, Felső-Baranyában a garéi ref. gyülekezet szeretve tisztelt lelkésze, azelőtt Hold-Mező-Vásárhelynek igen kedvelt tanára, életének még csak 32-ik évében. Ko­ra kimultát bánatos özvegye s három kicsiny árvája ke­sergik, kik szomorú elhagyottságban a felebaráti szeretett könyörületére vannak szorulva. Az özvegyek és árvák aty­ja viselje gondjukat nekiek is, az elhunyt barátai s az em­berbarátok pedig ne feledkezzenek el róluk! (Y. U.) *) Hogy ezen, egyenesen a protestáns egyházat illető híreket ne­künk más lapokból kell szednünk, a helyett hogy azokat legelőször is hozzánk küldötték volna, ezt csak annak tu­lajdonítjuk, hogy közlönyünk még uj s azért soknak még eszébe sem jut, hogy protestáns újság is van. Ugyanez le het oka annak is, hogy p. o. Karczag a kántori állomásra szóló csődöt politikai újságokban hirdette és nem a mienk­ben, hol oly hirdetésnek kétségkívül illőbb helye volna s elébb jutna az illetőknek tudomására. Szerkesztő. KÖNYVISMERTETÉSEK. Körültekintés á külföldi prot. e^yházirorialomban. I. Erdekünkben áll tudomást vennünk külföldi hitrokonink egyházirodalmi mozgalmairól is kivált most, midőn közöttünk is örvendetes tevékenység jelei mntatkoznak mindenfelől. Ez okból megkísértem a külföldi prot. egyházirodalom ujabb termékeit, azok rövid jellemzésével bemutatni, szemlémet, ha az a t. szer­kesztőség és olvasók helyeslésével találkozni fog, koronként folytatandó. Kútfőm külföldi lapok lesznek, miből következik, hogy azon nézpontok, melyekből a munkák tekintve, s azon jel­lemzések, melyekkel bemutatva lesznek, nem az enyéim, hanem az illető lapok referenseiéi. Fogjunk e szerint a bemutatáshoz. Exegetica theclc-gia. Die Worte des Wortes. Ein zundchst für Nichttheologen bestimmter Auszug aus des Verfassers grösserem Werke: r Die Beden des Herrn Jesu" von Budolph Stier, Dr. theol. und über­pfarrer in Schkeuditz, Barmen, 1856. Kivonat Sz. nagyobb exe­geticai munkájából nemtheologok számára; épen azért nincs benne görög textus, nincs utalás más tlieologok exegeticai mun­káira, nincs, egy szóval, a tulajdonképeni tudós szakanyag; meg van ellenben a buvárlat minden eredménye és a sz. nagyobb munkájának lényege s a kivonat által annál világosabb a gondo­latmenet és az egésznek áttekintése. A laicus, ki Jézus beszé­deit alaposan és hivőleg érteni óhajtja, nagyon okulhat e műből, melyből 3. füzet jelent meg s az egész 9. — 10 füzetből álland. Kritisch-exegetischer Commentar über das Neue Testament von Dr. Ileinrich August Wilhelm Meyer, Consistorialrath in Hannover. Dreizehnte Abtheilung, den Brief an die Hebráer ent haltend. Bearbeitet von Professor Dr. Gottlieb Lünemann. Gröt­tingen, 1855. E külön cim alatt is: Kritisch-exegetisches Iland­buch über den Hebraerbrief von Dr Gottlieb Lünemann, aicsser­ordentliclien Professor der Theologie an der Universitat zv. Göt­tingen. A zsidókhoz irt levélnek e kritikai magyarázatát dicsé­rendő vigyázatosság és higgadtság, dogmaticai elfogulatlanság, a magyarázásnak nyelv-történelmi tárgyilagossága teszik kitű­nővé. Nincs benne fitogtatva az ugy nevezett igazhivöség. Biz­tos kalauz mindazok számára, kik nem hosszadalmas nyelvészeti, töx-ténelmi és tlieologiai, a főtárgytól sokszor messze eltávolító fejtegetésekkel, minőket a nagyobb commentárokban találunk, szórakozni, hanem a levélnek megértéséhez legrövidebb uton jutni akarnak. Törtenelmi theologia. Dr. Martin Luthers Briefe, Sendschreiben und Bedenken vollstdndig aus den verschiedenen Ausgaben seiner Werke und Briefe, auv anderen Bücher und noch unbenutzten Iíandschrif ten gesammelt, kritisch und historisch bearbeitet von Dr. Wilhelm Martin Leberecht de Wette, Professor der Theologie zu Basel. Sechster Iheil. Die in den fúnf Theilen fehlende Briefe und Be­denken Luthers nebst zwei Begistern. Gesammelt, bearbeitet und unter Benutzung des de Wette schen Nachlasses herausgegeben von Lic. theol. Johann Kari beidemann, Pfarrer zu Eschdorf bei Dresden. Berlin, 1856. XLVI. és 716. 1. (Ara: 2. tall.). Pótlékkötet Luthernek de Wette által kiadott leveleihez. A kiadó szorgalmat, olvasottságot, pontosságot és gondosságot ta­núsított, sok ujat közöl, némely tévedéseket kiigazít, noha itt ott maga is botlott. Die Generalsynode der evangelischen Kirche im Grossher­zogthum Baden vom Jahre 1855., nach amtlicher Darstellung. Erster Barid. Allgemeines und Verhandlungen über die Lehre. \ Karlsruhe, 1856. X. és 366. 1, Zweiter Band: Verhandlungen ; über den Cultus. Karlsruhe, 1856. 369. — 616.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom