Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-25 / 51-52. szám

A második felszólalás A,-Borsod aláírással, hasonló sorsú, szintén „Nyilt téri" hang, de mégis többet mondónak látszik, legalább nem olyan készséges a bőbeszédre, mint ama két rendbeli. Hanem ennek az a baja, hogy irója nem közvetlen tapasztalásból beszél, hanem az elsíí rendbeli előadás után s arra építve, mely Édes Alberté. vetne, helyet nem adunk. Azonban fájdalommal tapasztaltuk, hogy a hol közügyek tárgyal tatnak, itt ott a személyes összeütközés elkerülhetetlen, s — a mi több — hogy nem mindég lehetséges, ha akarná is az ember, az egyént az elvnek alárendelni. A körülmények kényszerűsége tehát rá vitt arra, hogy a mit programmunkhoz ragaszkodva a főlapból kirekesztettünk, annak az illetők költségén kiadandó mellékletekben adjunk helyet. Legközelebb azonban A.-Borsod a most szőnyegen lévő ügyben egy rövidebb nyilatkozatot küldött be, melyet mi csak költségkímélés tekintetéből a lapban ugyan, de ennek végén szinte az illetők költségén és oly cím alatt nyomattunk ki, mely köztudomás szerint azt jelenti, hogy az elmondottakért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Mi tehát csak annyi, mintha mellékletben adtuk volna, mert hozzá semmi közünk, s a tiszt, olvasó közönségnek legfölebb az a kifogása lehetne, hogy a lapból egy hasábot elfogtunk, a miért meg azért reméltünk, hogy nem fog ránk neheztelés szállni, mert mi az év folytán a mellékleteken kivül 7ívvel többet adtunk, mint a mi igérve volt. Ez a mi szerkesztőségünknek viszonya e vitához. De el nem hallgathatjuk csodálkozásunkat azon, hogy e nyilatkozat tiszt, irója, ki lapjában az épen nem fin o m megtámadó cikket kiadta, minket kárhoztat azért, hogy annak cáfolatait mellékletben fölvettük, azon cáfolato kat, melyek, ugy látszik, ama közmondás szerint írattak, hogy „milyen a jónap, olyan a fogadj Isten." De mondók már : nekünk az egész ügyhez, mint magánosok közt folyó kérdéshez, semmi közünk, a mi pedig ellenünk mondatott, azt a szerkesztőséggel járó ama tenger kellemetlen accidentiákhoz adjuk, melyekkel mindennap 'találkozunk. Azonban nem titkolhatjuk, hogy fájdalmasan esett egyházunk és tanügyünk jobbjait a nagy közönség előtt oly hangon beszélni hallani, mely nem mívelt emberek közé való, s hogy a mai melléklet már pláne üstökvonást is emleget. II faut laver son linge sale en famille (szenyesünket otthon mosogassnk) mondá Napoleon s ebben nagy igazsága volt. Házi nyüglődéseink nem a nyilvánosság elibe valók, azokkal legjobb otthon maradni, mert a szabad levegőnek kitett legkisebb seb is elmérgesedik. A kisebb körű bajokat legjobb ott eligazítani, a hol estek. Lelkünk a feszültséget olyanokkal, kikkel gyakran keil érintkeznünk, soká nem állja ; az ingerültség egy ideig rezeg kedélyünkben, de utóvégre is a habok lesimulnak és lelkünk lecsillapul; ellenben a világ színe előtt folytatott viadalban csak az ellenfélnek legyőzése nyújthat megnyugvást. Nem kellene ezenkiviil felednünk azt is, hogy mindég igen számosan lesznek, kiknek minden legkisebb hiba,melyet a dolgok élén állók elkövetnek, kedves ürügy s alkalom arra, hogy a jót is eltaszítsák s a legszentebb igyekezetet gyűlöletbe és gyanúba keverjék. — Miután tehát a vitatkozó felek mind a két oldalról egyházunknak köztiszteletben álló jeles tagjai, kik közül egyikről sem tehetni fel, hogy eloquentiam ad bonomm pernic i e m convertere célja és akaratja volna, azonban a netalán tovább is folytatandó huzalkodásból a közügyre lényeges hátramaradás háromolhatnék: kérve kérjük a közös egyház érdekében mind a két részt, hogy vonjanak fátyolt e kellemetlen intermezzora és legyen ezzel elég. Az a rész, a kin most volna a sor Árvay ur ellen szólani — mert Erdélyi úrral, ugy hiszem, e mérsékelt cikk után könnyű lesz a kibékülés, — vigasztalja magát azzal, hogy nem mindég annak van igaza, a kié az utolsó szó, s hogy a mint Augustinus mondá: „Interest in quantum et quibus reb u s erretur, e t q u a m f a c i 1 e se q u i s q u e c o rrigat velquanta pertinaeia suum defendere I conetur orrorem, Szerkesztő. Ha így áll a dolog, noha Édes Albert esperes urnák én magán levélben nyilatkoztam, s talán nem is fogtam volna nyilatkozni a közönség előtt soha, de ezen sürgető felszólalás után kötelességül tartom tovább nem hallgatni, hanem saját szavaimat eredeti, körülményszerü értelmökben —- a gyöngébbek kedveért — még egyszer ismételni, a kérdést tisztázni, melyet a megyéjéhez hiven ragaszkodó esperes ur volt szives más fénybe állítani. Most az a kérdés minden oldalról: mennyiben igazolhatlan Alsó-Borsod indítványa s felterjesztése, mely a Prot. lap 1254. hasábján közöltetik. — Ezen kérdésre így felelek: Ha nem fogott volna is szétmenni a híre a közvéleményben , hogy az alsó-borsodi fölterjesztésnek mi az alapja, indító oka, és pedig valami korszerű, kellő, múlhatlan oka, vagy talán kicsinyes emberi szeszély, szenvedély , ha mondom, nem constatirozta volna is a közvélemény az inditvány vagy fölterjesztés okát, irányát, indulási pontját: mégis megtudnók az ügy állását az ilyen körülményekből is, hogy például Édes Albert esperes „ az inditvány visszavételére a tályai gyűlés folyama alatt kétszer szólíttatott fel magánosan egy szelíd kebelből eredő szózattal attól, kit az alsó-borsodi esperes igen tiszteletre méltó egyházi fejének ismer" (L. a 48. szám I. mellékletében). — Váljon az a „szelíd kebelből eredő szózat" igazolhatónak vagy a körülményekből felmerült jogosságunak tartotta-e; viszszavételt sürgető kérésével, az alsó-borsodi indítványt? Én nem ítélek. Továbbá a gömöri egyházmegye hasonlóul volt izgatva, — mert hogy tervezetesen ment a közvélemény alakítása körüli fáradozás, csak a vak nem látta, — de Gömör nem ugy járt el, mint Alsó-Borsod, hanem követeit kiildé Sárospatakra közönségesen deréknek ismert féríiaiban körülnézni: váljon a főiskolai ügyvezetési költségek iránt támasztott liirek igazak, igazolhatók-e; és csakugyan megjelentek a hely szinén Ragályi F. és Tompa Mihály urak, kik mindenről közvetlen tapasztalás után meggyőződvén, az 1857. őszi egyházmegyei gyűlésen, Jánosiban, megnyugtatták előadásukkal a megyét, s Gömör nemcsak nem csinált belőle izgatási kérdést, hanem igen nagy bölcseséggel letette, tudván, hogy sem ideje, sem oka további lépésnek; s nem üte sebet, hogy aztán gyógyíthassa. Váljon ezen eljárás óta, azaz 1857; őszétől 1858. őszéig annyit változtak-e Sárospatakon a körülmények, hogy a mely vádat Gömör nem talált igazolhatónak, Alsó-Borsod felkapja és feldobálja egy év múlva az egyházkerületben ? En nem ítélek. Az alsó-borsodi fölterjesztés sarkpontja az algondnoki hivatal rendezése. Ez igen szép, és mutat is sok vallás s iskola iránti hűségre, de ezt még inkább mutatja, hogy nincs az idők körülményeiből merítve. Non est de tempore. — Alsó-Borsod egy körülményt ignorált, a mit nem lett volna szabad ignorálni. En e körülményt magán levélben megírtam az alsó-borsodi esperesnek, s reá nagy súlyt fektetek az egész magyar protestansság előtt és érdekében akár egyes, akár testület ellen. Alsó-Borsod ezt tudta; azonban Edes Albert így ir: „szóba jött azon körülmény, miszerint, mivel a főiskolai segéd (helyesen: al-) gondnokság nincs megszüntetve, sem a segédgondnok ur lemondása nincs tudva, ideje volna tudomására jutni, ha ezen hivatal üresedésben van-e s ha igen: ugy annak közválasztás szerinti betöltendése eszközöltessék." Még így is ir E. A. ezen inditvány célja lett volna a „nagy buzgalommal és erélylyel elnökképen működő közelismeréssel tisztelt férfiú" megkoszorúzása, kit „csak a főt. superintendensi hivatal bizott meg." — Az alsó-borsodi megye jegyzőkönyvi pontja, melyből az egyházkerület itélt, azt mondja, hogy „az algondnoki hivatal nincs rendes munkatéren,... s az töltessék be az egyházak közszavazata által." — Ezenkívül, természetesen a hivatalos rend és nyugodtság komolyságával „szigorú takarékosság" ajánltatik. Eme két pontot mertem én s merem is olyannak nézni, hogy egymástól külön is egy nyomra irányozv^k s nincsenek az időszerűség előnyében.— Hanem hadd fejezzem ki magamat: Alsó-Borsod gondoskodása igen tiszteletre méltó, de miért volt hát oly hatása, hogy épen az érzette magát leginkább megróva, ki bizonyosan csak köszönetet érdemlett ki az egyházkerület színe előtt a sárospataki főiskola ügyeinek vezetése körül ma»