Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-25 / 51-52. szám

A mennyive jól esett a kegyes jótékonyságnak ily ritka példáját tapasztalhatni, hol a bal kéz nem tudja, mit cselekszik a jobb kéz, annál fájdalmasabban hatott meg a gondolat, hogy ezen az utóbbi évek viszontagságai következtében hivatalától megfosztott tisztességes egyházi szolga, életét a kétes kegyelem morzsáiból tengetni kéntelen s nincs az egyháznak módjában ilyen, minket inkább mint az önhibáján kivül nyomorúságra jutott egyént szégyenítő állapoton segíteni. Az illető bár 60 éves öreg, de munkatehetö, fris egészségű férfi egy évvel ezelőtt ntiszt. Tatai András collegánk által hathatósan ajánlva fölkért volt, egy tanítósági állomás kieszközlése iránt, azonban az öregnek szolgálata senkinek nem kellett s így a szegény véginségre jutott öreg tovább is kenyér nélkül maradt. Fájdalom, hogy egyebet nem tehetünk, hanem fölkérjük ezennel, hitünk sorsosinak tehetősbjeit, jusson eszükbe, midőn a ránk következő ünnepnapokon családjuk körében Isten áldásainak örvendenek, egy dolgozni kivánó, de munkateréről leszorított és ennélfogva Ínségre jutott tisztességes atyánkfia. A kegyes jótékonyság szelleme találékony a maga müveiben, s ki tudja, tán akad mód gyökeresen segíteni ez ügyefogyottságon, a mit adjon Isten. Szerkesztő. Halálozás, és egyéb. Folyó évi dec. 8-ikán szent Pál Róm. XII. 15. apostoli szózatának szívből hódolva, osztozánk egy tiszteletre méltó ősz atyának abauj-egyházmegyei tanácsnok s szinai lelkész tiszt. H a d h á z y Mihály urnák keserű fájdalmában. Kinek szelíd nemes erkölcsű tudomány-buvár fiát, mezö-csáti akadémiai elöléptetésü oktatói állomásán utolsó évét töltő tanítót, az önmagát gyertyalángként fogyasztó szellemi erőnek föntartására, s így a folytonosan feszült lelki munkának meggyőződésére elég anyagi szervezet fejlettséggel nem birt ifjat, életének 25-dik évében adánk át az égnek és adánk meg a földnek. A tisztelt öreg, ki 68 éves létére folyvást egészséges, ép és erős testalkattal és sokat jelentő kedves arccal bir, már két nagyreményű fiát, mindeniket a tudomány kielégíthetlen szomjának áldozatául vesztette el ekképen. Bár ugy látszott, hogy eredet szerint mindkét fiu meg volt teremve testben is annyira, hogy ha a lélek túlterhelő tápláléka mellett, a testtől sem tagadtatik meg az azt fentartó szükséges gyakorlat és élvezet, a halál férge nem oly könnyen férhete hozzájok. De a mint szónok t. Kónya Pál ur igen jelesül festé halotti beszédében, a boldogult tudós ifjúnak testilegi minden éldelgést nélkülöző életében, a könyvek valának bátyja, nénje, rokona, barátja, társalgója, mulattatója, szeretője, szerelmese, s mindene. Ilyen hajlammal fejlődvén gyermekkori iskoláztatásától kezdve. Roppant tömegtől kísért temetését diszesíték jelenlétükkel a közelebb eső egyházak lelkészei s tanítói a legszivesb részvét érzetével. Szónokoltak felette: K. P. helybeli egyik lelkész, Szaniszló Pál m.-keresztesi — a sírnál Marsalkó Endre nemesbikki tanítók megható beszéddel. Megtórénk pedig a koporsótól ily elmélkedéssel: Örülnek a jámbor szülék és tanítók a kedves kis szelíd fiúnak s tanítványnak, ki szereti a könyvet és iskolát; ki nem megyen jégre a többi vásott gyermekekkel sikározni, nem dobál kövekkel a torony kakasáig, nem nyövi ruháját a famászással, nem dulakodik orrvér folyásáig bajtársaival, nem bocsátkozik kútba verebekért, nem kúsz a magasba mókust kergetve, s nem rettegteti féltő szüléit ily eleven pajkossággal, hanem kedves anyácskájának reményteljes örömére megül otthon, ir s olvas szép csendesen. A nagyobb korban csillagokat rakunk a minden tudományokban kitűnő ifjúra, ki annyira szivacsává lesz a tanulmányoknak, hogy mint egy pataki volt tanár mondá, és pedig igazán maga felől, hogy ha elveszne Virgil, Horac, Ovid és Homer minden kiadása, ő ledictálandja. Ellenben az 1-ső osztályú tanuló figyelembe sem jön, s ha secundával bélyegzette meg ke • délyes tanítója, már akkor el van kárhoztatva. Pedig jól jegyzi meg Fáynk, hogy a kik az iskolában négy lovas fogaton nyargaltatnak, sokszor a küléletben az amott kétkerekű kordén korgók által megelőztetnek. Es mily hiba felednünk! ho. óriás észerővel biró Kézy féle emberek ám a természet kebelén fongantak, születtek, növekedtek, s a főiskolába otthon eljátszott gyermeki nyers pajkosságaik után testileg jól fejletten oly korukban készültek, midőn a suhancról már azt szokta mondani a paraszt, hogy jó mocskos fiu, t. i. mikor az, a bajusza helyét kenegetni kezdé valami bajuszkenő forma piszokkal. Miért is, egy szülének s nevelőnek sem kellene megfeledkezni a következő mese tartalmáról: „Szilaj tinója hevert otthon láb fájás miatt a gazdának, a az az ól ajtaját s ajtó felét szarvával kibolygatván, kidönté. Boszonkodva rivalt rá gazdája: „pokolra való nyugtalan barma milyen kárt tett", megszólalt erre szelíden a beteges vaszka kis borjit: „ugy-e gazdácskám! én jó vagyok, én nem döntöttem ki". „Hej ! bár te is kidöntenéd már," lőn a felelet. Szülék ! ne örüljetek az igen korán komolykodó tudóska jámbor fmnak. S ím itt a felelet azoknak, kik a Sárospatakon ottani szelíd lelkületű, de fáradatlanul munkás tanár Antal fy urnák hangyai szorgalma, nagy részben áldozata által megszületett testgyakorló intézet szükségessége felöl nem akarnak meggyőződni; holott az embernek arra, hogy elmetehetsége s tudományos szellemi ereje tartós ruganyossággal, és hatálylyal birjon, mellőzhetlen kellék, a testi izmoknak ifjúkori kifejlesztése, a legénységnek, mit a bűnös henyekedvezés terjedtté, erőtlenné, puhává teszen, megszilárdítása. Test és lélek együtt teszik az embert. E temetési alkalommal vesszük a liirt, hogy Debrecenben is, épen a vizsgálat alatt álló papi jelöltek közül CsepelyPál nevű jeles készültségii, Sárospatakon végzett theologus ifjú, midőn már már be lőn a vizsgálat fejezve, a hely szinén lerogyott s meghalt. Temetése az egyszerűség mellett is kitönő díszszel és fénynyel ment végbe; szónokolván felette protestáns hitünk hajójának egyik Révésze, az esethez és körülményhez ponpásan illő alapige nyomán V. Mos. XXXII, 52. „Meglátod a földet, de oda nem mégy, arra a földre, melyet én adok az Izrael fiai nak". Az ilyen alapigével kezdett szónoklatra ellehet mondani „Dimidium facti qui bene coepit habét." Végzi — ki jól kezdett — a maga dolga felét. Édes Albert. Könyvszemle. Határidő naptár mindennemű hivatalnokok, tisztviselők, ügyvédek és üzérek számára 1859. Pest. Ára 1 frt. 40 kr. uj pénzben. Tisztelt szerkesztő ur! Edes Albert és Kún Bertalan urak egy , szorosan a tiszáninneni egyházkerület körülményeiből érthető s magyarázható, ügyet nem ugyan a protestáns lapba, hanem annak mellékleteid tettek át a Sárospataki füzetek teréről, hol az csak egyetemes protestáns szempontból tárgyaltatott az alsó-borsodi esperes és egy társa ellen ; ha most még A. - B o rs o d aláirással ismét közöl egy cikket szerkesztő ur, s magában a lapban, legyen szives tovább is nyitva tartani hasábjait az én nyilatkozatomnak. A „Prot. Egyh. s Isk. lap" mellett egy külön félíven közlött két rendbeli irat oly irat, minőt akárki nyomathat magának, ha meg tudja fizetni a nyomtatási költséget. Ugy tartom, ez a maga rendin van ; elég, ha volt szerkesztő, a ki mellékelni nem volt épen bátortalan, de az mégis magánirat, melyet semmi elvszerü ítészét vagy szerkesztői eszély nem avat fel arra, hogy ez uton legyen valami hitele, olyan hitele, mely a lapot is, melyhez mellékeltetik, fentartja. A kik tehát ugy vélekednek, hogy ama két rendbeli felszólalás a prot. lap tekintélyével van megkoszorúzva : magát a prot. lapot ítélik el. *) *) E kemény beszédekre legyen szabad ezen ügyhez való viszonyunk földerítésére szerény észrevételt tennünk. — Az év elején kibocsátott programmunkban világosan kimondtuk, hogy lapunkban, a melynek egyik főfeladata keresztyén k!»rmá/^Spkqzösségre törekedni, semmiféle személyes polémiának; miiít«'moly ama kitűzött feladattól bennünket minél távolabb PÁPA O sl • MKYiíra